Horoszkóp

Ez történne a csillagjegyekkel egy közös utazáson

Képzelj egy olyan utazást, amelyen tizenketten vesztek részt. Valamennyien egy-egy csillagjegy szülöttei. Vajon hogyan jönnétek ki egymással, milyen kínos vagy éppen mosolyt fakasztó helyzetek elé állítanátok egymást? Ebből az igazán szórakoztató, ugyanakkor rendkívül találó összeállításból minden részletre fény derül. Rendhagyó, de annál izgalmasabb horoszkóp következik.

Mi történne, ha néhány napon át összezárva együtt utazna és nyaralna a 12 csillagjegy? A horoszkóp szerint valami ilyesmi történet zajlana.

Együtt utaznak a csillagjegyek

A Kos egyre türelmetlenebb, mert szerinte nem haladnak elég gyorsan, miközben a Szűz azon bosszankodik, hogy a Skorpió összemorzsázta az autóbuszt titokban elfogyasztott szendvicsével. A Nyilas félredobja a napszemüvegét és a papucsát, majd a lábait fölteszi az előtte lévő ülésre, egyenesen a Rák nyakába, aki tehetetlenségében elsírja magát.

Az Ikrek folyamatosan közvetít a Facebookon, éppen merre járnak, ki nem hagyva a legapróbb részletet sem. Máris megosztott olyan bejegyzést, hogy „épp most indultunk útnak”, de az is kikerült, hogy „úton vagyunk a célunk felé”, természetesen remek hangulatban. A Skorpió a második szendvicset tolja be a legnagyobb titokban. Fogyózik ugyanis. A Rák még mindig pityereg, ahogyan a Kos továbbra is magában dühöng.

A Mérleget leginkább az foglalkoztatja, nehogy összegyűrődjön vagy bepiszkolódjon a ruhája, ezért kedvesen arrébb tessékeli a Bikát, aki éppen egy szelet csokival csillapítja az éhségét, a szomjúságát pedig narancslével küzdi le. Az Oroszlán a lehető legnagyobb ablaknál ül, és folyamatosan integet kifelé, meggyőződése ugyanis, hogy mindenki őt nézi. Miközben a Bak azt számolgatja, mennyibe is fáj neki ez az utazás, a Vízöntő viccből fölrakja a búvármaszkot az arcára. A Halak alszik – mi mást is csinálna.

csillagjegyek utazás horoszkóp

Így utaznának együtt a csillagjegyek a horoszkóp szerint (Thinkstockphotos)

Megérkeznek a csillagjegyek a szállásra

Az Ikrek újabb bejegyzése a közösségi oldalon: „Hála Istennek, végre megérkeztünk”. A Vízöntő elsőként lájkolja. A Kos még a bőröndjét sem vette ki a buszból, de máris áztatja a lábát a tengerben. A Skorpió gyorsan lestoppolja a fürdőszobát, amiért a Mérleg az ajtó előtt vitatkozik vele. Halaszthatatlanul fontos átöltöznie, és persze a haját is meg kéne igazgatnia.

A Bika beszerzett néhány halat a vacsorához, a Rák pedig nekiáll levest főzni mindenkinek. A Bak még mindig a pénzét számolgatja, miközben az Oroszlán a legjobb formáját mutatva pózol az erkélyen. A Halak végre felébredt, most az élet értelmén gondolkodik meg azon, hogy ki kéne kászálódnia a buszból.

A tengerpartra vonul a 12 csillagjegy

Újabb bejegyzés és fotó a Facebookon az Ikrek jóvoltából, amit az Instagramon és a Twitteren is megoszt: „hurrá, a tengerparton vagyunk”. A Szűz a létező legnagyobb kalappal a fején ül egy napernyő alatt, persze már többszörösen lekente magát 50 faktoros napkrémmel. A Rák egy nagy törölközőt terít a homokba, a Mérleg a legújabb fürdőruhájában feszít egy idegen kabrió mellett. Az Oroszlánban riválisára talál, ő ugyancsak a legpompázatosabb formájával próbálja magára hívni a figyelmet.

A Halak akkora fényképezőgéppel érkezik, hogy ki sem látszik mögüle. A Nyilas fárasztó viccekkel szórakoztatja a többieket, miközben a Skorpió hátat fordít mindenkinek. Az Ikreknek megtiltja, hogy tagelje a közösségi oldalakon. A Vízöntő fölkapja az uszonyt és a búvármaszkot, sznorkelezni indul. A Bak is megérkezik három könyvvel a hóna alatt, míg a Bika a második jégkrémet eszi éppen. A Kos lemarad a fotózásról, ugyanis vagy kétszáz méterrel arrébb sodorta a víz úszás közben.

horoszkóp csillagjegy nyaralás utazás

Ilyen lehetne a csillagjegyek közös nyaralása (Thinkstockphotos)

Így töltik a csillagjegyek a közös tengerparti estét

Az Ikrek „Party night” bejegyzése természetesen a Facebookon és a Twitteren virít, viszont fotót már nem töltött fel hozzá. A Szűz kimenti magát az esti bulizásból napégésre hivatkozva. A Bika beizzítja a grillsütőt, az Oroszlán körülötte sertepertél, és folyamatosan azzal piszkálja, hogy ő ezt sokkal jobban csinálná. A Skorpió az összes szomszédot meghívja egy közös vacsorára. Mivel gyűlöli a túlzottan nagy társaságot, szépen lassan és észrevétlenül elmasírozik a szobájába. A Bika azon aggódik, hogy kevés lesz a leves és a hal. 

A Rák tányérokat tesz az asztalra, gyümölcsökkel kínálja a többi csillagjegyet és a vendégeket. A Mérleg a legdrágább partiöltözékében villog, és megkéri a Halakat, csináljon róla néhány igazán előnyös fotót. A Vízöntő mindenkinek felajánlja, hogy megtanítja búvárkodni. A Bak máris azt számolgatja, mennyibe kerülne az neki. A Kos kimenti magát és lenyomja az esti úszóedzést.

A hangulat nagyszerű és vidám, legalábbis addig, amíg a Halak asztalt nem bont, kijelentve, ideje lefeküdni. A Vízöntő, az Ikrek és a Nyilas csak azért is hajnalig fent maradnak.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top