A tavaszi napéjegyenlőség pénteken az asztrológiai újév kezdete is, majd a Kos újhold kedden hivatalosan is a tavasz kezdetét hirdeti. Ez téged arra ösztönöz, hogy újíts, nyisd ki a szemedet és a szívedet egyaránt. Az új kezdet lehetőségét jelzik a következő napok. Érdemes élned vele, hiszen most mindenkinek az élete megváltozik…
SZERDA – március 18.: Sándor napján melegedés indul. A mondóka szerint Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget. A Bak Hold fogászati tilalomra hívja fel a figyelmedet, ugyanakkor a fogyó Hold hatékonnyá és aktuálissá teszi a böjtöt. Szépségápolások közül érdemes mára időzítened a szőrtelenítést, a körömápolást. A kertben pedig gyomlálhatsz, ha engedi az időd.
CSÜTÖRTÖK – március 19.: Hajnalban a Hold átlép a Vízöntőbe, ami szerint tanácsos mára időzítened egy hosszabb szellőztetést. A Vízöntő ugyanis levegős jel, de nem csak a lakást kellene kiszellőztetned, hanem a fejedet is. Szóval menj el és sétálj egyet! A konyhában sikerrel sürgölődhetsz: süss valami újat, próbálj ki új fűszerezést, szokatlan ételeket!
PÉNTEK – március 20.: Pénteken a tavaszi napfordulóval és nap-éj egyenlőséggel a Nap belép a Kosba, és hivatalosan elindul a csillagászati és asztrológiai új év, a meteorológiai tavasz. Vagyis ma ugyanolyan hosszú a nappal, mint az éjszaka. A Vízöntő Hold vállalkozó szellemet hoz neked, aminek révén szívesen kipróbálsz olyan dolgokat, amit talán eddig eszed ágában sem volt…

A tavaszi napfordulóval kezdődik az asztrológiai újév (fotó: Getty)
SZOMBAT – március 21.: Csak 13:33-kor lép át a Hold a Halakba. Előtte még a tegnapi szokatlan lehetőségek iránti nyitottság jellemez, utána szentimentálisabb hangulatot és érzékenységet hoz neked. Víz jegyben a Hold aktuálissá teszi a mosást, felmosást, a növények öntözését. S mivel még fogy a Hold, látványos a takarítás is.
VASÁRNAP – március 22.: Ma egész nap a Halakban jár a Hold, ami minden vizes tevékenységnek kedvez: mosás, felmosás, hajmosás, öntözés, szauna. Persze csinálhatnál magadnak illatos, illóolajos fürdőt is, de finom tea is kényeztetően jó ötlet.
HÉTFŐ – március 23.: Újhold előtti napon a legerősebb a fogyó Hold hatása, vagyis most a leghatékonyabb a méregtelenítés és a fogyókúra. Fontolj meg egy böjti napot, de legalább egyél kevesebbet, mint máskor! Ezáltal tehermentesíted az emésztőrendszeredet. Epilálás, arcradír, sós vagy cukros testradír is jótékony hatású ma. Utóbbit készítheted otthon magadnak.
KEDD – március 24.: Újhold napján nem fogod kibírni, hogy ne próbálj ki valami újat, vagy ne készíts új terveket. Semmiképp se fogd vissza magad! Ez a legjobb időpont az újításra, megújulásra. Sőt Kos újholdkor, a tavasz beköszöntével a legjobbkor teszed ezeket. A márciusi újholdról a táblázat alatt részletesen olvashatsz.
Erre figyelj a márciusi újhold hetében

Ezekben a jegyekben jár a Hold a márciusi újhold hetében (nlc)
Márciusi Kos újhold
Itt a tavasz! A keddi újhold nemcsak a tavasz érkezését szimbolizálja, hanem egy új időciklus kezdetét is. Tudtad, hogy minden évben a Nap Kosba lépése a csillagászati és asztrológiai újév, a meteorológiai tavasz, valamint a tavaszi napéjegyenlőség napja? Ezek után a Kos újhold, azaz a Nap-Hold együttállás ennek a „megerősítése”.
Kedden 10:28-kor az újhold új ötleteket adhat neked. Itt az ideje a megújulásnak. Az sem baj, ha különböző forrásokat használsz ötletadóként. Aktuális új stratégiát felállítani. Az újhold segíthet kitalálni, hogyan fogj hozzá.

Újhold napján gyújts halványzöld gyertyát, s mondd el a kívánságaidat (iStock)
Újhold napján tanácsos halványzöld gyertyát gyújtanod, és megfogalmaznod, hogy miben akarsz megújulni. Mindaz kihajt, amit most kezdesz el. A friss hajtás színe a halványzöld, ezért érdemes halványzöld gyertyát használni.
Ha a Kos jelében születtél, a születésnapod közelében duplán kiélvezheted az újhold megújító hatását. Számodra kötelező a tervezés, az álmodozás és a listaírás. Ki ne hagyd! Amennyiben az Oroszlán vagy a Nyilas jelében születtél, te is élvezheted a márciusi újhold áldásos hatását. Természetesen bármely más jegy szülöttként sem maradsz ki a jóból. Az újhold kedden délelőtt lesz. Egész nap, vagy ha elmulasztottad, még szerdán is meggyújthatod a gyertyát, és persze kívánhatsz.