nlc.hu
Horoszkóp

Heti angyalhoroszkóp

Heti angyalhoroszkóp 2021. március 23–29. – Az angyalok tanítanak téged

A lehetőségek nemcsak lesznek vagy lehetnek, hanem léteznek is az angyalhoroszkóp szerint.

Mindig érdemes megpróbálni, még ha nem is tökéletes minden, még ha vannak is hibák. Amit meg lehet tenni, azt meg kell tenni.

Az angyalok tanítványa vagy és zavarba ejtő pontossággal ismered embertársaidat. De mégis képes vagy a romantika hálójába keveredve, kalandosan belebolondulni emberekbe. Ez akkor történik, amikor nem hallgatsz a saját sejtéseidre, mert ha titkos sugallataidat követed, nem történhet semmi bajod az angyalhoroszkóp szerint.

Heti angyalhoroszkóp

Az angyalok tanítanak (Fotó: Pixabay)

Kos

Az angyalok szerint ezen a héten találkozhatsz egy olyan emberrel, akit nagyon csodálsz majd szépsége és magabiztossága miatt. Lehet, hogy úgy érzed, te nem rendelkezel annyi előnyös tulajdonsággal, mint ő. Pedig te is éppen olyan vonzó és értékes ember vagy, legfeljebb nem vagy annyira magabiztos. Jó lenne, ha elgondolkodnál azon, miért is van ilyen kevés önbizalmad, hiszen ebben az időszakban ez a feladatod. Akár olyan tréningen is részt vehetsz, amely célirányosan ennek a területnek a fejlesztését célozza meg.

Bika

Az angyalok szerint nehézségeid támadhatnak a héten a koncentrálással, és még ha a környezeti feltételek a legmegfelelőbbek is, nem tudod magad az éppen esedékes feladatnak szentelni, merengeni és álmodozni kezdesz. Érzelmileg nagyon fogékony vagy és a különös emberek felé fogsz vonzódni. Valószínűleg bolond módra szórod a szeretetedet, vagy valami értéktelen személyre pazarolod, és azután sajnálod magadat, ahelyett, hogy helyesen választanál.

Ikrek

Az angyalok azt üzenik, hogy átérzed mások bánatát és tragédiáját, és élénk, vidám külsőd mögött filozofikus szellemed van, valamint erősen tudatában vagy az élet szomorúságainak. Nem elégszel meg a szomorkodással, valamit teszel is a magad módján. Megpróbálod átalakítani a világot filozófiával, adományokkal, szociális munkával. Amikor arra törekszel, hogy befolyással bírj, azt inkább magáért a jóért csinálod, és nem személyes dicsőségért.

Rák

Az angyalok szerint ezen a héten szeretnél egy kis magánéletet magadnak. Szívesen elmennél régen látott barátaiddal egy kicsit kirándulni, és lehet, hogy most nem szívesen viszed magaddal párodat. Úgy érzed, hogy igazán pihentető és kikapcsoló hatású lenne, ha kiszabadulhatnál kicsit megszokott környezetedből. Nem biztos, hogy ez az ötlet tetszik párodnak, de nagyobb baj az, hogy bűntudatot érzel miatta. Pedig mindenkinek jár egy kis magánélet, ebből még nem kellene lelkiismereti kérdést csinálnod!

Oroszlán

Az angyalok szerint csavaros eszű üzletember lehetsz, aki érti az összes profitszerző módszert. Önvédő, védekező, óvatos vagy, és habár nagy pénzügyletekben gondolkodsz, kis összegekkel is tudsz és szeretsz foglalkozni, ritkán szenvedsz hiányt anyagiakban. Népszerű lehetsz nagyban és kicsiben, bár az emberekkel való személyes kapcsolatodban kissé gyanakvó vagy és szeretetigényed ellenére nagyon tartózkodó, mert félsz, hogy bolonddá tesznek vagy félrevezetnek.

Szűz

Az angyalok azt üzenik, hogy nagyon erős vágyak kerítenek a hatalmukba ezen a héten. Valaki a környezetedből olyan elementáris erővel hat rád, amely teljesen megbolondít. Nem biztos, hogy szerelemről van szó, inkább egy olyan találkozásról, amely teljes egészében felbolygatja ösztönvilágodat. Folyton erről az illetőről álmodozol, és ezek az álmok bizony igen erős erotikus tartalommal bírnak. A kérdés, hogy függetleníteni tudod-e személyiségedet ettől az erőtől? De jobb, ha előre tudod, nagyobb az esély arra, hogy eluralkodik rajtad. Lehet, hogy éppen ezt az erőt kell megtapasztalnod.

Mérleg

Az angyalok szerint nagyon megbántva érzed magad, hogy a világ többi embere nem lát téged, és nem ismer el valódi mivoltodban. Érzelmi életed szenved lelki folyamataidtól, mert ráadásul nemcsak nagyon érzelmes vagy, de nagyon kritikus is, és nehéz összeegyeztetned e két tulajdonságot. Vágysz a rokonszenvre, megértésre és szeretetre, de ez nem akadályoz meg abban, hogy apróságok miatt szétzúzz szerelmi kapcsolatokat.

Skorpió

Az angyalok szerint régóta tetszik neked valaki, akit nagyon vonzónak találsz és szeretnéd meghódítani. Eddig csak tervezgetted, hogyan fogod őt elcsábítani, azonban most itt az ideje, hogy a tettek mezejére lépj. A héten kedvező az idő arra, hogy kinyilvánítsd vonzalmadat, és valószínűleg gesztusaid kedvező fogadtatásra találnak. Ami még fontosabb: lehet, hogy a kiválasztott partnerjelölted viszonozza is kedves gesztusaidat.

Nyilas

Az angyalok azt üzenik, hogy ismét csak a munkára koncentrálsz. Most kaphatsz egy rendkívül komoly lehetőséget, amelynek nagyon megörülsz. Azonban a lehetőség áldozatot is kíván vagy komolyabb tanulmányokba kell, hogy kezdj. Pozitív lenne ez az erő, azonban nehézsége abban nyilvánul meg, hogy most mintha nem bírnád családod teljes támogatását. Talán nem is gondolkodtak el azon, hogy milyen nagy lehetőség ez az ajánlat a számodra!

Bak

Az angyalok azt üzenik, hogy tudatalattidban mély forrásaid rejlenek, melyekről még a legjobb barátaid sem tudnak. Van egy saját álomvilágod, melynek nem sok köze van a valósághoz, és ez arra szolgál, hogy elkülönítsd magadat a szoros emberi kapcsolatoktól, habár nagy szükséged van a szeretetre és együttérzésre. Ha a születési horoszkópodban a Holddal a Merkúr erős fényszöget alkot, nagyszerű és értékes társalgó lehetsz, de mindazt, amit elmondasz, önmagad nem tartod túl fontosnak.

Heti Holdhoroszkóp

Hallgass a megérzéseidre! (Fotó: Pixabay)

Vízöntő

Az angyalok szerint ezen a héten olyan hangulatban vagy, ami nem a legelőnyösebb fényben tüntet fel téged, és máskor nem is igen jellemző rád. Folyton piszkálsz másokat, és ott szúrsz bele gyanútlan áldozataidba, ahol csak tudsz. Hol van most legendás szelídséged, és áldozatkészséged? A Covid okozta stressz miatt kicsit felgyülemlett a feszültség benned, s ennek a levét isszák meg most azok, akiket a legjobban szeretsz. Hiszen ők tapasztalják meg ezt az időleges, ám feltűnő változást.

Halak

Az angyalok azt üzenik, hogy lassíts le egy kicsit. A sok munka nem tesz jót az egészségednek. Figyelj oda az egészséges táplálkozásra és a folyadékbevitelre. Ha teheted, menj sportolni a héten. A konditermek ugyan még egy darabig zárva maradnak, a futópályák vagy a szabadtéri edzőparkok rendelkezésedre állnak. Igaz, hogy hamarosan itt a tavasz, de azért még lesznek hidegebb idők. Öltözz rétegesen.

Ez is érdekelhet angyalok arkangyalok Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top