Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Klímaváltozás kampány

livilla
Létrehozva: 2007. február 1. 12:10

Ezt most kaptam, felteszem ide is:

Csatlakozz te is 2007. február 1-jén, az Emberek a Globális Klímaváltozás Ellen nemzetközi kampányhoz!

A Szövetség a Bolygónkért (környezetvédő szervezetek csoportja) egy elektromosáram-mentes 5 percre hívja a Föld lakóit! Oltsuk le a villanyokat, kapcsoljuk ki az összes elektromos  berendezésünket február 1-én hazai idő szerint 19:55 és 20:00 között.

Természetesen ez az akció nem az ötpercnyi áram megspórolásáról szól, hanem arról, hogy felhívjuk a média, a politikusok s mindannyiunk figyelmét arra, hogy azonnal cselekednünk kell. 5 perc igazán nem sok áram nélkül, nem is kerül semmibe, viszont egy komoly jelzés, hogy megkezdődjön a vita a konkrét cselekvés lehetőségéről.

Miért pont február 1.? Ez az a nap amikor az ENSZ Párizsban nyilvánosságra hozza a klímaváltozásról szóló jelentését. Ez az esemény mindannyiunkat érint, s jeleznünk kell, hogy ennek tudatában vagyunk. Ha mindannyian részt veszünk  benne, akkor ez az esemény nagyon nagy médiamegjelenést és politikai súlyt is kaphat.

Kérlek,  te is végy részt az akcióban!   

  1. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2007. február 1. 15:2551.
    Az utolso sikeres osszeeskuveselmelet (marmint amit TENYLEG sokan elhittek) gazkamrakban ert veget...... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354914 (49)
    2007-02-01  15:20
  2. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2007. február 1. 15:2350.
    JAAA???? MUMUSOZUNK???? Hat igy konnyu! Persze ha az USA-t rabirna valaki, hogy kivonja a haderejet mas orszagokbol akkor vilagbeke lenne, ha az ooszes muszlimot meggyuruznenk, akkor nem lenne terrorizmus, ha aloe vera inna mindenki, akkor nem lenne tobb rakos megbetegedes, es ha JOL MUGMUTATNANK (kinek is???) az energiaszolgaltatoknak, akkor ok rohannanak jegdarabkakat visszaragasztani a sarki olvadozoban levo jeghegyekre.
    előzmény:
    livilla (46)
    2007-02-01  15:16
  3. Torolt_felhasznalo_354914
    Torolt_felhasznalo_354914
    2007. február 1. 15:2049.

    Ennyi a válasz egy egész kisregényre? :-)))

    Zsigabiga már leírta nagyjából. De a legtöbbet az adott kormányok tehetnek, támogatással, törvénykezéssel, bizonyos egyezmények aláírásával és betartásával.

    előzmény:
    livilla (48)
    2007-02-01  15:17
  4. 2007. február 1. 15:1748.
    "Szerintem lennének jobb módszerek is... " Pl?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354914 (47)
    2007-02-01  15:16
  5. Torolt_felhasznalo_354914
    Torolt_felhasznalo_354914
    2007. február 1. 15:1647.

    Spec én nem a franciáknak fizetek, hanem a hollandoknak és - kapaszkodj! - ún. zöld energiát veszek, vagyis a szélerőműveket és egyéb, alternatív, környezetkímélő energiaforrásokat támogatom.
    Az elmúlt 5 évben egyszer volt áramkimaradás nálunk, és az sem a szolgáltató vagy a természet hibájából, hanem azért, mert egy zárlatos konnektor kicsapta a biztosítékot...

    Nézd, nekem könnyű, én olyan országban élek, amelyik a világ egyik legkörnyezettudatosabb állama. Én akkor is környezetet kímélek, ha csak simán kidobom a szemetet. Te akkor sem, ha mindent megteszel a szelektálás érdekében, mert a te tudatosan szétválasztott hulladékod egy kupacban végzi valamelyik ömlesztett szeméttelepen.

    Az egész akciót hülyeségnek tartom, ugyanis HA áramkimaradás lesz, mert leégnek a trafók, az általad úgy utált nagyfogyasztók kétszeresen fognak pörögni, ami kétszer akkora környezetkárosítást okoz.
    Meg aztán, a túl radikális demonstrációk ellenérzést keltenek a lakosság nagy részében.

    Mellesleg annak ellenére, hogy a holland miniszterelnök a szakértőkkel való tárgyalás után megkérte a lakosságot, hogy ne vegyenek részt az akcióban, egyes minisztériumok el fognak sötétedni, és a kormány egy része részt vesz az akcióban.

    Szerintem lennének jobb módszerek is...

    Ja, és végül: hiába csücsülne egész Európa két hétig a sötétben, ha az USA és Kína nem foglalkozik a kérdéssel.

    előzmény:
    baikhati (44)
    2007-02-01  15:00
  6. 2007. február 1. 15:1646.
    Ezzel nem hatsz a fő bűnősökre.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (45)
    2007-02-01  15:03
  7. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2007. február 1. 15:0345.
    Az ESZNELKULI fellepesnek eppannyi ertelme van mint amennyit te a tobbiekrol feltetelezel. Akik a klimatikus armageddonnal ijesztgetnek bennunket azok nagyobb kart okoznak, mint hasznot, ha mar ugyis itt a veg, jol folcsavarom a futest, legalabb addig ne fazzak De most komolyan, mindenki serteperteljen a sajat portajan, ahogy valaki irta, ne egyunk messzirol hoztt eteleket (ha nem muszaj), ne repuljunk Parizsba hetvegezni csak azert mert 1 forint a jegy, vegyunk energiatakarekos villanykorteket, kapcsoljuk ki a TVt a rajta levo gombbal es ne a taviranyitoval, huzzuk ki a mobiltoltot amikor nem hasznaljuk. Ha uj hazat epitunk szigeteljunk rendesen es ha van ra mod telepittessunk hocseres futesi rendszereket, napelemeket. EZ szamit, nem az ijesztgetes.
    előzmény:
    baikhati (40)
    2007-02-01  14:32
  8. 2007. február 1. 15:0044.

    erre is csak azt tudom írni, amit az imént..ennél sokkal több kimaradát okoz maga a szolgáltató vagy a természet...

    ami most készül - a te szavaiddal élve- egy tudatos cselekvés, jelzés...

    bukni anyagilag már buktunk, amikor átadtuk a franciának az enrgiaszolgáltatást....azt fizeted minden hónapban...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354914 (42)
    2007-02-01  14:55
  9. 2007. február 1. 14:5843.

    vitát semmi kép nem nyitok arról, hogy ki mennyire él tudatosan, hiszen nem ismerlek...

    de továbbra is tarton, hogy a villanyóra kapcsolóját 5 percre kinyomni, senkinek nem kellene,hogy a nehézre essen, mivel évente előfordul akár fél napos kimaradás is a szolgáltató, vihar vagy egyéb okokból.

    de természetesen nem foglak itt győzködni semmiről sem, tégy belátásod szerint

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354914 (41)
    2007-02-01  14:48
  10. Torolt_felhasznalo_354914
    Torolt_felhasznalo_354914
    2007. február 1. 14:5542.

    Folytatás:

    Szóval mit nem lehet abban megérteni, hogy ha az akció kivágja a trafókat szerte Európában, az okozott anyagi és egyéb kár kétszer annyiba fog kerülni a környezetnek, mint ha nem akciózik senki?

    Amúgy nem ártana néha el-elolvasni az egész szöveget, amit a vitapartner leír... a félreértések végett.

    előzmény:
    baikhati (40)
    2007-02-01  14:32
  11. Torolt_felhasznalo_354914
    Torolt_felhasznalo_354914
    2007. február 1. 14:4841.

    Ha te tudnád, hogy én milyen tudatos vagyok, ami a környezetvédelmet illeti... szerintem kenterbe vernélek :-)) De talán megérted, ha nem akarok 3 picivel télen fűtés és melegvíz nélkül maradni, ha nem muszáj.  

    Az utcán való demonstrálással spec nekem semmi bajom.

    Egy nagy bűnöm van, bevallom, az eldobható pelenka. De éppen most tudtam meg, hogy az önkormányzat ad hozzá külön zacskót és le lehet adni, ugyanis a nagy részét újra lehet hasznosítani.

    előzmény:
    baikhati (40)
    2007-02-01  14:32
  12. 2007. február 1. 14:3240.

    tudod ebben az a szomorú hogy ép a 3 gyerekedért kellene fellépned...mond csak, belegondoltál abba, hogy milyen Földet hagysz nekik örökül?..lesz egyáltalán nekik lehetőségük még élni vagy az ő gyerekinek?

    Arról nem is beszélve, hogy semmilyen demonstáricó nem jó...sem az ha utcára volnulon, sem az, ha táblákkal, matricákkal tiltakozunk..na persze..éljünk birka módjára...

    nagyon elkeserít a gondolkodásod,  mint írtam ép azért mert 3 gyerekes anya vagy és nem veszed észre mi történik...

    ez a demonstráció, csendes, békés jelzés...5 percet pedig mindenki kibír áram nélkül, ma is vannak akik sosem láttak még izzót...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354914 (37)
    2007-02-01  14:12
  13. Torolt_felhasznalo_836631
    Torolt_felhasznalo_836631
    2007. február 1. 14:1739.
    Ez rettenetes!       
    előzmény:
    baikhati (24)
    2007-02-01  13:35
  14. 2007. február 1. 14:1538.
    És mit lehetne tenni a problémák ellen??? Hogy lehet rákényszeriteni ezekre a változtatásokat?
    előzmény:
    catzilla (35)
    2007-02-01  14:09
  15. Torolt_felhasznalo_354914
    Torolt_felhasznalo_354914
    2007. február 1. 14:1237.

    NEm tudom, ennyire nem figyeltem a híreket.

    Nem csatlakozom az akcióhoz, mert 3 kisgyerekkel nem engedhetem meg magamnak az áramkimaradást. Persze ha kimarad, hát kimarad, de nincs kedvem egy többmilló eurós kárt okozható, át nem gondolt akciót támogatni, ami valószínűleg a végén több bajt okoz, mint amennyi hasznot hoz (ha hoz egyáltalán).

    előzmény:
    livilla (26)
    2007-02-01  13:42
  16. 2007. február 1. 14:1236.
    Nem tudsz elég messze költözni: az Alpok lejtőin lévő kis faházat elviszik a kőomlások, a rázúduló hólavinák, a szélviharok és az árvízszerű esőzések, a megáradt patakok. Az egészben ez a legnagyobb gond: az időjárás radikalizálódása globális, senki sem bújhat ki alóla.
    előzmény:
    livilla (34)
    2007-02-01  14:07
  17. 2007. február 1. 14:0935.

    Félreértettél: én nem azt akartam mondani, hogy tehetetlenek vagyunk, hanem arra akartam csak utalni, hogy egy természeti jelenség ellen nem lehet 'tenni' , csupán azokat a tényezőket tudjuk felszámolni, melyek a jelenséget kiváltották. Igazából csak az akció elnevezése nem tetszik.

    előzmény:
    livilla (33)
    2007-02-01  14:06
  18. 2007. február 1. 14:0734.
    Á, borzasztó ez. Én legszivesebben kiköltöznék az osztrák hegyekbe, erdő mellé egy kis faházba, jó messze a civilizációtól.   Mi  a fenének ez az eszement pazarlás, ami folyik mindenütt??
    előzmény:
    baikhati (31)
    2007-02-01  14:00
  19. 2007. február 1. 14:0633.
    De ez nem igaz, pont, hogy lehetne cselekedni!!!  Csak mi tudjuk rákényszeriteni a felelősöket a változásra!
    előzmény:
    catzilla (32)
    2007-02-01  14:04
  20. 2007. február 1. 14:0432.

    Rendben, csatlakozom. Az ügy fontos - sokkal fontosabb, mint az emberek nagy része el tudja képzelni.

    De az egész elnevezése kicsit hülyén van megfogalmazva. Mert a globális klímaváltozás ellen nem lehet cselekedni (kb. olyan, mintha a 'Emberek a tájfun ellen' lenne) , inkább 'Emberek az Ökológiai Egyensúlyt fenntartó energiafelhasználásért' lenne a megfelelő cím (erről persze nem Te tehetsz, hanem aki kitalálta)

    előzmény:
    livilla (1)
    2007-02-01  12:10
  21. 2007. február 1. 14:0031.
    ez igaz livi, de pl. nem is olyan rég atomerőművet építettek szlovákiában (ha jól emlékszem) 60 km Bp-től légvonalban..a mai világban vannak alternatív energiaforrások, lehetőségek is, mégsem fektetünk abba energiát, hogy módszeresen átépítsük az "energiabázisainkat"...semmit nem teszünk ezért 
    előzmény:
    livilla (30)
    2007-02-01  13:57
  22. 2007. február 1. 13:5730.
    De mondom, az igazi szennyezést az üzemek csinálják. Az autó, az igen, de arról nem lehet sok esetben lemondani.  
    előzmény:
    vega30 (28)
    2007-02-01  13:45
  23. 2007. február 1. 13:4829.

    ja és meg is kaptam a választ a kérdésemre a Magyar környezetvédőktől:

    Kedves X,


    A hír igaz.

    Nem a mi szövetségünknek a szervezése és a kommunikációban sem veszünk részt, de az akció híre valós.

    Forrás: www.tudatosvasarlo.hu


    Üdvözlettel :

    -- 

    K M.

    MTVSZ/FoE Hungary

    (A neveket töröltem)
    előzmény:
    livilla (1)
    2007-02-01  12:10
  24. 2007. február 1. 13:4528.

    Sziasztok

    Nem a nagyhatalmak" figyelmét kell felhívni a globális felmelegedé problémájára, és arra várni, hogy ők mikor cselekszenek! 

    Nekünk kell tenni annak érdekében, hogy változzon valami!

    A politikusok csak a szájukat tépik és a szavazók szavazataiért mindent megígérnek, persze ha az nekik is érdekük.

    Addig a földön semmi nem fog változni, amíg a "kis" emberek a kezükbe nem veszik a dolgok irányítását a környezet megóvásának érdekében.

    Nem azzal kell a figyelmet felhívni, és a környezetet megóvni, hogy 5 percre lekapcsolod az áramot. Ezzel úgy sem érsz el semmit, és nagyobb kárt csinálsz, mint hasznot. Hanem: pl

    MONDJ LE A KOCSIHASZNÁLATRÓL,

    DECEMBERBEN NE PARADICSOMOT EGYÉL HANEM CÉKLÁT,

    GYŰJTSD SZELEKTÍVEN A HULLADÉKOT,

    több ötlet és véleménynyílvánítás: Globális felmelegedés, avagy... fórumon

    előzmény:
    livilla (1)
    2007-02-01  12:10
  25. 2007. február 1. 13:4527.
    Barnával jelölték a szaporodó területeket, kékkel a fogyókat. Dél-Amerikában alig van kék – ami van, az főleg az Andokban. Fogyásra kell számítani továbbá Afrika éhségövezeteiben meg a túlnépesedett Szumátrán – de az elkékült sáv igazából Észak-Eurázsia: Japántól Oroszországon át Nyugat-Európáig. Kína és India nagyon barna, de fokozott növekedés várható Párizs környékén, a Benelux országokban és a brit szigeteken is – nyilván nem függetlenül az élénk bevándorlástól. A legsötétebben kékek pedig: Portugália, Olaszország és az egész Kelet-Európa, a mohamedán Albánia és Bosznia kivételével.
    előzmény:
    livilla (22)
    2007-02-01  13:30

Címlap

top