nlc.hu
Gasztro
Az autentikus török vöröslencseleves receptje

Így készítsd el a török étkezdék imádott lencselevesét – fél óra alatt kész!

Ráadásul gluténmentes, laktózmentes és cukormentes is.

A kırmızı mercimek çorbası, avagy a törökök méltán híres vöröslencselevese a közel-keleti étkezdék egyik alaplevese. Érdekes tulajdonsága, hogy többek között a mentának köszönhetően nyáron is jól esik, hűsít; télen pedig a kellemes, melegítő hatását élvezhetjük. Törökországban, azon belül is Anatóliában napközben bármikor fogyasztják, még reggelire is. A tápláló, mégsem elnehezítő levest másnaposság ellen is javallják.

Sok receptben ajánlanak előáztatást, de a vöröslencse valójában nem igényli. Az itthon elterjedt barna színű, valamint a zöld lencsével (és több más hüvelyessel) ellentétben a vöröslencse könnyen megpuhul. A török konyha előszeretettel használja ezt a lencsefélét annak lágy állaga miatt. Ennek köszönhetően könnyen is formázható, a török lencsegombócok például világszerte a vegánok egyik kedvelt csemegéje lett.

Konyhai amatőrök is bátran próbálkozzanak vele, gyakorlatilag elronthatatlan.

Vöröslencse

A könnyen kezelhető vöröslencse / Fotó: Westend61, Getty Images

Tippek a vöröslencseleves készítéséhez:

  • Ne ijedjünk meg: a sárgarépától nem lesz répaízű a leves, egy kis természetes édességhez és a leves élénk színéhez viszont ideális hozzávaló.
  • Meg fogjuk látni, hogy nem szükséges rántást készíteni hozzá. Ha mégis szeretnénk sűrűbbre készíteni, reszeljük egy krumplit is a sárgarépa mellé.
  • Ízesebb lesz a végeredmény, ha zöldség- vagy húsalaplével gazdagítjuk a levest.
  • A vöröslencse akkor éri el az ideális állagát, ha elkezdenek szétmállani a szemek.
  • Bánjunk csínján a fodormentával, hogy ne legyen teljesen mentaízű a levest. Ezt később még pótolhatjuk, ha hiányoljuk belőle.
Török vöröslencseleves pitával

Akár pitával / Fotó: Elena Sapegina, Getty Images

Török vöröslencseleves recept:

Hozzávalók:

  • 40 dkg vöröslencse
  • 1 nagy szál sárgarépa
  • 2 közepes vöröshagyma
  • 70 g paradicsompüré (kis fémdobozos)
  • 1 dl olívaolaj
  • 1 citrom
  • 1 csapott evőkanál édes pirospaprika
  • Csípős pirospaprika-pehely
  • Ízlés szerint 1-2 teáskanál szárított fodormenta
  • Ízlés szerint só és feketebors
Török lencseleves

Nem teljesen krémesre mixelt török lencseleves / Fotó: BURCU ATALAY TANKUT, Getty Images

Elkészítése:

  • Olívaolajon kis lángon futtassuk meg az apróra vágott vöröshagymát.
  • Pucoljuk meg és reszeljük le a sárgarépát, és a kevés vízzel elkevert paradicsompürével együtt adjuk a hagymához.
  • Kis lángon fedő alatt pároljuk őket 5-10 percig.
  • Vegyük nagyobbra a lángot, és a leszűrt lencsét adjuk hozzá, forgassuk össze a megpárolt zöldségekkel, majd fűszerezzük be , és öntsük fel 2 liter vízzel. A mentából hagyhatunk, ízlés szerinti utóízesítésre.
  • Főzzük 15 percig a levest, majd öntsük át hőálló turmixkehelybe, és mixeljük le. Még egyszerűbb, ha benne hagyjuk a lábasban, és botmixerrel elegyítjük.
  • Tálaláskor olívaolajcsíkokat és frissen facsart citromlevet csorgassunk a tetejére, és kínáljuk szárított fodormentával, csípős pirospaprika-pehellyel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top