nlc.hu
Horoszkóp

A leginkább hagyománytisztelő csillagjegyek

Ezek a leginkább hagyománytisztelő csillagjegyek

A konzervatív, az óvatos, a makacs és a bitalmatlan. Ez a négy csillagjegy mindennél jobban tiszteli a hagyományokat.

Bak

A Bakok mind elvi, mind gyakorlati értelemben rendkívül konzervatívak. Bármibe is fognak, ahhoz előtte tervet készítenek, és mivel hisznek a bevált módszerekben, ezért vagy már meglévő hagyományokat követnek, vagy – ritkában – maguk teremtenek újakat. Függetlenül attól azonban, hogy egy hagyomány régi vagy új, az ahhoz való ragaszkodás az, ami igazán számít nekik. A jegy szülöttei a kapcsolatokról, illetve a családról is hagyományos módon gondolkodnak. Meggondolatlanul semmibe sem ugranak bele, ám ha párkapcsolatot alakítanak ki, illetve családot alapítanak, az elköteleződést nagyon komolyan veszik.

Rák

A Rákok számára a hagyományok biztonságos keretet adnak az élethez. Hűségesek a szeretteikhez és a szokásaikhoz is. A hagyományaik gyökerezhetnek a családban, a vallásban, de akár a hivatásukban is, a lényeg az azokban való megingathatatlan hit, mely a Rákok számára voltaképpen a komfortzónát jelenti. Mindez azonban nem egyenlő azzal, hogy a jegy szülöttei menthetetlenül régimódiak lennének: ők is tágítják a látókürüket és a határaikat, csak épp sokkal óvatosabban, mint mások.

Családi főzés

(Fotó: Getty Images)

Bika

A Bikáknak az esetek többségében kifejezetten hagyományos értékrendjük van. Pontosan tudják, hogyan akarják élni az életüket, illetve milyen irányban szeretnének fejlődni és ennek érdekében meg is tesznek mindent. Abból indulnak ki, hogy a kemény és következetes munka elnyeri méltó jutalmát. Bár a saját hagyományikhoz a rájuk jellemző makacssággal ragaszkodnak, azonban a kíváncsiság attól még hajtja őket ezért nyitottak arra, hogy mások hagyományait is megismerjék, illetve ezeket abszolút tiszteleben is tartják.

Szűz

A Szüzek sohasem vakon követik a hagyományokat: mielőtt bármiben is hinni kezdenének, előbb megkérdőjelezik és tüzetesen, minden aspektusból megvizsgálják. Azonban ha az adott módszer, szokás vagy épp hitrendszer “átmegy a rostán”, onnantól kezdve a magukénak érzik és nem eresztik akkor sem, ha mások esetleg megpróbálják őket meggyőzni erről. 

via

Még több horoszkóp

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top