Gasztro

Embernagyságú tortával lepte meg az egészségügyi dolgozókat

Ők a csendes hősök, akik a frontvonalban dolgoznak. Egy ilyen gesztus a legkevesebb, ami jár nekik.

Tavasszal még piros szívek diszelegtek egy csomó ablakban és esténként tapsolt az egész világ, de mire eljött a koronavírus második hulláma, valahogy elültek a látványos, egészségügyi dolgozókat támogató gesztusok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek jó történetek, mint amilyen a most következő.

Rosie Dummer az Instagram profilja szerint egy sütidíva. “Tudok tortát sütni és helikoptert vezetni. Mi mást vártok még tőlem?” – írja bemutatkozójában.

És nem viccel. Rosie volt az első női helikopter-pilóta a brit légierőnél, és azután kezdett komolyabban érdeklődni a cukrászat iránt, hogy leszerelt. Bár a négygyermekes édesanya azt mondja, eredetileg a célja csak annyi volt, hogy megtanuljon finom sütiket sütni a családjának, ám a dolgok később valahogy elfajultak és ma már olyan tortacsodákat készít, amiket emberek milliói bámulnak tátott szájjal. A tehetséges cukrásznak rengeteg követője van Youtube-on és Instagramon és egy saját gasztroműsorral is büszkélkedhet.

Ezúttal is azért került reflektorfénybe, mert olyan tortát készített, amilyet még nem látott a világ. A több mint 180 centi magas sütiszobor a Mikulást ábrázolja, amint egy egészségügyi dolgozót ölel át, és Rosie természetesen orvosoknak és nővéreknek készítette a gigantikus édességet, hálája jeléül, amiért a vírushelyzetben olyan kitartó és áldozatos munkát végeznek.

Az óriási narancsos csokitorta az Egy ölelés karácsonyra nevet kapta, és a Royal Bolton Kórház 120 dolgozója fogyaszthatta el.

“Nagyon fontos, hogy ne feledkezzünk meg róla, mennyit tesznek értük ezek az emberek nap mint nap. Boldog vagyok, hogy sikerült a tortával néhányuknak örömet szereznem. Azt hiszem, egy nagy ölelés idén karácsonykor igazán ráfér mindenkire” – mondta Rosie.

Forrás: Ladbible

Szép és önzetlen gesztusok a közelmúltból:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top