nlc.hu
Gasztro

Ételképek és életképek a tegnapi lyoni Bocuse d'Or döntőről

Ezekkel az ételekkel lett bronzérmes a magyar csapat a Bocuse d’Or világdöntőn

Megmutatjuk, milyen elemekből áll egy művészien megalkotott étel a Bocuse d'Or szakács VB-n. A magyar csapat bronzot érő tányérjai következnek!

Tegnap óriási áttörés történt a hazai gasztronómia színterén. A Bocuse d’Or versenyek több évtizedes történetében először állhattak dobogóra a magyarok, ami óriási eredmény.

Egy szép generációváltást is nyomon követhetünk, hiszen a korábbi legnagyobb hazai sikereseket elért Széll Tamás immár a csapat edzőjeként tért vissza a Bocuse d’Or versenyzésbe; a csapat séfje pedig régi kollégája, Dalnoki Bence volt, Nyikos Patrik commis segédletével.

A 2023-as Bocuse d'Or lyoni döntő magyar csapata

Balról Nyikos Patrik commis, Dalnoki Bence séf, Anais Rossat másod commis, Hamvas Zoltán, az akadémia elnöke és zsűritag és Széll Tamás coach / Fotó: Official Sirha Lyon

A versenyen szereplő 24 csapatnak két ételt kellett elkészítenie. A hústál kötelező alapanyagai az ördöghal, a fekete kagyló és a Szent Jakab-kagyló volt, a tányértéma pedig formabontó módon egy háromfogásos gyerekmenü volt, amelynek a kötelezően felhasználandó alapanyagai a sütőtök és a tojás voltak.

A 2023-as Bocuse d'Or Grand Final versenyételei

Széll Tamás coach, Dalnoki Bence és az ördöghal / Fotó: Official Sirha Lyon

Dalnoki Bence csapatséf a tengeri alapanyagokról

„Szeretjük a halakat, szeretünk horgászni is, de az ördöghallal nem volt közeli kapcsolatunk. Legalábbis a Bocuse d’Or idei szezonjáig. Európa közepén, ahol a legközelebbi tenger is legalább hatórányira van, elég nagy kihívás volt a számos tengeri alapanyaggal dolgozni. De mi is a Bocuse d’Or, ha nem kihívás? Így hát fejest ugrottunk a tengerbe, felkutattuk, melyik nemzeti kincsünk illik a legjobban hozzá, és megalkottuk az ördöghal budapesti változatát.”

Az „Etesd a gyerekeket” téma

Ropogós sütőtök „Halloween”:

  • Serpenyőben sült tojás flan, gombákkal és hagymával, savanyított sütőtök, citromos kakukkfű & krémes tojássárgája.
  • Érlelt, lágyan füstölt magyar sajt szósz, sütőtökkel és tökmagolajjal.
A 2023-as Bocuse d'Or Grand Final versenyételei

Jobb oldalon a sütőtökös ropogós / Fotó: Official Sirha Lyon

A Szeresd a zöldségeket! fogás:

  • Hűvös sütőtökleves, sütőtökkel töltött roppanós uborka és petrezselyem.
  • Zabtejszín & grill olajban marinált zöldborsó.
A 2023-as Bocuse d'Or Grand Final versenyételei

A Szeresd a zöldségeket! fogás / Fotó: Official Sirha Lyon

A 2023-as Bocuse d'Or Grand Final versenyételei

A Szeresd a zöldségeket! fogás / Fotó: Official Sirha Lyon

Mindennap egy alma a doktort távol tartja! fogás:

  • Vaníliás joghurt mousse sütőtökkel, almával, málnával töltve és sütőtökös piskóta.
  • Ropogós „föld” robbanócukorkával, csokoládéval, mogyoró & citromos verbéna.
A 2023-as Bocuse d'Or Grand Final versenyételei

A Bocuse d’Or alma / Fotó: Official Sirha Lyon

Dalnoki Bence csapatséf a sütőtökös gyerekmenü kihívásairól

A verseny történetében először vontak be gyerektematikát, sőt gyerekeket is a zsűribe. A magyar csapatnak parádésan sikerült megközelíteni a nem mindennapi feladványt, hiszen a Bocuse d’Or elvont és bonyolult alkotásait kellett ötvözni a gyerekek vélt vagy valós ízlésével és elvárásaival, miközben edukációt is kellett belecsenni.

„Ha evésről van szó, a gyerekek trükkösek tudnak lenni. Ezért akartunk náluk trükkösebbek lenni. Sokaknak kiskorában neuralgikus pont a zöldségevés, sőt néha szabályos büntetés. Az előételben ezt a szülői szokást szerettük volna megtörni, és megmutatni a zöldségek szépségét, sokszínűségét és persze finomságát.

Hiszen a zöldségek élvezetesek. Az is nagyon gyakori szülői ukáz, hogy „ne játssz az étellel”. Mi ezzel nem értünk egyet. Az ételekkel való – megfelelő – játék a legjobb módja annak, hogy megismerjük az összetevőket, ízeket, textúrákat, fűszereket és főzési módokat. Ezért a főételben játékos módon szerettük volna megmutatni a gyerekeknek, hogy a konyha a legizgalmasabb játszótér, és az étel a legmenőbb eszköz lehet a különleges alkalmak megünneplésére. A mondás szerint napi egy alma távol tartja az orvost. Ez kétségtelen, de mi lenne, ha a mi almánk varázslat volna? A célunk az is volt, hogy egy nagyon egészséges menüt alkossunk meg, amit az almával koronáztunk meg, ezzel a belül is szépséges gyümölccsel.”

A 2023-as Bocuse d'Or Grand Final versenyételei

A zsűri kóstol / Fotó: Official Sirha Lyon

Az Ördöghal, Szent Jakab-kagyló & fekete kagyló tál

A versenyeken megszokott hústál helyett haltálat kellett prezentálnia a csapatoknak. A zsűrinek prezentált magyar műalkotás így nézett ki. A haltálat alkotó ételeket természetesen tányérra is szervírozni kell a zsűritagok számára.

A 2023-as Bocuse d'Or Grand Final versenyételei

A haltál / Fotó: Official Sirha Lyon

A halas tányérok elemei:

Ördöghal „Budapest”

  • Ördöghal lágyan füstölt Jakab-kagylóval, fekete alga, citrom & kovászoltkenyér-kruton.
  • Savanyított gyökérzöldség „rózsa”, burgonyapüré, medvehagymatermés, friss zöldfűszerek & érlelt sajt.
  • Sóban sült cékla lassan sült hagymával töltve, Tokaji must ecet zselével, fekete bors & kakukkfű.
  • Ropogós csicsókachips.
A 2023-as Bocuse d'Or Grand Final versenyételei

Nyikos Patrik a haltálon dolgozik / Fotó: Official Sirha Lyon

„Magyar lakoma”

  • Szezonális magyar zöldségek az erdőből és mezőről.
  • Feketekagyló-tortellini, bükkfán füstölt fűszerpaprikával.
  • Feketekagyló-szósz, zsenge torma & turbolya.
  • Szósz: Barnított vajban sült ördöghal szósz & Tokaji pezsgővel és Tokaji must ecet „kaviárral”
A 2023-as Bocuse d'Or Grand Final versenyételei

„Magyar lakoma” / Fotó: Official Sirha Lyon

„Hatalmas mérföldkő ez nemcsak a magyar Bocuse d’Or versenyzés, de az egész magyar gasztronómia történetében. Sok-sok év tapasztalat, rengeteg munka, áldozat és összefogás van emögött ez eredmény mögött.

Ez a bronzszobor újabb bizonyíték, hogy Magyarországnak ott van a helye a világ gasztrotérképén”

– mondta el a verseny után Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.

A 2023-as Bocuse d'Or lyoni döntő magyar csapata

Balról Nyikos Patrik commis, Széll Tamás coach, Hamvas Zoltán, az akadémia elnöke és zsűritag, valamint Dalnoki Bence csapatséf / Fotó: Official Sirha Lyon

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top