Gyerekkoromban mondhatni alapnak számított, hogy minden kertben volt egy málnás, ahol játék közben szorgosan szüreteltük a termést. A savanyú, bár cukorral magában is finom ribizli (vagy ribiszke) szintén népszerű kerti gyümölcs volt, még a nagymamám leányfalui telkén is termett. Ma már a kertekben, de a piacokon is keveset látni ezekből, az egyébként tévesen hungaricumoknak gondolt bogyós gyümölcsökből, miközben Európa több, hazánkhoz képest kicsit kedvezőbb feltétellel rendelkező pontján meg tudják termelni. A cím megfogalmazása tehát úgy a pontos, hogy csak tőlünk búcsúznak ezek a bogyósok, vagy legalábbis egyre inkább megfizethetetlenné válnak, hiszen ahogy csökken a termés, úgy megy felfelé az ár is.
Krug Ádám gyümölcs-nagykereskedőnek, a gyümölcs házhozszállítással foglalkozó Good Box ügyvezetőjének a termelők panaszkodnak a bogyós gyümölcsök termelésének nehézségeire. „Elsősorban az a probléma, hogy nincs ember, aki leszedje, mert nem jön el dolgozni azért a bérért, amiért még megéri a befektetett munka. Sokan azt mondják, inkább arrébb mennek egy határral, mert ott nem 1500 forintot fizetnek óránként, hanem 8-10 eurót, vagyis dupla annyit. A termelők meg öregednek ki, a gyerekek sem veszik át annyira a stafétát, ezért inkább kivágják egy részét az ültetvényeknek. Közben meg molyolós ezeknek a gyümölcsöknek a leszedése, és az anyagköltségek, a kártevők elleni védekezés is egyre drágul. Ez van az almánál is, mi viszont ugyanannyiért adjuk el a piacon, mint tíz évvel ezelőtt. ”
A kényes málna
A málna gyümölcsfajaink közül az egyik legigényesebb a csapadék mennyiségével szemben, ami egyrészt nagy vízigényével, másrészt sekélyen elhelyezkedő gyökérzetével magyarázható. A talaj nedvességtartalma mellett a levegő magasabb páratartalma is kedvezően hat a fejlődésére. Az éghajlati tényezők közül ezért hazánkban nem annyira a napfénytartam, mint inkább a csapadék mennyisége a döntő. A málna hazánk egész területén megterem, nagy termés viszont csak a csapadékosabb, kiegyenlítettebb klímájú területeken várható, ahol az évi csapadék mennyisége meghaladja a 600 mm-t (Magyarországon az évi átlagos csapadék 500-750 mm, de ez tájegységenként változik, valahol nem éri el az 500 mm-t sem az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint). A málna érésénél azonban az is fontos, hogy a tenyészidőszakban (június közepétől július végéig) a csapadék elérje 350 mm-t, mert ha ez alatt az időszak alatt szárazság uralkodik, a gyümölcsök nem tudnak kifejlődni, nagy részük rásül a vesszőkre.
Bár a kedvezőtlen időjárási körülményeket öntözéssel hellyel-közzel ki lehetne váltani, ez igencsak drága megoldás, hiszen a május közepétől július végéig tartó időszakban a gyümölcs sok vizet vesz fel a talajból. Krug Ádám szerint ráadásul a legtöbb területtel az a probléma, hogy nincsenek becsatornázva, öntözőrendszerezve, és ha felülről nem jön víz, a málna nem fog megteremni. „És ha még öntözik is rendszeresen, ha aszály van, és negyven napig nem esik semmi, akkor az meg fog látszani a termésen” – teszi hozzá Ádám.
Fotó: Juhász János
Persze nemcsak a természeti adottságok hatnak a málnatermesztésére. Ahogy a gyümölcskereskedő is említette, a termelés mértékét a rendelkezésre álló kézi munkaerő is meghatározza. A Bogyós gyümölcsűek termesztése című könyv szerint 1 kataszteri hold (kh) átlagos termőképességű málnaültetvény termés-betakarításához az érési időszak alatt naponta 3-5 fő szükséges, a bogyónagyságtól és az érési időszaktól függően. Több száz holdas ültetvény betakarítása még a legnagyobb munkaerő-ellátottság esetén is szinte megoldhatatlan feladatot jelent, ezért málnából a 40-50 kh már nagyüzemi ültetvénynek számít. A nyersfogyasztásra vagy mélyhűtésre szánt gyümölcsöt ráadásul a felvevő piac, illetve a hűtőházak közelében, olyan helyen kell megtermelni, ahonnan az áru könnyen és gyorsan elszállítható.
Emberi kéz kontra málnaszedő robotok
A málna szedése nagyon macerás, nemcsak azért, mert kézi munkaerőt igényel, de a túlérett, puha szemeket ki kell válogatni. A szedés meggyorsítása és a kézi munkaerőigény csökkentése érdekében már a 60-as, 70-es években is folytak kísérletek a gépi szedés megoldására (pl. málnarázógéppel), és ma már léteznek bogyós betakarítógépek, de ezek nem minden ültetvényben használhatóak, ráadásul drágák. Nagy-Britanniában, ahol szintén komoly problémát jelent a munkaerőhiány a mezőgazdaságban, a bogyós gyümölcsűek szüretelését robotokkal próbálják megoldani. Nemrég munkába is állt a világ első önműködő málnaszedő robotja, amely 25 ezer darab bogyó betakarítására képes naponta, ami jócskán meghaladja az emberi kézzel leszüretelhetőt (kb. 15 ezer szem málna/nap), ráadásul a gép képes akár 20 órát is dolgozni egy nap. Bár az utóbbi években több cikk jelent meg azzal kapcsolatban, hogy „elveheti az emberek munkáját a málnaszedő robot”, ezek egyelőre nagyon költséges (egy gép 700 ezer font) és kísérleti megoldások.
A felsőgödi szomszédunk, Bayer János kertjében szinte minden terem, ám a kertünkbe átburjánzó, gyönyörű rózsabokron túl a ribizli ültetvénye a leglátványosabb. Mikor megkérem, hogy beszéljen egy kicsit a ribizli termesztés fortélyairól, kiderül, a gödi téeszben dolgozott a málnaágazat vezetőjeként 1972 és 74 között. A termesztett málnákat Dunakeszire szállították a hűtőházba, ott lefagyasztották, és onnan ment a gyümölcs többnyire külföldre. János azt mondja,
a gyümölcsszüret megszervezése már abban az időben is hatalmas gondot okozott.
„Már akkor is csak úgy tudtuk megoldani a kézimunkát, hogy Salgótarján mellől, Karancsságból hoztunk napszámosokat, majd a szedésre diákmunkásokat hívtunk nyári munkára. Előfordult, hogy Verőcéről, a nemzetközi KISZ-táborban szerveztünk brigádokat, nyugat-és kelet-németek, franciák, oroszok, csehek szedték a málnát” – magyarázza János. A mezőgazdász-közgazdász azt mondja, málna és málna között is van különbség, például a marosi, fertődi fajták nagyon nemesek, de kényesek is, régen sem érte meg őket 100 hektárszámra termeszteni, nem úgy, mint például a bőtermő Malling Promise vagy Exploit nevű málnákat, amelyek „ipari fajták”, akár egy emberi ujj is beléjük fér, így könnyebb is szedni őket.
Bayer János (Fotó: Juhász János)
Nem mindegy, hogy piros vagy fekete
János szerint a ribiszkét sem lehet gépiesíteni igazán, kézzel kell lecsippenteni a száránál, és egyben leszedni, majd így forgalmazni, de a feldolgozáshoz teljesen szártalannak kell lennie a gyümölcsnek, vagyis ha szörpöt vagy lekvárt szeretnénk készíteni belőle, még egyszer át kell dolgoznunk.
János tapasztalata is az, hogy a termés évről évre csökken, főleg a felső részeken egyszerűen beszárad a bogyó, mert nem tud annyi vizet felvenni.
Bár mi voltunk Közép-Európa vezetői a bogyós gyümölcsűek termesztésében, kiszorulunk, mert ezek olyan okos növények, hogy a maguk termőterületét keresik, egyre északabbra vonulnak, Szlovákiába, Lengyelországba. A magyar termőterületek leesésével lassan már csak a kiskerttulajdonosoknál lelhetőek föl ezek a gyümölcsök.
A piros ribiszke egyébként kevésbé kényesebb a klímára, mint a málna, hazánkban szinte mindenhol termeszthető, igaz, a mostani forró nyarakat ő sem igen kedveli, a tűző nap miatt a leveleket hamar lehullathatja. Ez a gyümölcs is akkor fejlődik szépen és ad teljes hozamot, ha minden igényét kielégítik, rendszeresen metszik (persze nem mindegy mikor, és melyik fajtát hogyan), trágyázzák, öntözik, és persze védik a kártevőktől. Szüretnél a kézi munka itt is elsődleges, de egyre inkább igyekeznek olyan fajtákat termeszteni, amelyeket géppel is lehet szüretelni.
Fotó: Juhász János
És ha már fajták. Míg hazánkban ezerkétszáz hektáron termesztenek piros ribiszkét, a fekete ribizli termesztésről azonban – a kedvezőtlen éghajlat miatt – már egyáltalán nem lehet beszélni, írja a Magyar Nemzet. A nálunk szinte már csak a Jánoséhoz hasonló kiskertekben fellelhető fekete ribizli nem bírja a manapság uralkodó forró, száraz klímát, termésátlaga mindössze egy-három tonna hektáronként, amely nagyon gyenge a konkurens országokéhoz képest. Eközben Lengyelországban a kedvezőbb klíma miatt sokkal nagyobb hozamokkal tudnak fekete ribiszkét előállítani, nagyjából azonos hektáronkénti termelési költségek mellett. Bár a piros ribiszke jobban bírja a klímát, sorsát illetően viszont szintén szempont, hogy a világ második legnagyobb ribiszketermelőjének számító Lengyelország nyomása nagy, amely alacsonyan tartja, egyes években pedig leveri a magyar árakat. Krug Ádám szerint ez más gyümölccsel, például az almával is így van. „A lengyel alma a világon a második legnagyobb exportőr, és elnyomja a magyart. Ott az uniós támogatásokat arra fordították, amire ténylegesen kellett, ezért ott az alma almának néz ki, és szívesen megveszed. Amikor a lengyeleknél csúcstermés van, fillérekért ráöntik Európára, és innentől kezdve nem lehet labdába rúgni velük. Nálunk rengeteg helyen kihúzkodják nemcsak a málnásokat, hanem az almásokat is, a szabolcsiak már ősszel bevásárolnak a lengyel almából, és azzal töltik meg a hűtőházakat, mert saját almájuk egyre kevesebb van.”
Mindez nem jelenti azt, hogy az ágazatban teljesen lemondanak majd a bogyós gyümölcsűekről, különösen a málnáról. A Ceglédi Gyümölcskutató Intézet például egy új, bőtermő málnafajtával, laboratóriumi szaporítással mentené meg a hazai málnaágazatot, és úgy tűnik, a növények jól fejlődnek a szabadban is. És persze jöhetnek új bogyósak is, például a kék áfonya, amelynek magyarországi termesztése az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap. A klíma még kedvező is lenne számára, viszont a csapadék mennyisége megint csak kevés a sikeres termesztéshez, és a hazai talaj sem igazán kedvez a savanyú kémhatású talajt szerető gyümölcsnek.
Felhasznált irodalom: Bogyós gyümölcsűek termesztése, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969
