nlc.hu
Gasztro
2 év alatt drasztikusan megdrágult a gyümölcs

Drasztikusan megdrágult a gyümölcs 2 év alatt

100 százalékos áremelkedés is előfordulhat egyes gyümölcsök esetében.
Drágul a gyümölcs

Durván megnőtt az alma, banán, körte és a barack ára is, és még többet is fizethetünk majd egyes gyümölcsökért. 

A szakértők azt mondják, hogy a cseresznye kilója akár 1500 forintba is kerülhet majd az idén.

Az okok között pedig azt említik, hogy kevés termett és az import sem volt elég pótolni a hiányzó mennyiséget.

Az  enyhe tél kimondottan rossz hatással lehet a gyümölcsök termelésére, ugyanis a károkozók nem pusztulnak el. De az is közrejátszik a drágulásban, hogy 2018-ban a jó termések miatt nagyon lement a gyümölcsök ára.

Míg 2018-ban 300 forint volt egy kiló alma, addig ma 550 forintot kell fizetni érte.

Fotó: Pexels

(Tények)

Gyümölcsöt márpedig enni kell:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top