Mindennapok

Hajléktalanokból lett idegenvezetők mutatják meg a város rejtett szépségeit

A város rejtett zugait sokszor még a helyiek sem ismerik, ezért ők is szívesen részt vesznek a különös idegenvezetésen.

A képeslap hátoldala – így nevezik ezt a nem mindennapi kezdeményezést, amit Bolognában hívtak életre, és a lényege az, hogy az utcán élő hajléktalanok vezetik körbe a híres egyetemi városban a turistákat és sokszor a helybélieket is, akik kíváncsian követik a cseppet sem szokványos idegenvezetőket, akik Bologna rejtett szépségeit mutatják meg az érdeklődőknek. Sokak számára maga az elgondolás is furcsa volt – hát még a megvalósítás! –, hiszen az általános nézet az, hogy a hontalanokat inkább rejtegetni szokás, nem pedig bevonni egy-egy város népszerűsítésébe.

„Fogj egy útvonalterve,t és bízd rá magad a három idegenvezetőre, akik egészen más szemmel tekintenek a városra, és a miénktől jelentősen eltérő tapasztalataik vannak. Hiába vagytok ugyanazon a helyen, biztos lehetsz benne, hogy ők másként látják Bolognát, mint te – a helyekhez, amiket majd közösen kerestek fel, különleges történetek szövődnek, s azokat ők szívesen elmesélik neked. A képeslap hátoldala nevű kezdeményezés célja, hogy különleges útvonalakon és élményekkel teli sétán mutassa meg Bologna rejtett arcát azoknak, akik szívesen letérnek a tipikus turistalátványosságok ösvényéről” – írják a projekt megvalósítói, akik szerint a különös tárlatvezetéseken nem is a felkeresett célpontoké a főszerep, hanem azoké, akik az érdeklődőket kísérik.

Ez a nem mindennapi látásmód az, ami még a bolognai városlakók kíváncsiságát is felpiszkálta, így közülük is sokan részt vesznek a vezetett sétákon, hogy új oldaláról ismerjék még lakhelyüket.

„A városnézés résztvevői közül sokan nap mint nap átszelik Bolognát, mégsem veszik észre annak rejtett szépségeit, nem ismerik a látnivalók eredetét, a hozzájuk kapcsolódó történeteket és érdekességeket pedig pláne nem hallották korábban. A mi célunk az, hogy napvilágot lássanak a szívhez szóló életmesék, és minél többen felfigyeljenek a sikátorok, az apró kis utcák és a régi házak falai közt rejlő titkokra” – folytatják a bemutatkozást.

A képeslap hátoldala elnevezést is az ihlette, hogy különös részletekbe enged betekintést, a turisták kedvenc helyétől, azaz Bologna főterétől eltávolodva. Az idegenvezetővé előlépett hajléktalanok hatalmas sikert arattak a városnézés résztvevői között, ami sokuknak adhat reményt az újrakezdéshez, hiszen ritkán volt eddig részük elismerő pillantásokban és köszönetnyilvánításokban. A városnéző séta szervezőinek nem titkolt célja az, hogy a turisták – vagy a turistának állt bolognaiak – ne csak a körbevezetés idejére váltsanak nézőpontot, hanem a későbbiekben is, végérvényesen leszámolva azokkal a sokszor teljesen alaptalan előítéletekkel, amelyek a hajléktalanokhoz kapcsolódnak, és méltatlan helyzetbe sodorja őket.

Fontos tudni, hogy az újdonsült idegenvezetők a projekt beindítását megelőzően több hónapos tanfolyamon vettek részt, és folyamatosan tanulnak, vagyis nem a vakszerencse kérdése, hogy ki vezeti a sétákat. A kezdeti elképzelés az volt, hogy a hajléktalanok a forgalmasabb turistaszezonban, azaz júliusban és augusztusban tartanak idegenvezetést, a nagy érdeklődésre való tekintettel azonban ősszel és télen is folytatódtak a séták.

A különleges idegenvezetők egyike Giuseppe, aki évekig aludt Bologna pályaudvarán. Korábban szakácsként dolgozott, de miután csődbe ment a vállalkozása, mindenét elveszítette, és egyszer csak az utcán találta magát. Hasonlóan szomorú a sorsa Samanthának is, akit kilakoltattak egykori otthonából, így egyik napról a másikra egy kartondobozon hajtotta álomra a fejét a puha ágy helyett. A képeslap hátoldalának köszönhetően újra munkába állhattak, esélyt kapva az újrakezdésre egy szebb jövő reményében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top