nlc.hu
Gasztro
Sárgabarackos ételek

A sárgabarack nem csak sütinek és lekvárnak jó

Itt a sárgabarackszezon, süssünk-főzzünk belőle! Nigella crumble-ja, sárgabarackos tart és csirkecombok sárgabarack glazúrban.

A sárgabarack az egyik legsokoldalúbb, ezért méltán legnépszerűbb gyümölcsünk, és micsoda szerencse: pont most érik. Akinek van egy sárgabarackfája, az boldog ember, legalábbis három évből kettőben, mert olyankor általában ontja a gyümölcsöt. A harmadik évben viszont többnyire megpihen a fa és egy szemet sem hoz, de hát én, örök elégedettként, ilyenkor meg azért vagyok boldog, mert nem kell heteken keresztül foglalkozni vele. Tudom, tudom, a vantól nem kell félni, de azért a nyolcvankettedik üveg sárgabaracklekvárnál meg a tizenötödik sárgabarackos sütinél a kezdenek mutatkozni a családon a telítődés, rajtam meg a kiégés jelei.

Na de, idén itt még egyáltalán nem tartunk, egyelőre örülünk a gyümölcsnek. Első lépésként eszünk belőle jó sokat. Aztán, amikor már teleettük magunkat és (ha nincs saját fánk) az ára is szerencsésen alakul, akkor bevásárolunk belőle, vagy szedünk néhány ládával magunk, és nekivágunk a lekvárfőzésnek. Erre én most nem fogok kitérni, mert tavaly már megírtam, olvassátok el azt. Aztán, amikor már három napja befőzünk és már nagyon unjuk, akkor elkezdünk gondolkozni az egyéb felhasználási lehetőségeken.

Sárgabarack és paradicsom aszalás

Egy kiló gyümölcsből egy marék aszalt sárgabarack. Hát nem megéri? (A szerző fotója)

Természetesen készíthetünk belőle bármilyen gyümölcsös sütit, a crumble-tól a sárgabarackos clafoutis-n keresztül a potyogtatós piskótáig, vagy kanalazhatunk rá mascarponés vagy főzött vaníliás krémet, úgy is szuper lesz. Ha még mindig jó sok sárgabarackunk van, akkor meg törjük félbe, vegyük ki a magját és tegyük ki a napra, pár nap múlva aszalt sárgabarack lesz belőle, amit adhatunk a gyerekeknek gumicukor helyett, vagy belemárthatunk csokiba és megszórhatjuk kókusszal vendégváró édességnek, vagy süthetünk belőle aszalt sárgabarackot-mogyorós csillagokat karácsonykor, mert eláll. Mondjuk nem a legkiadósabb dolog egy kiló gyümölcsöt egy marék aszalt gyümölccsé konvertálni, de van az a barack mennyiség, aminél már nem számít az ilyesmi.

Ha pedig már ezeken is túl vagyunk, vagy épp ellenkezőleg, egyáltalán nem szándékozunk ipari léptékben foglalkozni a sárgabarack témával, viszont néhány kilóval mégiscsak kihoznánk belőle a maximumot, akkor mutatunk néhány szuper receptet. Nigella mandulás-sárgabarackos cruble-ja, egy francia sárgabarack tart és egy húsétel: fűszeres sárgabarack glazúrban sült csirkecombok következnek. Mind isteni finom, érdemes kipróbálni.

Sárgabarackos-mandulás crumble Nigellától

A sárgabarackban az a jó, hogy elég lédús gyümölcs, így a savanykás-édes leve, hő hatására felbugyog a morzsa alól, és egyben át is itatja. Ettől válik annyira finommá ez a morzsasüti, meg persze a mandulától. Elkészíteni pedig csak percek kérdése.

Sárgabarackos crumble

Sárgabarackos crumble vagy morzsasüti. Felbugyog a zamatos gyümölcslé. (Fotó: Getty Images)

Hozzávalók

  • 1 kg sárgabarack
  • 7,5 dkg vaj (a 100 g-os vajat négy egyforma darabra vágjuk és négyből három darab fog kelleni)
  • 4 ek. cukor
  • 10 dkg liszt
  • 1 tk. sütőpor
  • 1 csipet só
  • 3 dkg darált mandula
  • 5 dkg szeletelt mandula

Elkészítés

  1. Első lépésként bekapcsoljuk a sütőt 200 fokra. A barackot hosszában negyedekbe vágjuk és egy kivajazott tepsi aljára szórjuk.
  2. Készítsük el a morzsát: a szeletelt mandulán kívül keverjük össze az összes szárazanyagot, majd tegyük bele a vajat és morzsoljuk össze vele. A szeletelt mandulát a végén keverjük hozzá. Ezt a morzsát szórjuk rá a gyümölcsre, majd toljuk be a sütőbe és süssük addig, amíg a teteje aranyszínű nem lesz, a gyümölcs leve pedig oldalt felbugyog.
  3. Adhatunk hozzá vaníliafagyit, tejszínhabot vagy vaníliával kikevert mascarponét, de csak úgy magában is nagyon finom.

Francia sárgabarack tart

Ha tudsz pitét készíteni, ezt is meg tudod csinálni, ha meg nem, akkor ezzel érdemes elkezdeni. 

Francia sárgabarack tart

Francia sárgabarack tart (Fotó: Getty Images)

Hozzávalók

  • 20 dkg liszt
  • 1 ek. cukor
  • 115 g vaj
  • 1 nagy tojás
  • 1-2 ek. hideg víz
  • 3 ek. étkezési keményítő
  • 3 ek. cukor
  • 1 kg sárgabarack (vagy amennyi ráfér)
  • 1,5 dl sárgabaracklekvár, kevés vízzel elkeverve
  • még cukor ízlés szerint, ha nem elég édes a lekvár

Elkészítés

  1. Ha van késes robotgépünk, azzal dolgozunk, ha nincs, kézzel. A lisztet és a cukrot beletesszük a robotgép táljába és néhányszor, pár másodpercre beindítjuk. Amikor jól összekeveredtek, apránként hozzáadjuk a vajat is szintén összedolgozzuk a géppel. Nem folyamatosan zúzzuk, hanem pulzálva pörgetjük. Ha nincs robotgép, az ujjunkkal összemorzsoljuk a hozzávalókat.
  2. Egy tálban összekeverjük a tojást a vízzel és ezt is hozzádolgozzuk a vajas liszthez. Ekkor már össze kell állnia a tésztának.
  3. Lisztezett felületen gyúrjuk át a tésztát majd letakarva tegyük be a hűtőszekrénybe negyedórára.
  4. Amikor letelt az idő, kapcsoljuk be a sütőt 250 fokra. Nyújtsuk ki a tésztát nagyjából piteforma méretűre, majd a nyújtófára tekerve emeljük át a formába. A kilógó széleket vágjuk le, az alját, szurkáljuk meg villával.
  5. Keverjük össze a keményítőt a cukorral és szórjuk meg vele a tésztát és rendezzük el rajta a kimagozott, hosszában négybe vágott sárgabarackot. Toljuk be az előmelegített sütőbe, és süssük 10 percig. Utána csökkentsük a hőmérsékletet 220 fokra és süssük további 30 percig, amíg a gyümölcs elkezdi kiereszteni a levét a tészta pedig aranysárga lesz.
  6. Vegyük ki a sütőből, majd emeljük ki a formából és tegyük a hideg pultra, még jobb, ha van egy tiszta kő vagy márványfelületünk, mert így hamarabb lehűl. Végül a híg sárgabaracklekvárral kenjük meg a tart tetejét.

Csirkecombok fűszeres sárgabarackmázban

A csirkét sosem lehet megunni, de azért időnként nem árt feldobni valami izgalmas ízkombinációval. Erre a receptre biztosan nem lesz panasz, ha szeretitek az édes-sós-fűszeres húsokat. Még friss sárgabarackra sincs szükség, elég, ha előkapsz a kamrából egy üveg sárgabaracklekvárt. 

Sárgabarackos csirkecom

Csirkecombok sárgabarackos mázban (Fotó: Getty Images)

Hozzávalók

  • 8 db csirkecomb
  • kb. 1 dl sárgabaracklekvár
  • 2 ek. szójaszósz
  • 2 ek. friss gyömbér apróra vágva (ha port használunk, egy kiskanál is elég belőle)
  • 6 gerezd fokhagyma
  • fél tk. csili, ha igényünk van a csípősre
  • fél dl. fehérborecet
  • só, bors
  • Elkészítés

Először felmelegítjük a sütőt 200 fokra. A glazúrhoz egy kis nyeles lábasban feltesszük melegedni a sárgabaracklekvárt (ha túl sűrű, kicsit hígíthatjuk vízzel). Hozzáadjuk a szójaszószt és a fűszereket a fokhagymával együtt. Amikor összeforrtak az ízek, vagyis pár perc múlva, levesszük a tűzről és hozzákeverjük az ecetet is. Kihűtjük.

Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral és rátesszük a combokat, sózzuk, borsozzuk. Megkenjük a combok mindkét oldalát a fűszeres baracklekvárral, elrendezzük bőrrel felfelé, majd betoljuk a tepsit a sütőbe 40-45 percre. Menet közben többször is megkenegetjük a maradék mázzal a csirkét.

Kész is a csirke, a szeretnél, szórhatsz rá szeletelt mandulát. A kisülő, fűszeres húslét a csirke mellé tesszük az asztalra, szószos tálban. Rizzsel és krumplival egyaránt nagyon finom, de kölessel vagy bulgurral körítve is el bírom képzelni a tányéron.

Még több recept sárgabarackhoz

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top