nlc.hu
Horoszkóp
Hétvégi szerelmi horoszkóp 2020. szeptember 19–20. – Sok lesz most a konfliktus

Hétvégi szerelmi horoszkóp 2020. szeptember 19–20. – Sok lesz most a konfliktus

Ezen a hétvégén ismét nem könnyítik meg a bolygók a szerelmesek életét. Számos konfliktust, nehezítést jelez a horoszkóp. Legyetek óvatosak, és csak egymásra figyeljetek...

A harmadik szeptemberi hétvégén ismételten nem lesz könnyű egyezségre jutni a pároddal. Mindketten feszültebbek lehettek a szokásosnál, s a félreértésekből könnyen vita, veszekedés pattanhat ki. Most muszáj a megoldásra, a kompromisszumokra törekednetek, hogy elkerüljétek a szakítást… Semmi sem érhet ennyit!

A sajátod mellett mindenképpen olvasd el a párodnak szóló üzenetet is, hiszen ebből tudhatod, hogy ő mire vágyik most a leginkább, és hogyan érzi magát. A hétvégi szerelmi horoszkópból megtudhatod a legfontosabb javaslatokat…

Kos – hétvégi szerelmi horoszkóp

Mindkét napon feszültség lobbanhat fel közöttetek. Nem érdemes most „rángatni az oroszlán bajuszát”, vagyis ne provokáld a párodat! Ha ideges vagy, inkább vonulj félre, és ne rajta vezesd le a dühödet! Mindezt tudod, és most gyakorolhatod is, ha időben kapcsolsz…

Bika – hétvégi szerelmi horoszkóp

Szombaton fáradtság lehet úrrá rajtad. Rosszul viseled, ha a kedvesed nyaggat, és folyamatosan feladatokat ad neked. Vasárnap sem lesz könnyebb a helyzet a bolygók szerint. Szóval egész hétvégén vigyáznotok kell egymásra és a kapcsolatotokra.

Ikrek – hétvégi szerelmi horoszkóp

Eszméletlenül mozgalmas hét áll mögöttetek, amit muszáj kipihennetek ezen a hétvégén. Egy kis lustálkodás mellett tanácsos kimozdulnotok a négy fal közül. Használjátok ki a jó időt, amíg lehet! És ne másokról beszélgessetek, hanem egymásról, magatokról, a szerelmetekről!

Rák – hétvégi szerelmi horoszkóp

Legyél őszinte: mersz még gyerek lenni? Mersz bohóckodni? Önfeledten játszani? A szerelmed szívesen partner lesz mindenféle vidám dologban. Kérdés, hogy mire vállalkoztok? Jól tennéd, ha átadnád magad a játéknak, és nem akarnál ezen a hétvégén felnőtt lenni.

Oroszlán – hétvégi szerelmi horoszkóp

Ezen a hétvégén a bolygók szerint hazaviszed a hét során a munkahelyeden összeszedett elégedetlenséget. A párod némán hallgat, majd próbálja elterelni a figyelmedet a gondokról, de te folyton visszakanyarodsz. Sajnos ebből szinte biztosan vita pattan ki köztetek…

Szűz – hétvégi szerelmi horoszkóp

Minden problémádra, fejfájásodra, gondodra a leghatékonyabb és leggyorsabb gyógyír a szerelmed ölelése. Ha nem ölel meg magától, akkor kérd meg! Az érintés és a gyengédség elengedhetetlen, ha nem akarjátok, hogy kihűljön köztetek a szenvedély…

Sok konfliktust hozhat ez a hétvége

Sok konfliktust hozhat ez a hétvége (Fotó: Getty)

Mérleg – hétvégi szerelmi horoszkóp

Egy szombati bolygószembenállás szerint olyan sértődékeny leszel a hétvégén, hogy a párod minden megnyilvánulását kritikának veszed. Vasárnapra szerencsére ez az egész elillan, s túl jutsz a nehezén. Ekkor már könnyebb bulizni, kikapcsolni, lelazulni. Ragadjatok meg minden alkalmat!

Skorpió – hétvégi szerelmi horoszkóp

Szombaton vihar előtti csendet érzel. Vasárnap tényleg beüthet a baj, egy Hold–Uránusz szembenállás bombaként robban. Egy rossz hírtől totál kiborulhatsz. A párod tehetetlennek érzi magát, ezért nem szabad őt hibáztatnod minden bajért…

Nyilas – hétvégi szerelmi horoszkóp

Mindenképpen szeretnél valami hasznosat elintézni a hétvégén. De fontos, hogy szakítsatok időt a szerelmeddel magatokra, a közös programokra is. Bújjatok el kettesben! Ne vegyétek fel a telefont, hogy csak egymással foglalkozhassatok. Az intimitás a legjobb hétvégi program…

Bak – hétvégi szerelmi horoszkóp

A dilis körülmények ellenére békésnek ígérkezik a hétvégétek. Zárjátok ki a külvilág kapkodását, pánikját és provokációját! Figyeljetek egymásra! A szerelmed mindennél jobban vágyik rá, hogy ő legyen a hétvégéd főszereplője. Add meg neki!

Vízöntő – hétvégi szerelmi horoszkóp

Könnyen lehet, hogy a párod hajmeresztő sztorikat mesél. Döbbenetes, milyen bolondok az emberek. Vigyázzatok arra, hogy mennyit engedtek be mások problémáiból az életetekbe. Jobban jártok, ha a kapcsolatotok, a szerelmetek marad fókuszban.

Halak – hétvégi szerelmi horoszkóp

Ha aggaszt az anyagiak alakulása, ne fojtsd magadba! Oszd meg a kedveseddel, máskülönben egyre ingerültebb leszel, amit ő nem ért. Könnyen azt hiheti, vele van valami bajod. Ebből a félreértéséből pedig törvényszerűen konfliktus alakul ki…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top