Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2019. május 10. 13:03132901.

    Gergőnek csak szívességet tesznek, ha elfogadják a repülőjegy árát, hiszen panaszkodott, hogy nem tud a sok pénzével mit csinálni.

  2. 2019. május 10. 11:54132900.

    Én most azon agyalok, hogy mi lesz ha meghalasztják az anyukát? Erre nekünk semmi szükségünk..és Lacinak sem. Miért nem olyan bajt találtak ki amiből ki lehet gyógyulni, de gondozást igényel. Olyan rossz üzenete van..ebből nem lehet felgyógyulni..itt fognak minket ríkatniés amikor eddig jutottam  eszembe jutott, én nem is néztem tegnap. Aztán gyorsan megnéztem. Nahááát??? Ez a Gergő?? Egy tündérfiú...csak úgy, ennyi pénz beáldoz a kis csajért..meg azért, hogy elfogadják? A lány tetszik neki, még egy pár lehetnek...és ha már Japánban járnak, talán rálelnek valami csoda dokira, csoda szerre és a mama felgyógyul. csak úgy, álmodozom.....


     


    Zsolt úgy túljátssza az aggódást hogy nem tudtam vele érezni...de ő mindjárt Ilonával fog érezni és letesz gonosz tervéről..amit már el is felejtettem, mit tervez..csak valamit arra emlékszem.


     

  3. 2019. május 10. 11:54132899.

    És úgy tudtam, hogy a potyajegyek el lesznek fogadva. Szép kövéren szenvedek és várom a halálomat, de Japánig azért még elrepülök -- amennyiben megérem a valamikori cseresznyevirágzást... Én rengeteget repültem és imádtam, de azért egy 10-12 órás repkedés után néha kicsit maródi voltam.

    előzmény:
    Liventa (132898)
    2019-05-10  11:48
  4. 2019. május 10. 11:48132898.

    Ja, és még érezzék is rosszul magukat, hogy M.országon magyarul nézik a tévét. Én már azon is berágtam, hogy a felvágott a frigóból -- ja? hát azt ő(k) megette... hub...meg!

    előzmény:
    gerdamama (132897)
    2019-05-10  10:16
  5. 2019. május 10. 10:16132897.

    Nagy mázlija volt eddig mindenkinek. Pedig nagyon jól szórakoznék azon, hogy valaki beállít vidékről, külföldről, két bőrönddel, babakocsival, és nem talál otthon senkit. Bár izgalomra semmi ok, a házban csupa jó ember lakik, egy pillanat alatt befogadná valamelyik szomszéd a hívatlan-váratlan vendéget. Hely mindenhol akad bőven, probléma egy szál se. A jó modor, tapintat meg szóra sem érdemes, az kimaradt a fk-írók neveltetéséből.


    Erről jut eszembe, azon is zsörtölődtem magamban nemrég, hogy Adél milyen kedvesen felajánlotta, hogy előfizet néhány angol nyelvű csatornára Laciéknak. Tényleg nagyon hasznos dolog, de ha egyszer a házigazdák egyike blőd szappanoperákat, a másik meg focimeccset szeret nézni, akkor a kedves befogadott rokon szíveskedjék alkalmazkodni. Vagy vegyen magának egy kis tévét (a megspórolt lakbér és kaja árából...), és a szobácskájában nézze azt, amihez kedve van.


    Már az is kész csoda, hogy Gizi és Laci újabban nem tépik egymást amiatt, hogy melyik csatornára kapcsoljanak.

    előzmény:
    Liventa (132895)
    2019-05-10  07:58
  6. 2019. május 10. 09:08132896.

    Már megint 2003-ban járok,ha belépek a fórumba.

  7. 2019. május 10. 07:58132895.

    Hát C. nacsas végszóra csak megjelent az ajtókeretben ------ még mindig nem találja a telefonját, hogy a lemenőivel előre közölje az érkezését. Már csak az kellett volna, hogy "MEGLEPETÉÉÉÉÉÉS!!!", és akkor a hideg is kirázott volna.

  8. 2019. május 9. 19:09132894.

    Én csak azért nem írok mert az időváltoztatás miatt egy nappal le vagyok maradva mindig. (A fene fog azčrt virrasztani hogy megnézzem a napi BK-t.)

  9. 2019. május 9. 15:39132893.

    Persze, tudom én, hogy ez heti előzetes, csak elvárnám, hogy azzal a témával kezdjék, ami engem legjobban érdekel. 


    Közben megnéztem.
    Nem értettem, Natasa miért faggatja Gigit, hogy miért akar önvédelmi leckéket venni, hiszen Ilonával már békét kötöttek. Azt hittem, a végén még lebeszéli róla, pedig ez mindenkinek hasznos lenne. Talán még az iskolai testnevelés-oktatásba is érdemes lenne beépíteni. Gondolom, az emberek többsége nem akkor rohan beiratkozni egy önvédelmi tanfolyamra, mikor konkrétan fenyegeti valaki.
    Lacit is nehéz elviselni. Nem bírnék ki sok időt egy ilyen pasas mellett, Gizi egy hős. És bocs, de a mama körülrajongásától még mindig nem tudok meghatódni. Sajnálom, mint mindenkit, aki beteg, de csak ennyi. Az meg kifejezetten bosszant, hogy tapintatosan titkolják előtte a saját állapotát, hogy pontosan mit is mondott az orvos. Ez már rég nem divat.

    előzmény:
    Liventa (132892)
    2019-05-09  13:35
  10. 2019. május 9. 13:35132892.

    Az előzetes 10-éig bezárólag ér, így C. még csak kilátásba van helyezve. Tegnap leginkább csak az egyre jóságosabb Miklós kavarászott a romos telek körül, és megtudta, hogy arra Gergő már lecsapott. És mivel neki úgyse lenne rá pénze, máris azon agyal, hogyan tudna betársulni -- persze csupa szívjóságból.


    Nem tudom, mivel kenyerezhette le a forgikat, hogy mielőtt kiírják, még így átírják...?


    Még maffinéni autóztatása is hátra van (vagy én átaludtam)...


    Sőt, Oszi szerencsés vagy szerencsétlen hazajövetele az évszázad viharában is a jövő (de legalábbis a ma este) zenéje.


    Nem tudom, nem kellene-e nekem is inkább színházba mennem... (mondjuk nem pont Eszenyit nézném meg)

    előzmény:
    gerdamama (132891)
    2019-05-09  09:05
  11. 2019. május 9. 09:05132891.

    Jöttem új, izgalmas részletekért, befutott-e Claudia nagysád, és mit intézkedett. De úgy látom, senkit se kavart fel annyira, hogy pár szóban kommentálja.


    Még nem értem rá megnézni, a Premiert láttam a Vígszínházban. (John Cassavetes 1977-es filmjének színpadi változata, ha ez valakinek ismerős, én nem láttam a filmet.) Nem volt rossz, de annyira jó se. Eszenyi direktorasszony játszotta a fő-főszerepet, egy elviselhetetlenül hisztis színésznőt, aki mindenkinek az agyára megy. Jól csinálta... Nem tudom, mennyi volt belőle a szerep, és mennyi ő maga, szerintem beleadta a saját egyéniségét rendesen.


     

  12. 2019. május 8. 17:44132890.

    Ezt találtam.


    http://rtl.hu/rtlklub/baratok/baratok-kozt-ez-tortenik-20 19-05-08-2019-05-10


    Jön Clau, a szupernagyi. Remélem, fülön fogja Rondácskát, hóna alá csapja a bébit, és meg se állnak Olaszországig. Ha szerencsénk van, magukkal viszik Balázst is. Bár az is lehet, ha Vanda látja, hogy a nagyi személyében új eltartóra tett szert, már nincs szüksége a Berényiekre. Eszébe jut, hogy talán nem is Balázs az apa.
    Az első variációnak jobban örülnék, mert akkor Balázstól is megszabadulnánk. És az nem is olyan gonosz, rosszmájú megoldás.


     

    előzmény:
    lidika49 (132889)
    2019-05-08  15:58
  13. 2019. május 8. 15:58132889.

    Balázs fogja meg Vandácskája kezét és a pici babát és húzzanak el. Gergő és Szonja miért nem állt a sarkára, s utasította el Vanda adósságának kifizetését? Semmi közük a link nőhöz. Na, és a pénzügyi munkafelajánlás!


    Még abban sem vagyok biztos, hogy 100% -ig Balázs a gyerek apja.


    Luca kínlódását is unom. Hol az a pénz amit a kutyaruhákkal és a jog eladásáért kapott? Azt mondták, hogy ahhoz nem nyúlnak jó lesz majd a tanulmányaira. Bözsi mamáék is degeszre keresték magukat a sex játékokkal, vagy már annak is a nyakára vágtak?


    Alíz is megszülhetne, nem kell már ez a sok mondvacsinált probléma a terhesség körül. Tudom... anyuka kora.


    OFF


    A fordított Furcsa párt én is láttam, talán a Veres1 színház előadásában, nekem is tetszett.


     


     


     

  14. 2019. május 8. 07:50132888.

    Biztosan nagyobb élmény volt, mint a BK.
    A férfi változatot már többször láttam, filmen és színházban is, különböző szereposztásban. A női eddig még kimaradt.
    Csípem mind a két főszereplőt.
    Én a Vörös ügynök c. filmet láttam tegnap, Judi Dench a főszereplője. (Ő és Maggie Smith a két külföldi öreglány kedvencem, egyikről mindig a másik jut eszembe.) Megtörtént eseményt dolgoz fel, nagyon érdekes, fordulatos a történet. És igencsak elgondolkodtató, az "utólag könnyű okosnak lenni" tipikus esete. Moziba járóknak melegen ajánlom.

    előzmény:
    vorii (132887)
    2019-05-07  22:47
  15. 2019. május 7. 22:47132887.

    Ma megint "igazoltan voltam távol" a BK-tól...


    Megnéztük a Furcsa pár női változatát. Nem csak a főszereplők - Kocsis Judit és Igó Éva -  voltak jók, de a fiatal mellékszereplők is. Igazán jól szórakoztunk! 


    https://www.youtube.com/watch?v=0-Mr9dR2YTg  

  16. 2019. május 7. 17:42132886.

    Kedves Allegra48!
    Igen, nlc lettünk, de ez a külalakot érinti, a Fórum működését nem. Csak átmeneti volt a probléma!


    További kellemes fórumozást kívánunk!

    előzmény:
    Allegra48 (132885)
    2019-05-07  17:32
  17. 2019. május 7. 17:32132885.

    Most megint ráncfelvarrás van?Délután volt idő,amikor nem lehetett belépni.Remélem csak átmeneti probléma volt!

  18. 2019. május 7. 11:40132884.

    Szent Egek! Valamit nagyon átaludtam! 


    Időm sincs visszanézni, mert  sürgős munka van. De tényleg jól értem, a cég fizeti ki Vanda  adósságát???  

    előzmény:
    BiriBiri (132883)
    2019-05-07  09:33
  19. 2019. május 7. 09:33132883.

    Én meg mellé találtam. Azt hittem Miklós fogja kifizetni az unokája anyjának a tartozását. Erre nem számítottam, hogy Gergő, és  Szonja fogja kifizetni.  Sem az apja, sem Klaudia nem akart segíteni rajta..érthető ok miatt..egy megbízhatatlan némber. És  az egy szörnyű javaslat, hogy dolgozzon nekik mint pénzügyi tanácsadóHúzzon már el!!!

    előzmény:
    gerdamama (132878)
    2019-05-04  21:57
  20. 2019. május 7. 08:57132882.

    Remélem Balázs részéről egy kósza gondolat volt,hogy pénzügyesként/?!/ alkalmazzák Vandát,mert akkor itt marad a nyakunkon,amit nagyon nem szeretnék!Jobban járnak, ha kifizetik az adósságát és szélnek eresztik.Kevesebb összegből megússzák!

    előzmény:
    gerdamama (132881)
    2019-05-06  22:26
  21. 2019. május 6. 22:26132881.

    Jó ajánlólevél egy pénzügyesnek, hogy hatalmas adóssága van, és már végrehajtók lihegnek a nyakába. Mindenki ilyen munkatársra vágyik, örömmel látná a cégében.

  22. 2019. május 5. 10:19132880.

    előzmény:
    gerdamama (132878)
    2019-05-04  21:57
  23. 2019. május 5. 10:18132879.

    előzmény:
    vorii (132877)
    2019-05-04  21:38
  24. 2019. május 4. 21:57132878.

    Akkor részemről telitalálat. (172872. hsz.)


    Sajnos a lottón csak egyesem van.

    előzmény:
    vorii (132877)
    2019-05-04  21:38
  25. 2019. május 4. 21:38132877.


    Mindketten a jobb szélen vannak Levente áll, Peti meg guggol... 


    Tényleg a nő kicsit hasonlít rám Ő talán Fehér Ildikó lehet.

    előzmény:
    Liventa (132870)
    2019-05-04  07:56

Címlap

top