nlc.hu
Horoszkóp
Költekező csillagjegyek

Ezek a csillagjegyek felelőtlenül költekeznek

Anyagiak terén nemcsak addig nyújtóznak, míg a takarójuk ér, hanem gyakran sokkal tovább is.

Kos

A Kosok mindenben impulzívak, így a költekezésben is. Ha akarnak valamit, akkor megszerzik maguknak és kész. Nem gondolják át alaposabban, mire és mennyit költenek, ugyanis ha túl sokáig gondolkodnak a vásárláson, az elveszti vonzerejét. Éppen ezért, ha megtetszik nekik valami, akkor azt akár az anyagi lehetőségeik határait feszegetve is a lehető legrövidebb időn belül a magukénak akarják tudni. 

Oroszlán 

Az Oroszlánok szeretik a fényűző életet és alaptulajdonságuk a nagyvonalúság. Úgy vélik, a pénz nem arra való, hogy gyűjtögessék, hanem hogy költsék. Imádnak vásárolni, méghozzá leginkább ajándékként, kényeztetésként felfogható termékeket és szolgáltatásokat. Nem tagadják meg maguktól a szép és drága holmikat, élvezeteket, de másoknak is szeretnek örömet szerezni különféle, akár kifejezetten nagy értékű meglepetésekkel és ehhez nem várják ki az ünnepi alkalmakat, például a karácsonyt vagy a születésnapokat, hanem hétköznapokon is simán megteszik. 

Költekezés

Fotó: Getty Images

Ikrek

Az Ikrekre az élet minden területén, így az anyagiakban is a könnyedség a jellemző. A pénz szinte kifolyik a kezeik közül. Fokozottan hajlamosak a vásárlásmániára is, különösen olyan időszakokban, amikor lelkileg nincsenek jó állapotban. A költekezéseiket ráadásul képtelenek tudatosan számon tartani, így ők azok, akik sokszor csak a pénztárnál döbbennek rá, hogy nem áll rendelkezésükre a számla rendezéséhez szükséges összeg.

Vízöntő

A Vízöntő szülöttei gyakran fektetik a pénzüket bizonytalan kimenetelű dolgokba, például induló vállalkozásokba. Bár a befektetéseik olykor megtérülnek, komoly veszteségek is érik őket a merészségük miatt. Mindemellett ők azok, akik előszeretettel adományoznak akár jelentősebb összegeket is jótékonysági, illetve humanitárius célokra, egyszerűen azért, mert jó érzéssel tölti el őket.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top