nlc.hu
Gasztro
Egy snackre ültek be, kétszázezres lett a számla

Két királyrák-láb és két koktél: 200 ezer forintos számlát kapott a két turista Míkonosz szigetén

Azt már tudjuk egy ideje, hogy Európában Míkonosz számít az egyik legdrágább üdülőparadicsomnak, de még ezen belül is horrorisztikus az a 600 eurós számla, amivel két amerikai turistát akartak lehúzni két adag rákláb és két koktél elfogyasztása után.

Brenda és Keila Moulton egy anya-lánya vakáción vettek részt Görögországban, és azon belül is Míkonosz szigetén. Éppen a Platis Jalos strandon múlatták az időt, amikor beugrottak egy snackre és egy italra egy tengerparti bárba. A kitérő ára meglehetősen borsos volt: 600 eurót (nagyjából 220 ezer forintot) kértek tőlük.

számla

A 600 eurós számla (Fotó: YouTube)

Az anya-lánya párost az egyik pincér szólította meg a tengerparton azzal, hogy fogyasszanak náluk, és akkor a napernyős napozóágyaikat egész nap ingyen használhatják. Bár ők nem igazán akartak fogyasztani, a pincér rábeszélte őket. A beülésük után tukmálás következett: ők csak inni szerettek volna, de a felszolgáló addig erősködött, hogy végül két ráklábat is kirendeltek, csakhogy békén hagyják őket. Két órát ücsörögtek a napozóágyakon, amikor kérték a számlát, a pincér pedig megkérte őket, hogy odabent fizessenek annál a férfinél, aki leültette őket. A számla láttán viszont teljesen kiakadtak. Ráadásul feltűnt nekik, hogy a cechen nem szerepel rajta tételes felsorolás arról, mit fogyasztottak, csak egy végső ár.

Míkonosz

Idilli strandszakasz Míkonosz szigetén (Fotó: Pixabay)

A budapesti turistalehúzó helyek is büszkék lenne a főpincérre, aki azzal fenyegette meg őket, hogy nem fizetés esetén kihívja a rendőrséget, akik szerinte nem fogják hagyni nekik, hogy elhagyják az országot, amíg ki nem fizetik a számlát. Mivel fenyegetve érezték magukat, végül kifizették a borsos számlát, de a helyről távozva a rendőrséghez fordultak és jogi segítséget is kértek. A DK Oyster nevű bár (akiknek a honlapján nem található menü és árlista) azt állítja, hogy nem követtek el törvénysértést, alkalmazottaik pedig nem fenyegették meg a vendégeket. Az ár nagyságát a királyrák lábak magas árával magyarázzák, aminek az árát nem szokták kiírni a változó beszerzési ár miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top