Gasztro

Hétvégi menü: mogyorós csirkecombot ettél már?

Levest most karfiolból főzünk, utána mogyorós sült csirkecomb következik, a desszert pedig Kossuth-kifli lesz. Megint beleférünk a másfél órába.

Most, hogy eljött a káposztafélék ideje, legyünk mindannyian nagyon boldogok és elégedettek! Van rá okunk bőven: a keresztesvirágú növények (szóval a káposztafélék) nemcsak rendkívül egészségesek, hanem jó sokféle ételt is lehet főzni belőlük. Nem, egyáltalán nem unalmas téma ez, sorolom is fejes barátainkat: lila káposzta, kelkáposzta, fejes káposzta, kelbimbó, brokkoli, karfiol, karalábé, kínai kel, bordás kel (vagy pak choi), sőt: retek, torma és kerti zsázsa. Nehogy már valaki ne találjon köztük a fogára valót!

Én persze nem sokkolnám a kedélyeket kerti zsázsával, sőt a kelbimbó is éppen csak lekerült Angliában a legjobban utált ételek közül (holtversenyben a korianderrel), forduljunk inkább valami kellemesebb és megszokottabb felé: ezen a hétvégén karfiollevest főzünk, a tetején sült karfiollal. A főétel sem lesz ezúttal túl bonyolult, rápihenünk a karácsonyi kajamaratonra – nehogy már most lőjük el a patronjainkat! De azért mégis nagyon finom lesz ez a fogás is, hiszen mogyorós csirkecombokat sütünk. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én imádom, amikor az ételekben a különböző állagok találkoznak, a pirított-párolt mogyoróra pedig különösen kellemes ráharapni, az ízéről nem is beszélve.

A desszertbe szintén nem bonyolódunk bele, megfigyelésem szerint ugyanis a legtöbben az egyszerű, kevert tésztás süteményeket szeretik hétvégén az asztalra tenni. A Kossuth-kifli éppen ilyen, a tetején viszont illatosra pirult diódarabkák ülnek, ettől lesz az egész annyira finom és kívánatos.

Karfiolkrémleves

De csak akkor krémleves, ha úgy döntünk, egyébként darabos is lehet, ha úgy szeretitek. Természetesen jó sok vajjal készül, hogy minél finomabb legyen, a tetejére pedig sült karfiol kerül.

Karfiolkrémleves (Fotó: iStock)

Hozzávalók

  • 1 fej karfiol
  • 6 dkg vaj
  • 1 ek. liszt
  • 1 gerezd fokhagyma
  • fél citrom
  • 1 tojássárgája
  • 1,5 dl tejszín
  • só, szerecsendió

Elkészítés

  1. A karfiolt megmossuk, rózsáira szedjük. Személyenként egy közepes darabot félreteszünk, a többit pedig a fokhagymagerezddel együtt feltesszük főni, kb. 1,5 liter vízben. Megvárjuk, míg teljesen megpuhul.
  2. Közben a félretett karfiolrózsákat félbevágjuk, megkenjük olajjal, és betoljuk a sütőbe. 250 fokon megpirítjuk, de ha van grillfokozat, az még jobb.
  3. 4 dkg vajból és a lisztből világos rántást készítünk, felengedjük kevés hideg vízzel, és beleöntjük a fazékba a puha karfiol mellé, jól elkevergetjük. Ha habverővel dolgozunk, nem lesz csomós. Tovább forraljuk a levest.
  4. A tojássárgáját összekeverjük a tejszínnel, hozzáadjuk a szerecsendiót is. Szedünk bele egy keveset a forró levesből, kikeverjük, majd visszaöntjük, és belekeverjük a maradék két dekavajat is.
  5. Most eldöntjük, hogy milyen állagot szeretnénk a levesünknek. Ha krémeset, akkor beletoljuk a botmixert, és pépesítjük. Ha szeretjük nézegetni az apró, kissé szétfőtt karfioldarabkákat, akkor viszont hagyhatjuk úgy is, ahogy van.
  6. A tányéron a sültkarfiol-darabokkal díszítjük a levest, és ha szükséges, locsolhatunk rá még olvasztott vajat, de egyáltalán nem muszáj.

Mogyorós sült csirkecomb

Ennek az ételnek a nagyszerűsége a textúrákon túl a fűszerezésben rejlik: a kívül ropogósra, belül omlósra sülő csirkehús mellé földimogyorót teszünk, a végén pedig ebből lesz a mindent megkoronázó szaft. Köretnek választhattok hozzá jázminrizst, barna rizst, bulgurt vagy akár kuszkuszt is, és persze valami saláta is dukál mellé, nehogy ne együnk elég zöldséget! Én almás céklasalátát készítettem, mert nekem most ez a kedvencem, készítsd te is a favoritodat!

Mogyorós csirkecomb. A lényeg ott van abban a kis tálkában: az isteni, mogyorós-fűszeres mártás (A szerző fotója)

Hozzávalók

  • 8 csirke-alsócomb
  • 10 dkg sózott, pirított földimogyoró
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • fűszerek: gyömbér, koriander, kardamommag, chili
  • 1 tk. étkezési keményítő

Elkészítés

  1. A csirkecombokat besózzuk. A fűszereket mozsárban (kávédarálóban) összetörjük, hogy egy nagyjából egyforma szemcsékből álló fűszerkeveréket kapjunk, és jól bedörzsöljük vele a combokat. A bőr alá is jusson! Ha van fokhagyma-granulátum otthon, azt is őrölhetünk rá.
  2. A combokat behelyezzük egy tepsibe. Köré szórjuk a kis darabokra vágott hagymát, a fokhagymát és a mogyorót, majd felöntjük kb. 2 dl vízzel. Betoljuk a 200 °C-ra felmelegített sütőbe.
  3. Közben elkészítjük a köretet, ami lehet rizs, krumpli, kuszkusz vagy bulgur, a lényeg, hogy valami semleges legyen.
  4. Amikor már jó fél órája sül a csirke, kiszedjük a tepsiből a combokat, átöntjük a szaftot egy kis fazékba, visszatesszük a combot a sütőbe, és rátekerjük a hőfokot, vagy meggrillezzük, hogy a bőre szép piros-ropogóssá váljon.
  5. A csirke alól kikerülő fűszeres-mogyorós szaftot felmelegítjük, és egy teáskanál étkezési keményítővel besűrítjük. Már tálalhatunk is.

Kossuth-kifli

A nevével ellentétben a Kossuth-kifli egyáltalán nem kifli, tehát nem kell sem nyújtani, sem pedig sodorni és formázni, és ez benne a jó – meg az íze is, természetesen. Ugyanakkor a végén, amikor már kisült, egy megfelelő méretű fánk- vagy pogácsaszaggatóval félholdakat szaggatunk belőle, de hát ez már gyerekjáték, sőt ha jobban belegondolunk, tulajdonképpen ettől is eltekinthetünk, és felvághatjuk egyszerűen kockákra, akkor lesz belőle… süti, mint a Bazi nagy görög lagziban a kuglófból, aminek sehogyan sem sikerült kiejteni a nevét.

Kossuth-kifli  de csak akkor, ha a végén kifliformákat szúrunk ki belőle. Különben kocka is lehet (A szerző fotója)

Hozzávalók

  • 20 dkg puha vaj
  • 20 dkg cukor
  • 20 dkg liszt
  • 4 tojás
  • 1 cs. sütőpor
  • 1 citrom
  • 1 csipet só
  • 1 marék durvára vágott dió

Elkészítés

  1. Először bekapcsoljuk a sütőt 200 °C-ra, ami jó jel: nem kell sokat bindzsizni a tésztával. Utána habosra keverjük a vajat a cukorral.
  2. Hozzáadjuk a tojások sárgáját, a citrom levét és a lereszelt héját, ezzel is összekeverjük.
  3. A tojások fehérjéből egy evőkanál cukorral kemény habot verünk, majd ezt is hozzáforgatjuk a tésztához.
  4. Végül a lisztbe belekeverjük a sütőport és a sót, és részletekben hozzászitáljuk a masszához, beleforgatjuk.
  5. Kibélelünk egy tepsit sütőpapírral (vagy kivajazzuk-lisztezzük, szerintem egyszerűbb és ugyanolyan hatásos), és belesimítjuk a masszát. Durvára vágjuk a diót, rászórjuk a massza tetejére, majd betoljuk a tepsit az addigra szerencsésen felmelegedett sütőbe.
  6. A sütési hőmérsékletet 10 perc után 175 fokra csökkentjük, és így sütjük tovább, míg kész nem lesz, amit tűpróbával tudunk minden kétséget kizáróan megállapítani.
  7. Ekkor kivesszük a sütit a sütőből, és amikor már félig kihűlt, átemeljük egy deszkára. Fogjuk a pogácsaszaggatót, és takaros félholdakat szaggatunk belőle. Vagy ha nincs kedvünk, akkor csak simán kockára vágjuk – így lehulló darabok sem lesznek (amik ugyebár a szakácsot vagy a körülötte ólálkodó gyerekeket illetik).

Jó étvágyat az ebédhez!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top