Az Így is ehetünk elvileg szakácskönyv, de nincsenek benne kőbe vésett mennyiségek, ellenben sok a személyes történet, hangulatos fotó, reflexió. Van benne például olyan fejezet, amelyben a férjeddel és társzerződdel együtt magatokról, a kapcsolatokról és az ételhez való viszonyotokról meséltek. Meg kell kérdeznem: Ez a könyv valójában mi?
Tény, hogy nem hagyományos szakácskönyv. Leginkább olyan útmutató, ami abban segít, hogy az ember intuitívabb legyen a konyhában és a konyhán túl is. Azért soroljuk egyébként a szakácskönyvek közé, mert – bár nincsennek benne pontos mennyiségek – valóban segít az ételkészítésben. 55 végtelenül variálható vegán alapreceptet vonultat fel, amikből kiindulva korlátlan mennyiségű éltelt lehet előállítani. Azt szeretnénk vele elősegíteni, hogy az emberek megtanuljanak hallgatni önmagukra és a saját ízlésüket követve merjenek alkotni a konyhában. Azért is jó, hogy a recepteket ilyen formában szerepelnek, mert lehetőséget ad rá arra, hogy mindig a szezonális alapanyagokból főzzünk, illetve abból, ami otthon van, vagy amiért legfeljebb a közeli kisboltba kell lemenni. A könyv másik része inkább magáról az életről szól. Az a címe, hogy Így is ehetünk, de sokan mondták, hogy az is lehetne, hogy Így is lehetünk, mert a könyv azzal kapcsolatban is útmutatást ad, hogyan lehet tudatosan jelen lenni, hogyan lehet határokat húzni. Ilyen szempontból tehát afféle önismereti könyv is.
Fotó: Steiner Kristóf
Azt írod, hogy mindenkinek ajánlod, annak is, aki régóta és jól főz és annak is, aki most kezdi. Ez nagyon jól hangzik, de én például egyáltalán nem főzök jól és a gondolat, hogy olyan receptből dolgozzak, amiben nincsenek pontos mértékegységek, finoman szólva is megijeszt.
Értem, hogy aggódsz, de arra biztatnálak téged, illetve bárkit hasonló helyzetben, hogy próbálják ki azt a fajta főzést, amiről a könyv szól, mert sokan pontosan azért félnek a főzéstől, mert a grammra, milliliterre meghatározott receptekben csalódtak.
A pontosan meghatározott recept sokszor hamis biztonságérzetet ad, hiszen az alapanyag esetén hatalmas különbségek lehetnek. Ha az szerepel benne, hogy egy kanál mustár, az sem egyértelmű, hiszen vannak intenzívebb és kevésbé intenzív mustárok.
Ugyanez a helyzet akkor, ha a receptben le van írva, hogy kell az ételhez xy mennyiségű kókuszkrém, vagy növényi tejszín. Ezek közt lehet olyat kapni, amiben megáll a kanál, de van olyan is, ami teljesen folyékony. De, akár említhetném a fokhagymát is, hiszen ott is nagyon eltérő lehet két fej fokhagyma esetén az intenzitás. Mi azt mondjuk, hogy érdemes főzés közben kóstolgatni, figyelni az állagokat, s ha ezt tesszük, az megadja azt a biztonságot, amire a részletesen megírt receptekből remélünk megszerezni. És itt azért fontosnak tartom jelezni, hogy bár pontos mennyiségek nincsennek a könyvben, arányok vannak és részletesen meghatározzuk azt is, hogy adott ponton milyennek kell lennie a készített étel állagának.
Fotó: Steiner Kristóf
Kihangsúlyozod a bevezetőben, hogy a receptek minden esetben rövidebben vannak megírva, mint egy Instagram -bejegyzés. Ezt miért fontos?
A közösségi média mindenre hatást gyakorol. Szembe kell azzal nézni, hogy hála az állandó görgetésnek, egyszerűen véges az emberek türelme. Nem akartam az olvasókat megijeszteni azzal, hogy számukra szokatlan terjedelmű szöveggel kelljen megküzdeniük, ezért ragaszkodtam ahhoz, hogy egyik recept se legyen hosszabb, mint egy Instagram post, ami 2200 karakter. Gondolj bele, manapság milyen népszerűek például az olyan videós receptek, ahol felgyorsítva, 20 másodperc alatt mutatják meg, hogyan kell egy ételt elkészíteni. Félreértés ne essék, én egyáltalán nem nézem le ezt a műfajt, sőt, van olyan videó, amit én is lementettem magamnak, viszont van, amire nem ad lehetőséget, pedig fontos lenne. Ezek a videók nem magyarázzák el például, hogy mennyire intenzív a szerecsendió íze az édespaprikához, vagy fahéjhoz képest. Az Így is ehetünk első részében mi több oldalt szentelünk annak, hogy intenzitás alapján soroljuk fel a hozzávalókat és ez olyan tudás, ami nagyon sokat segít abban, hogy az ember valóban felszabadultan és jól főzzön. De, bár imádom, hogy ezt a könyvet kézbe lehet fogni és van súlya, azért mi is részesei maradunk a social gasztró világnak. Tervezzük az Így és ehetünkkel kapcsolatban a közösségi médiában postolunk majd tartalmakat és hamarosan indul egy youtube sorozatunk is.
Ebben a könyvben te és a férjed is vallatok arról, hogy volt időszak az életetekben, amikor „nem volt jó a viszonyotok az étellel”. Mindketten voltatok anorexiásak, te pedig felnőttkorod nagy részében bulimiás epizódokkal is küzdöttél. Hogyan sikerült megbékülni az étellel, étkezéssel?
A gasztronómia és az étel mindig rendkívül fontos volt számomra és talán ez össze is függ az étkezési zavarral. Annyira szenvedélyesen imádtam a főzést, evést, hogy olyan voltam, mint aki rákattan az edzésre és átesik a ló túloldalára. Egy fajta beteges rögeszmévé vált. Az, hogy vegán lettem – immáron 18 éve – nagyon sok szempontból tett jót, hiszen segített megérteni, hogy az ételkészítés többről szól. Egy fajta felelősségteljes hozzáállást követel meg az étkezéshez és főzéshez. Én a „nem ártás” szándéka mentén kezdtem el főzni, táplálkozni, ami azt jelenti, hogy semmilyen állat alapú ételt nem fogyasztok. Ez önmagában egy olyan szigorú keretet szab, ami megakadályozta, hogy a korábbi gátlástalansággal álljak az ételekhez.
Fotó: Steiner Kristóf
Mi volt az utolsó alkalom, hogy zöldségleves kockával főztél?
Jó régen, de be kell vallanom, hogy a páromnak az anyukája a mai napig imádja a zöldségleveskockát és sokáig, amikor nálunk volt, mindig kérte, hogy használjuk a főzés során.
Az a generáció, amihez az én szüleim is tartoznak és akik 89-környékén voltak fiatal felnőttek, elhitték, amikor bejöttek a nemzetközi félkész termékek, hogy tasakból, félkész termékekből minden jobban sikerül. Mostanában azonban mások a trendek.
A mostani fiatalok egyre inkább visszatalálnak a gyökerekhez. Igyekszünk kiiktatni a feldolgozott élelmiszereket, vagy, ha nem lehet, legalább tudatosabban használni őket és igen, egy bátor fűszerezéssel és egy igazán jó fűszerkeverékkel nagyon könnyedén kiválthatóak a leveskockák.
A szakácskönyvet és pároddal közösen írtátok, de a hétköznapokban valóban megosztoztok a konyhán? Számos párkapcsolatban a konyha az egyik, vagy a másik félnek a szentélye, vagy, ha nem is, a békesség záloga, hogy egyszerre csak egy ember alkosson a konyhában.
Mi valóban megosztozunk a konyhán. A gasztró elvonulások során is mindig együtt főzünk és a szakácskönyv tervezéséve is ez volt a helyzet. Amíg az egyikünk nem elégedett, nem megyünk tovább, de értem, hogy sok pár esetén ez nem működik. Mi is fokozatosan jöttünk bele, a konyhában fokozatosan adtam a páromnak feladatokat, apránként szavaztam neki bizalmat. Amikor megismerkedtünk először csak mosogatott, hámozott, darabolt, aztán egyre több alkalommal hagytam, hogy fűszerezzen is. Ma már tényleg maximálisan megbízok benne. Simán megtudna főzni bármilyen menü sort, nem pont úgy, de nem rosszabbul, mint én.
Azt írod, hogy mindenki tud zseniálisat alkotni a konyhában, de fontos ez? Nem bénító adott esetben ilyen célt kitűzni?
A „zseniális” ebben az esetben nem azt jelenti, hogy klasszikus értelemben hibátlan fogásoknak kell születniük. Sőt, gyakran mondom is, hogy főzés közben azt kell mantrázni, hogy „jó lesz az” és a jó is tökéletes. Gondoljuk el, milyen veszteség, ha egy zenész, vagy festő nem meri megmutatni a műveit senkinek, mert attól tart, hogy azok nem tökéletesek, holott a művészetnek pont az a lényege, hogy meg legyen osztva. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy szerettük volna, az nem jelenti azt, hogy nem értékes, hiszen a legrosszabb esetben is le tudjuk a folyamatból vonni a következtetéseket és ezáltal tanulunk valamit, ami a következő főzésnél segít.
Nem gondoltál még arra, hogy saját éttermet nyiss?
Nem igazán. Jó régen volt egy ideig egy food truckom és már akkor egyértelművé vált számomra, hogy ez egy nagyon nehéz pálya. Egy étterem működtetéséhez nagyon sok dolog kell, többek közt, hogy legyenek olyan társak hozzá, akikben 100 százalékosan meg lehet bízni. Ez olyasmi, ami egy olyan embernek, mint én, nagyon nehezen megy és ezt azzal együtt mondom, hogy anno voltak nagyon tehetséges és elhivatott társaim. Egy étterem esetén hatalmas nyomás folyamatosan tartani a magas színvonalat, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen vállalkozás anyagilag mennyire kockázatos. Csak meg kell nézni, milyen kevés étterem van, ami valóban hossz távon képes talpon maradni. Én életemben nem vettem hitelre még egy telefont sem. Inkább lassan építkezem, de nem kockáztak. Hálás vagyok, hogy rengeteg profi étteremben főzhettem már, olyanok konyhájában, akikre felnézek. Gyakran megyek szállodákba, éttermekbe, hogy abban segítsek, hogyan lehet javítani, megújítani a menük kínálatét, úgyhogy úgy érzem, azzal a részével tudok foglalkozni ennek a területnek, amit szeretek. Egyébként a gasztó elvonulásaink szintén hasonlítanak kicsit egy étterem vezetéséhez azzal a markáns különbséggel, hogy azokon sohasem vesz részt egyszerre több mint 8-10 vendég, ami szavatolja, hogy igazán családias környezetben főzhessek. Azt egyébként nem zárom ki, hogy az életem egy bizonyos pontján egy hónapra Magyarországra költözünk és arra az időszakra nyitok egy pop up éttermet.
Hogyan kell elképzelni ezek a gasztró elvonulásokat?
Ezek 5 napos, 4 éjszakás programok, melyeket nyáron Görögországban, télen pedig Mexikóban tartunk, de úgynevezett gasztró kirándulásokat már több mint 10 éves szervezünk. Eleinte ezeken felkérés alapján vettünk részt és, noha ilyenre továbbra is van példa, időközben elkezdtünk mi is saját elvonulásokat szervezni.
Ezeken az elvonulásokon az étel mellett maga az élet is fókuszba kerül. Sokan azért jönnek, mert éppen valamilyen válaszút előtt állnak. Volt a résztvevők közt például már édesanya, aki szülése után először utazott, de nagyon sokszor olyanok jönnek, akik nemrég váltak el, vagy próbálják feldolgozni, hogy haláleset történt a családban. Olyanokat vonzanak az elvonulások, akik támogató, szeretetteljes közegre vágynak, de nem akarnak azzal bajlódni, hogy maguk szervezzenek meg egy ilyen utazást. Az elvonulás során napi két étkezés van. Az egyik alkalommal mi főzünk, a másik esetén pedig helyi tavernákban eszünk, aminek az is az oka, hogy fontosnak tartjuk, hogy a vendégeket összehozzuk a helyi közösség tagjaival. Kirándulunk, meditálunk, néha vannak művészetterápiás óráink és fontos részei a programnak a nagy beszélgetések. Sok esetben a résztvevők közt valódi barátságok szövődnek és 70 százalékuk később visszatér.
Fotó: Steiner Kristóf
Mekkora a kereslet az ilyen programok iránt?
2026-ra már szinte az összes időpontot lefoglalták, talán októberre van még szabad időpontunk, sőt már már 2027-re is vannak jelentkezők.
Nyakunkon az ünnepek. Hogyan fogjátok a következő heteket tölteni?
Görögországban töltjük az ünnepeket a barátinkkal. Ilyenkor mindig szeretünk átjárni egymáshoz. Mire megjelenik ez az interjú, már túl is leszünk egy előkarácsonyi bulin. Aztán a téli időszakban megyünk Izraelbe és Palesztinába is egy civilszervezettel. Izraelben éltem 10 éven keresztül és fontosnak tartom, hogy minél többet beszéljünk arról, lehet egyszerre aggódni az antiszemitizmus miatt és nyomatékosítani, fontos olyan rendszert kiépíteni, amely ugyanazokat az emberi jogokat biztosítja a palesztinoknak, mint mindenki másnak. Az útra velem jön édesapám is, aminek nagyon örülök, mert ő még soha nem járt Palesztinában.
