nlc.hu
Gasztro
Turbózd szinte ingyen az ételeket: készíts lekvárból csodaszószokat!

Év eleji spórolás a konyhában: így készíts lekvárból csodaszószokat!

Pár perc alatt bármilyen lekvárból csodálatosan ízgazdag és pikáns szószokat készíthetünk. Ehhez elég csak körülnéznünk a kamra polcain és a fűszereink között.

Gondoltad volna, hogy a legközönségesebb lekvárból is kiváló szószokat lehet készíteni? Úgy bizony, két ötletet is hoztunk erre az okos újrahasznosításra, pontosabban a kamra polcain pihenő élelmek felfrissítésére. Januárban egyébként is jól jön egy kis extra lendület a konyhában is.

A „mit főzzek ma?” kérdése valódi választ adni egész évben kihívás, de semmi ahhoz képest, ami ilyenkor, év elején köszönt a háziasszonyokra. Nihil. Úgy érezzük, már mindent megfőztünk és megsütöttünk, sőt. Pont eleget ettünk az elmúlt hetekben, nem is kívánunk semmit. Mindezek tetejébe valahogy mindig úgy jön ki a lépés, hogy januárban jóval szűkösebb a kassza a szokásosnál, vagyis mindent egybevetve se kedvünk, se fantáziánk, se pénzünk nincsen főzni.

Nos, ilyenkor csak egy dolog segít: ha afféle posztmodern Münchausen báróként saját magunkat rántjuk ki a mocsárból a hajunknál fogva. Megrázzuk magunkat, veszünk egy nagy levegőt, és beleállunk: csinálunk valami olyat, amit eddig sosem. Csak lehetőleg ne kerüljön sokba.

Lekvár általában mindenkinek van otthon, akár több éves is, mindenféle ízű, állagú és méretű, sokszor már arra sem emlékszünk, hogy kitől kaptunk. Ez a tipikus „kislányom, a vantól nem kell félni” szituáció, habár időnként elgondolkozunk, hogy mit is lehet vele csinálni. Most két ötletet is adunk, hogy mihez kezdjetek az elfekvő lekvárral, ami egyben az újdonság varázsával fel is dobja a januárt, mintegy kibillenti a lelkünket a gasztronómiai unalom állapotából.

lekvárok

Szószok, csatnik és lekvárok, minden mennyiségben. (Fotó: Alan Spedding, Getty Images)

Inspiráció Indiából: chutney, avagy a csatni

A chutney – magyarul meghonosodva csatni – egy indiai eredetű fűszeres gyümölcsszósz. Úgy tartják, a csatni akkor jó, ha olyan csípős, hogy nem tudod megenni, és olyan édes, hogy nem tudod abbahagyni.

A csatnit mi leginkább húsok mellé szeretjük adni. Gyakorlatilag bármilyen unalmas húst feldob és izgalmassá tesz, a nem túl fantáziadús hús-krumpli kombók nagy barátja. Indiai eredetiben természetesen a szigorú vegetáriánus étrenden élő brahmin kaszt nem húshoz eszi, hanem minden máshoz, a sült zöldségekhez, paneerhoz (indiai lágy sajt) és gabonákhoz szintén remekül passzol.

Indiai étel

Chutney (csatni) is a tálcán: minél többféle szósz, annál finomabb az étel. (Fotó: Sergio Amiti, Getty Images)

Egyszerű chutney recept

Hozzávalók:

  • 3 dkg vaj
  • 1 kis fej vörös- vagy lilahagyma
  • 20 dkg lehetőleg darabos lekvár (bármilyen)
  • fél teáskanál chili (csípősségétől függően változhat a mennyiség)
  • fűszerek, amit el tudunk képzelni a lekvár ízéhez, pl. gyömbér, fahéj, ánizs, szegfűszeg, kardamom, szerecsendió vagy édesköménymag, esetleg snidling és koriander
  • esetleg cukor, ha a lekvár nem volt elég édes.

Elkészítése:

A vajat megolvasztjuk és megdinszteljük rajta az apróra vágott hagymát. Ráöntjük a lekvárt és felforraljuk, hozzáadjuk a fűszereket, a chilit semmiképp se hagyjuk ki! Egyet rottyan, és kész. A friss zöldfűszereket csak a legvégén tesszük bele.

Esterházy Péter után szabadon: készíts belőle szósz pikantot!

A szósz pikant nem más, mint lekvár mustárral. Oké, elsőre durván hangzik, de ha hozzátesszük, hogy Esterházy Péter Harmonia Caelestisében található a recept, mindjárt több bizalmunk lesz hozzá.

Igaz, receptnek ezt nem nevezném: bármilyen lekvárhoz bármilyen mustárt keverünk, méghozzá tetszőleges arányban – és kész. Tényleg elképesztően finom, gyümölcsös, édes, fűszeres, a legunalmasabb (maradék) sült húsokból is ünnepi fogást varázsol.

Én általában egy jó púpos evőkanálnyi lekvárhoz szoktam egy teáskanálnyi mustárt keverni. Leginkább bogyósgyümölcs-lekvárral szokták javasolni, mint a szőlő, a ribizli, az eper vagy a málna, de a fanyar somlekvárt is remekül feldobja, nem beszélve a fügéről, ami magában eléggé jellegtelen ízű. A legegyszerűbb barack- vagy szilvalekvár is tökéletesen megfelel.

Kellemes kísérletezést kívánunk hozzá!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top