Gasztro

Holtan esett össze a tinédzser, miután csirkés burgert evett

A 18 éves Owen Carey épp egy greenwichi étteremből sétált hazafelé a barátnőjével Londonban, ahova burgerezni ugrottak be, amikor rosszul lett. Az étterem minden felelősséget hárít, a fiúnak, mint kiderült, számtalan allergiája és súlyos asztmája is volt.
junkfood, hamburger, diéta, fogyókúra, mozgás, elhízás

A vizsgálat szerint a fiú, aki belehalt az allergiás reakcióba, nem tudott róla, hogy a Byron nevű étteremben a felszolgálás előtt íróval borították be a csirkét, mielőtt kisütötték – írja a történetet felgöngyölítő Mirror című brit portál. 

A boncolási jegyzőkönyv szerint a fiú halálát hivatalosan súlyos ételallergiával összefüggésben álló asztmás reakció,  fulladással járó anafilaxiás sokk okozta. Robert John Boyle, a helyi St Mary’s kórház gyermekorvosa elmondta, vannak olyan ritka allergiás rohamok, melyekkel szemben az orvostudomány lényegében tehetetlen. Nagy valószínűség szerint sajnos a brit kamaszfiú esetében is ez történt.

A helyszínre érkező mentősök a fiút ájultan találták, a járdán fekve, nem volt pulzusa, nem lélegzett. A helyszínen hiába látták el szakszerűen, és tettek meg mindent, Owent a kórházba szállítás után rövidesen kénytelenek voltak halottnak nyilvánítani. Az orvosok dolgát némileg nehezítette, hogy a London Eye környéki nagy tömeggel és kaotikus viszonyokkal is meg kellett küzdeniük a fiú újraélesztése közben.

Owen barátnője a Mirrornak elmondta, aznap nem volt a fiúnál az epipenje. Robert John Boyle doktorhoz hasonlóan a mentősök is megerősítették, a fiún valószínűleg az sem segített volna, ha kéznél van az epipen, amely többek között a súlyos ételallergiás reakciók, az anafilaxiás sokkok sürgősségi kezelésére létrehozott, előre töltött, izomba szúrható injekció.

Aimee Leitner-Hopps, a Byron étterem vezetője tagadta, hogy ők bármiben is hibáztak volna. Védte a menüt és a dolgozókat, továbbá hozzátette, minden szükséges helyi önkormányzati és állami hatósági engedéllyel rendelkeznek. Ahogy azt is tagadta, hogy ne lennének kellően szakszerűen feltüntetve a különböző allergénekre figyelmeztető jelzések az étlapjukon, és ne lenne tiszta a konyhájuk.

Owen Carey-ről azóta kiderült, hogy évente átlagosan kétszer fordult meg kórházban asztmája és más allergiás megbetegedései miatt. A jegyzőkönyv szerint a halálát mindössze 5 grammnyi tejtermék okozta. A fiú olyan súlyosan érzékeny volt a tejfehérjére, hogy már ilyen kis mennyiség is halálos allergiás reakciót váltott ki nála. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos típusú ételallergiák növelhetik akár életveszélyes asztmás reakciók kockázatát is. 

A fiú mindemellett allergiás volt a macskaszőrre, a porra, a fűre, akárcsak a pollenekre. A halála napján ráadásul magas volt a dél-londoni levegőben a pollenkoncentráció is. Orvosai elmondása alapján több tényező rendkívül szerencsétlen összejátszásáról is szó lehet. Egyedül az biztos, hogy a vizsgálat továbbra is folyik a fiú tragikus halálának ügyében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top