A sámánizmus eklektikus fogalom, amely valamilyen formában minden kultúrában jelentkezik. Sokszor a sámánok nem azok, akik festett arccal üldögélnek a mágikus ereklyéik között – ma már beszélhetünk modern, városi sámánokról, akiken első látásra nem látszik, hogy két világ közti hidat alkotnak.
A nem hagyományos városi sámánok vagy neosámánok azt mutatják meg, hogy egy másoktól függő emberi lény hogyan válhat függetlenné, és ilyen módon miként kapcsolódhat az univerzumhoz.
A neosámánok számára „templom a természet” – minden lehet szentség. Az a feladatuk, hogy megszenteljék az időt és a teret, hogy lerántsák a leplet a Mátrixról, és megmutassák nekünk a Valóság Sivatagát.
Most mutatunk öt jelet, amelyek arra utalnak, hogy te is neosámán lehetsz – csak még nem tudsz róla.
1. Voltál már mélyponton, és kilábaltál belőle.
„Az újjászületéshez halnod kell előbb” – szól a régi mondás. A neosámánok mind megjárták már a poklok legmélyebb bugyrait, ahonnan feltekintve még magasabbnak tűnnek az átlényegülés csúcsai. Ez afféle beavatás is: a neosámán nem egy lelkileg sérült ember, hanem egy olyan beteg, aki képes volt önmagát meggyógyítani.
2. Képes vagy áthidalni a világok közti távolságot
Te vagy az az ember, aki bárhol meglátja a szépet, és képes vagy áthidalni mindenféle szakadékot: a profán és a szentség, ember és természet, test és lélek között. A vagy-vagy és a sem-sem között ott az arany középút; te ezen jársz.
3. Az énközpontúságot lélekközpontúsággá tudod alakítani
Énközpontú világunkban te vagy az, aki emlékszik, hogy minden mindennel összefügg. Az egók harcának szüntelen mormolásában te vagy az, aki megtalálja a lélek csendjét: magadba szállsz, szemlélődsz, te vagy a stabil pont a forgatagban.
4. Egyensúlyt hozol a környezetedben
A hopi indiánoknak van egy szava: koyanasiquatsi. Azt jelenti, hogy egyensúlyából kizökkent élet. A te küldetésed az, hogy nyugvópontra juttasd a megzavarodott rendszert.
5. Képes vagy megnyílni a kreatív élmények felé
Világépítő vagy, aki bármikor képes a szépség legkisebb töredékéből is mítoszokat létrehozni. Pontosan tudod, hogy bármilyen műalkotásban, zenében, költészetben, de a természetben is ott az isteni lényeg, az ősi tudás, a különlegesség. Tisztában vagy vele, hogy az emberiségnek történetekre van szüksége, melyekben saját magunkat pillanthatjuk meg – te vagy az, aki ezeket a meséket még a természettől elszakadt városi környezetünkben is meg tudod teremteni.
Forrás: Gostica
Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Getty Images