nlc.hu
Gasztro
Válogatós a tini gyerek

Azt hittem, kinövi, de a tini fiam máig válogatós

Azzal szokták biztatni a válogatós gyerekek szüleit, hogy majd kinövi tinikorára a gyerek a válogatást. Nos, ez nem mindig jön össze.

Katie Bingham-Smith háromgyermekes anya, a legnagyobb fia már 16 éves. A fiú kicsi kora óta küzdenek azzal, hogy válogatós és nem hajlandó, csak bizonyos ételeket megenni. Katie abban bízott – mint a szülők többsége –, hogy mire tini lesz a fia, már maguk mögött hagyhatják a válogatósságot, de sajnos csalódnia kellett.

„A válogatós gyerek az egyik legőrjítőbb dolog – írja Katie –, főleg, ha olyan kajaimádó vagy, mint én. Nagyjából öt ételt nem szeretek, minden más jöhet. Mindig ilyen voltam, már hatévesen is simán megettem apám tányérjáról a sült májat hagymával. Ezért is olyan fájdalmas, hogy a fiam válogatós gyerek lett. Az iskolájában régen azzal biztattak, hogy majd megeszi, amit elérakok, ha elég éhes lesz, de nála ez sem jött be. Nem hibáztatom, nem is akarnék ráerőltetni olyan ételeket, amiktől hányingere van. Nem direkt csinálja. Attól még, hogy ugyanazt az utált ételt felszolgálom neki nyolcszor, nem fogja megenni vagy megszeretni.

Amikor kiderült a fiamról, hogy válogatós gyerek, legyintettem, mert azt gondoltam, hogy majd kinövi. Nem csináltam nagy ügyet belőle, hogy csak rántott sajtot és Nutellát volt hajlandó enni, gondoltam, majd egy nap átvált észrevétlenül a gyümölcsökre, zöldségekre.”

Ám a fiúnál semmi változás nem történt, ezért Katie elkezdett harcolni vele, könyörögni neki, ráparancsolni, hogy addig nem mehet el az asztaltól, amíg meg nem eszi azt, ami a tányérján van. Hagyta éhezni is, ahogy mások javasolták neki, de semmi sem használt.

Amikor a kamasz válogatós

Nem mindig sikerül kinőni a kiskori válogatós evést (Kép: Getty Images)

„Egy válogatós gyerek nem fog bármit megenni csak azért, mert éhes, egyszerűen nem így működik. Itt vagyok én, már 14 éve küzdök, mégsem sikerült leszoktatni a fiamat arról, hogy válogatós legyen. Még a pizzát sem eszi meg, ha van rajta szósz, a baconön kívül minden hús kínzás számára, és nem érdekli az édesség sem, ha nem arról a kétféle kekszről vagy jégkrémről van szó, amit szeret. Abba már bele sem kezdek, hogy milyen a kapcsolata a zöldségekkel. Úgy döntöttem, hogy elengedem ezt a kérdést. Sokan azt gondolják, hogy rosszat teszek a tini gyerekemnek, hogy hagyom azt enni, amit csak akar, pedig igazából pont az én elengedésem sokkal jobbá tette a kapcsolatunkat. Úgyhogy jót tettem neki.”

Katie azzal érvel az elengedés mellett, hogy úgy érzi, a fia 16 évesen már elég idős ahhoz, hogy képes legyen táplálni saját magát, egyen, ha éhes, kiválassza, mit eszik, mert ilyenkor már nem a szülő feladata, hogy erőltesse az ételeket. Mindig van egészséges, változatos étel otthon a gyerek számára, a lehetőség adott, csak élnie kell vele. Az információkat az egészséges táplálkozásról már mind átadta a gyereknek az anya, együtt étkeznek esténként, a fiú elkészíti magának a saját ételét, a többi gyerek pedig a szülőkkel eszik másféle vacsorát. És így a család minden tagja teljesen elégedett és boldog.

„Nem tudom ráerőltetni a párolt borsót és a csirkemellet. Mindent tud az egészséges táplálkozásról a gyermekorvostól és tőlem. Az elengedésem nem arról szól, hogy »nem érdekel mit csinálsz, eszel, amit akarsz«, csupán nem vagyok hajlandó már harcolni a tányérja felett minden áldott nap. Továbbra is ellátom javaslatokkal, vitaminokkal és elétárom a választási lehetőségeket. Maradok ennél a megoldásnál, amíg jobbat nem találok.”

Bemutatjuk a kamaszokat:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top