Horoszkóp

Szerelemhoroszkóp: a Nyilas szerelmi élete

Megértéséhez fontos tudnunk, hogy kedvesünk erőteljesen vonzódik a szellemi világhoz. Megfelelő megértést és motivációt kell nyújtanunk, hogy képzelete szárnyalhasson, s nagy léptékű terveit együtt kell dédelgetnünk vele.

Nem teszünk jót, ha szellemi „fellegvárait” leromboljuk, ám feladatunk lehet, hogy a racionalitást behozzuk életébe. De mindezt finoman, tapintatosan kellene tennünk, úgy, hogy közben ne sértsük meg önérzetét. Ha Nyilas emberrel hozott össze minket a sors, akkor könnyen várhat ránk az a szerep, hogy kedvesünk ötleteinek megvalósítási módját nekünk kell megtalálnunk. Vagyis: nagy léptékű terveit le kell hoznunk a földi világ racionális keretei közé. Figyeljünk azonban arra, hogy soha ne „nyírjuk le a szárnyait”, ezek nélkül ugyanis képtelen létezni, s ha megtesszük, akkor könnyen keres olyan partnert magának, aki a „múzsája”, „mestere” lesz, s együtt álmodik vele.

Szerelemhoroszkóp: a Nyilas szerelmi élete

Összefoglalva, fontos, hogy megadjuk kedvesünknek azt a fajta szellemi és filozófiai táplálékot, amelyet keres, tehát aktívan részt kell vennünk abban, ahogyan ő szellemi értelemben felfedezi a világot. Az erotika tekintetében meglehetősen temperamentumos Nyilas szerelmünk, s ez azt is jelenti, hogy egész lényét beleadja a szexualitásba. Nem véletlen, hogy az archetípus félig állat, félig ember, a kentaur képében van jelen, szimbolikáját tekintve. Szexualitása lehengerlő, ösztönös, s ha elkapja a szerelmi mámor, akkor van egy pont, ahonnan már nem lehet megállítani, előbújik belőle az állati, tiszta ösztönösség. Ez nem jelenti azt, hogy durva lenne, vagy félnünk kellene tőle. De a szexualitást a maga egyszerűségében éli meg, s nem valószínű, hogy túlbonyolítaná az aktust. Gondoljunk csak a Nyilas legjellemzőbb állatára, a lóra.

Még több horoszkóp Nyilasoknak:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Nyilas-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Nyilas-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Nyilas szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Nyilas-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a november!
A Nyilas jegy jellemzése –  Tudd meg, milyenek a Nyilasok!
A Nyilas mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Nyilas aszcendensű emberekről!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top