A Kanadában élő, 29 éves Bishoi Khella két éve komoly életmódváltás mellett tette le a voksát, miután rájött, hogy a barátaival közös mexikói kirándulásán már nem bírja a tempójukat, ezért ki kellett hagynia a jetskizést. Bishoi már közel volt a 170 kilóhoz, amikor a változtatás mellett döntött. Napi kétszer 45 percnyi edzés hozta el a kívánt hatást. A férfi reggelente futni járt, estefelé pedig a konditeremben gyúrt. Két évvel később le tudott menni száz kiló környékére, de nemcsak lefogyott, hanem látványosan meg is izmosodott. A fogyás folyamatáról mindennap készített egy fotót, az ebből készült látványos timelapse videónak – amit a Sun cikkében lehet megnézni – pedig az emberek a csodájára járnak.
Bishoi számára a barátaival közös nyaralás pont a pandémia közepén történt. Mexikóban szinte minden zárva volt, sehol nem lehetett partizni, ezért folyton szabadidős, túrázós tevékenységeken vettek részt, ő pedig egy idő után nem bírta a tempót, és emiatt borzalmasan érezte magát. Tudta, hogy nem egészséges életmódot folytat: egészségtelen, házhoz szállított ételeken élt, napi 4000 kalóriát fogyasztott, miközben alig mozgott. 2018-ban a teste már adott le egy vészjelzést, amikor azt hitte, stroke-ot kapott, de szerencsére kiderült, hogy csak pánikrohama volt. A változást nemcsak a testedzés hozta, a táplálkozásán is változtatott. Kitörölte az étrendjéből a feldolgozott hústermékeket, rengeteg vizet ivott és a két év alatt egyáltalán nem fogyasztott alkoholt. Mivel az életmódváltása kezdetén a Covid miatt a konditermek épp zárva voltak, eleinte a gyúrás helyett esténként biciklizni járt. Az új életének 75 nap után lettek látványos eredményei, ekkor döntött úgy, hogy érdemes tovább is kitartania. Majdnem mindennap edzett, hétvégén is, csak néha-néha adott egy-egy hétvégényi pihenőt magának. A két év alatt összesen maximum 30 napot hagyott ki. A súlya felét sikerült leadnia, és látványosan megizmosodott. Most arra edz, hogy le tudja futni a száz kilométeres ultramaratont, pedig valójában rühelli a futást.