1325. november 15-én két itáliai sereg csapott össze Castello di Serravalle mezején, Bolognától nem messze: a német-római császárhoz hű, vagyis ghibellin modenaiak, valamint szomszédaik, a pápát támogató, guelf bolognaiak. A felek meglepően nagyszámú haderővel vonultak fel, összesen állítólag kb. 35 ezer gyalogos és 4 ezer lovas rendezett a korabeli viszonyokhoz képest is brutális vérfürdőt ezen a jeles napon (pontosabban éjszakán), a halottak száma pedig nagyjából két-háromezer főre rúgott. Végül egyébként a modeniak győztek, noha jóval kevesebben voltak, de nem is ez az igazán érdekes. Hanem az, hogy a konfliktus – legalábbis közvetlenül – egy
vödör miatt robbant ki.
Egy teljes átlagos, hétköznapi, mondhatni unalmas, amúgy tölgyfából készült vödör miatt. Ami békésebb időkben arra szolgált, hogy vizet merjenek vele a kútból.
Persze, a guelfek és a ghibellinek háborúskodása – kisebb-nagyobb intenzitással – már csaknem két évszázada zajlott Észak-Itáliában, és alapvetően azért nem különféle háztartási eszközök körül bonyolódott. Egészen 1325 nyaráig, amikor feltűnően eldurvultak a két városállam közti határvillongások: bolognai csapatok betörtek Modenába, a férfiakat lemészárolták, a nőket megbecstelenítették, a házakat kifosztottak ki, a szántóföldeket felgyújtották, szóval összességében pont úgy viselkedtek, ahogy a középkori rablóportya-etikett megkövetelte.
Természetesen a modenaiak sem késtek soká a válaszcsapással: szeptemberben rajtaütöttek Bolognán (vagyis inkább csak besurrantak a városba), és a legenda szerint – ki tudja, mi okból – az egyéb értékek mellett még egy favödröt is lenyúltak. Talán azért, mert ebbe gyűjtötték össze a zsákmányt, talán azért, mert egyszerűen csak megtetszett nekik, és afféle trófeaként tekintettek rá (illetve van egy olyan verzió is, mely szerint a vödör eleve tömve volt mindenféle drágaságokkal); végül pedig hetykén ki is állították a városukban, mint valami különösen értékes műtárgyat. A vödör-affér pedig annyira felbőszítette a bolognaiakat, hogy 32 ezer emberrel Modena ellen vonultak, ami, mint említettük, súlyos hibának bizonyult, hisz hiába voltak a modenaiak kb. negyed annyian, mégis felmosták a padlót a bolognai szomszédokkal. Sőt: állítólag még egy vödröt lenyúltak a bolognaiaktól, de ez kicsit azért már túlzásnak tűnik.
A guelfek és a ghibellinek viszálykodása egészen az ún. reneszánsz háborúkig folytatódott, majd érdeklődés hiányában elhalt, a nevezetes vödröt (vagy legalábbis egy nagyon-nagyon régi vödröt) pedig ma is meg lehet tekinteni Modenában, a Palazzo Comunaléban. A történetet egyébként Alessandro Tassoni itáliai költő is feldolgozta komikus eposzában, az 1622-ben megjelent Elrabolt vödörben, de ennek sajnos nincs magyar fordítása.
Kapcsolódó cikkeink:
- Borzalmas tömegkatasztrófát okozott egy rossz helyen eleresztett fing
- Nem érkezett meg a csatába az ellenség, úgyhogy végül saját magára támadt az osztrák sereg, és veszített
- Kart karba öltve ünnepelték a Szeretet Napját, utána lemészárolták egymást
kiemelt kép: Martin O’Neill/Redferns