Ilyenkor december közepén menetrendszerűen előjönnek az aktuális Nagy Kérdések: mit kapjon karácsonyra a dédi, aki váltig állítja, hogy neki már semmire sincs szüksége; ki kihez menjen látogatóba és mi legyen a menü; valamint, hogy bejglit süssünk-e vagy flódnit, esetleg mindkettőt.
Az első témában nem tudok segíteni, a másodiktól meg idén úgyis eltanácsoltak a tudósok, úgyhogy a válasz: senki sehová, a harmadik kérdést viszont járjuk körül, hiszen, ha valami, hát
a bejgli versus flódni dilemma elég kellemes téma ahhoz, hogy szívesen elidőzzünk a kebelén és latolgassuk a lehetőségeket, majd rátaláljunk a Tökéletes Megoldásra.
Belátom, a döntés nehéz. A flódni állati macerás, ezért csak egy évben egyszer vagyunk hajlandók nekilátni, már ha valóban rá tudjuk magunkat venni, cserébe viszont elképzelhetetlenül finom. Ezzel szemben a bejgli szintén finom, elkészíteni sem nehéz, viszont kireped, amitől egy csapásra a porba hullik az év közben kimunkált és finomra csiszolt szupervumen identitásunk, ráadásul pont karácsonykor. Most akkor mi legyen?
fotó: getty images
Néhány évvel ezelőtt hosszasan érveltem a kirepedt bejglik mellett, mint Petőfi Sándor a Fekete kenyér című versében: most mégis, kit érdekel, ha kireped, attól még jól esik. Különben is nincs ronda étel, csak előnytelen elrendezés és rossz szögből készített fotó (bár Petőfi nem egészen ezt mondta az anyjának).
Ezen az elméletemen – habár cikkbe feszítve akkoriban számos háziasszony lelkére volt instant gyógyír és sebtapasz – sokat gondolkoztam és arra jutottam, hogy tulajdonképpen én tudom ám, hogy miért reped ki a bejgli, és hogy hogyan lehet megelőzni. Miért nem ezzel kezdtem, ugye. Azért reped ki, mert nem szurkálják meg? Hát nem, az önmagában annyit ér, mint halottnak a csók. Nem jó a sütési hőmérséklet? Hát, ebből a szempontból az nem oszt, nem szoroz.
A válasz az, hogy azért reped ki a bejgli, mert nem jó a recept.
Mutatom a jót, ami szintén nem százszázalékos, oldalt néha ez is kireped, de semmiképp sem lesz felül ragyás, aminek a látványától az ember lelkileg összeomlik, amint kihúzta a sütőből.
Bejgli, ami nem reped ki
Nem csalás, nem ámítás, tényleg nem repedt ki! (A szerző fotója)
Hozzávalók (2 rúdhoz)
- 50 dkg liszt
- 1 csipet só
- 2 evőkanál cukor
- 10 dkg vaj
- 8 dkg disznózsír
- 1 dl langyos tej
- 2 dkg friss élesztő vagy fél csomag szárított (tényleg csak ennyi kell, nem akarjuk felfújni a tésztát, csak azt akarjuk, hogy rugalmas legyen)
- 1 tojássárgája
Elkészítés
- A tejet meglangyosítjuk, beleteszünk egy csipet cukrot és felfuttatjuk benne az élesztőt. A lisztet, a sót és a cukrot összekeverjük egy tálban, majd összemorzsoljuk a zsiradékkal.
- Hozzáöntjük a felfuttatott élesztőt, beletesszük a tojássárgáját és összegyúrjuk, majd betesszük a hűtőbe pihenni egy-két órára.
Hát ez lenne a nagy titok, a bejgli tészta ezzel a recepttel egyben marad, térjünk is rá a flódnira! Töltelékről is beszélek majd, nyugalom, csak előbb
Beszéljünk a flódniról!
Flódnit sütni kemény meló. Amikor legutóbb nekiláttam, ha lúd, legyen kövér alapon, egész gáztepsiben gondolkoztam, ez úgy nagyjából nyolc kiló kész süti. Mondta is rögtön látatlanban a lelkészné barátnőm, aki a szeretetre méltó, bohó természete mellett egyben kitűnő és gyakorlott háziasszony, hogy sok lesz az. Ezt én is hamar beláttam, aminek egyenes folyományaként, úton a Szolnoki Helikopter Bázis felé, ahová azért vitte a kórusunkat karácsony előtt két nappal a magyar honvédség földi szállítójárműve, más néven busz, hogy vidám adventi énekekkel örvendeztessük meg a derék honvédeket plusz a tiszti állományt, el is döntöttük Timivel, hogy flódniközösségre lépünk. Együtt sütjük a flódnit, majd elfelezzük és akkor mindenkinek lesz sütije. Ó, boldog és szép Covid-mentes idők, amikor a karácsonyi sütés még barátnős-nevetgélős program volt!
Hogy lendületet adjak a dolognak, meg mert úgyis állnia kell egy éjszakát, gondoltam, előző este begyúrom gyorsan a tésztát, van gépem, nem nagy kunszt. Bele is szórtam minden hozzávalót a dagasztógép táljába, mármint csak szórtam volna, mert az utolsó tojás már nem beleesett, hanem csak úgy rá a sok anyagra, totty, mivel addigra már színültig volt a tál. Sebaj, ahol a precíz német technológia csütörtököt mond, ott megnyílik az út az analóg megoldások előtt, amit úgy hívnak, hogy zománcos vájdling.
Maradjunk a jó öreg vájdlingnál (A szerző fotója)
Ha két ember egy flódnit hat óra alatt süt meg…
Másnap délután háromkor meg is érkezett Timi, hozott magával mindenfélét, de főképp a roppant hasznos tapasztalatát. Nekiálltunk diót, mákot darálni, almát vágni, tölteléket főzni, tésztát nyújtani, a középsőket, biztos, ami biztos, előre kisütni, nehogy nyers maradjon, és mire végeztünk, este nyolc lett. Ebből nagyjából leszűrhetjük, hogy két rutinos háziasszonynak egy tepsi flódnit mintegy hat óráig tart elkészíteni, de hát megéri, és nemcsak azért, mert tényleg finom, hanem mert saját sütésű flódnit ajándékozni karácsonykor, az azért a dicsőségfalra helyezi az embert. Persze, nyilván nem azért adjuk, ezt csak úgy mondtam.
Flódnireceptet nem írok, ezt készítettük a link alatt, tökéletesen működik azzal a kiegészítéssel, hogy mi a középső három lapot, a biztonság kedvéért, külön kisütöttük, egyébként mindent úgy csináltunk, ahogy le van írva.
Azok a csodálatos rétegek (A szerző fotója)
Idén viszont megtaláltam a tökéletes, salamoni megoldást, az eljárás a következő lesz: Sütök flódnit és bejglit is, de energiatakarékosan. Flódnit a tavalyihoz képest csak feleakkora tepsivel, mivel idén nincs konyhai bandázás, bejgliből meg a szokásos négy helyett csak két rudat csinálok. A nagy találmány az, hogy a flódni diós és mákos töltelékéből viszont teljes adagot készítek és kétfelé osztom, egyik felét a flódniba, másik felét meg a bejglibe töltöm, így két legyet ütök egy csapásra.
A flódni vagy bejgli kérdésre tehát idén a válasz: mindkettőt!
