Utaztam a minap a vonaton, és egyszer csak megcsapott a SZAG, ami valószínűleg minden 2000 előtt született magyarnak beleégett a tudatába, hogy úgy ne mondjam, a lényünk szerves részévé vált: a retró szendvics illata.
Ahogy egy profi Orr, aki a parfümök összes illatkomponensét kiérzi a nagy egészből, úgy elemezzük mi is, miből áll össze ez a hamisítatlan szendvicsillat! Nos, a legfontosabb és abszolút elhagyhatatlan, uralkodó eleme a Piros Arany. Úristen, mikor vettél Piros Aranyat utoljára? Egyáltalán, lehet még kapni? Igen. Ahogy francia saláta zöldségkeveréket, meg gépsonkát, úgy Piros Aranyat is lehet még venni; hiába, vannak dolgok, amik soha nem fognak kikopni. Lásd még: gulyáskrém.
Valójában el sem tudom képzelni, hogy mihez jó még a Piros Arany a retró szendvicsen kívül (és egyáltalán, miért kell Piros Arany a szendvicsre), de hát fogjuk ezt fel egyrészt magyar sajátosságnak, mint a Túró Rudit, másrészt axiómának: a nap meleg, az eső nedves, a szendvicsen meg Piros Arany van, pont.
A retró szendvics margarinnal az igazi!
A retró szendvics másik legfontosabb illatkomponense: a margarin. Még véletlenül sem vaj, vagy más, minőséget képviselő szendvicskrém, hanem szigorúan valamiféle keményített növényi olaj. Amióta ugyan a transzzsírsavtartalmának alacsony szintjét törvény szabályozza, akár ártalmatlannak is mondhatjuk a margarint, de azt gondolom, több az annál: intézmény. Ezen nőttünk fel.
Margarint kentek minden iskolai tízóraira és uzsonnára, a vándortáborban margarinos kenyér volt a háromnapi hideg élelmet tartalmazó zacskóban, és ha egy sütihez tíz dekánál több zsiradékra van szükség, az tuti, hogy margarint írt a recept és nem vajat.
A vaj–margarin vita mostanra elcsitult, beláttuk, hogy ez egy vallás: egyszerűen hit kérdése, hogy ki melyiket fogyasztja. Egy valamirevaló gasztrosznob persze soha az életben nem emelne a szájához margarint – kivéve persze a retró szendvicsen, mert annak alaptartozéka.
Természetesen szintén kőbe vésett, hogy mire kenjük azt a margarint. Az ideális szendvicsalap természetesen a zsúrkenyér volt, ma viszont már ezt is gányolják: mindenféle, zacskós toast meg barnakenyereket használnak. Így múlik el a világ dicsősége. (Vagy: sic transit gloria mundi, de azt hiszem, így latinul nem igazán illik a kontextusba.) Ne hagyjuk magunkat, a hagyomány az hagyomány: szerezzük be azt a zsúrkenyeret, ne adjuk alább!
Felvágott, sajt, főtt tojás is kell a Piros Arany alá
Kenyér, margarin, Piros Arany már megvan, lássuk, mi kerüljön közéjük! Itt valami felvágott jön, amiben végre adózhatunk az egyéni ízlésünknek. Fekete öves párizsirajongó vagy? Tessék! Turistaszalámi jöhet? Hát hogy a viharba ne! Vagy nem adnád alább a téliszaláminál? Az nagyon menő lesz. Hajszálvékony sonkaszeletek, Zala felvágott, Kópé szelet – ami a csövön kifér. Minél nagyobb változatosságban vannak jelen a szalámik és felvágottak, annál izgalmasabb a szendvicses tál.
Mással úgysem nagyon lehet variálni egy ilyen kőbe vésett receptnél, mint a retró szendvics.
Jöhet még természetesen kolbászkarika vékonyan – a vastag kolbászkarikás szendvics azonban már egy egészen más kategória, nem is keverném ebbe a műfajba, ahogy a klasszikus szendvicskrémek is külön oldalt érdemelnek.
A felvágott tetejére kötelező jelleggel megérkezik a főtt tojás karika. Természetesen, házi körülmények között nem olyan a főtt tojás, mint a gyorséttermek tojásos szendvicseiben, amit minden bizonnyal szabályos henger alakú tojásból készítenek, hisz minden tojáskarika tök egyforma, úgy hasonlítanak egymásra, mint… izé, egyik tojás a másikra. Otthon bizony rákerül a szendvicsre a főtt tojás két vége is. Nem akarom a végletekig kiadni magam mindenféle intim részlet elárulásával, de én mindig a tojássárgája nélküli szendvicseket kutattam és faltam fel először.
Zöldséget csak felnőtteknek!
Következő elengedhetetlen komponense a retró szendvicsnek a savanyú uborka. Ez akkor is rákerül a szendvicsre, ha egyébként egy egész zöldséges standot ráhalmozunk – habár ez nem igazán szokott előfordulni, sokkal inkább az, hogy mutatóba kerül a tetejére egy hajszálvékony szelet paprika vagy paradicsom. Az is sokszor hiába, mert gyerekzsúrokon egészen biztos, hogy elsőként az aranyárban megvásárolt zöldségeket fogják a kölkök a tálca szélére pöckölni, mégis mit képzelünk, nem kecske ő, hogy zöldséget egyen. Ellentétben a savanyú uborkával, ami ugyan szintén ellenkezik az elveikkel, viszont valahogy tudat alatt bennük is dolgozik, hogy anélkül nincs retró szendvics, ahogy nyaralás sincs otthon véletlenül bekapcsolva hagyott kávéfőző nélkül.
A zöldségeket föntebb már tárgyaltuk, maradjunk abban, hogy ahhoz, hogy egy zöldségféle a retró szendvicsre kerüljön, négy feltétel közül az egyiknek meg kell felelnie: vagy paradicsom, vagy paprika, vagy kígyóuborka, vagy hónapos retek. Ne gyertek nekem a szárzellerrel, az már a 21. század gyermeke.
És még mindig nem vagyunk készen. Most jön a reszelt trappista sajt, amit a szendvics tetejére halmozunk, persze nem esünk túlzásokba, nehogy az egész a szőnyegen landoljon. Ez az az összetevő, ami mindennél világosabban árulkodik a szendvicsünk koráról: éltesebb falatoknál bizony a valaha jobb napokat látott szálak bánatosan meredeznek a világba, színük egyre mélyebb sárgát ölt, állaguk miatt pedig nyugodtan használhatjuk fogpiszkálónak. Gasztronómiai értéke zéró, eszmei értéke viszont az egek felé tör.
És most jön mindennek a koronája, a csodálatos Piros Arany, amiből artisztikus pöttyöket rendezünk a szendvics tetejére. Most szeretnék szólni, hogy én, gyakorló hedonistaként, a világ számos dolgával kapcsolatban úgy tartom, hogy a több: több, ha viszont piros aranyról van szó, maradjunk abban, hogy a kevesebb: több. Nem baj, ha megmarad, gyakorlatilag soha az életben nem romlik meg, annyi só van benne.