Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2019. november 14. 10:10133951.

    Tény, hogy nagyon gyenge a felhozatal, de ezek még nem a legjobbak, csak a meghívottak. (Mi alapján, azt nem tudom.) Most kezdődött a selejtezés. Még nem is tartoznak egyik séf szárnyai alá sem, egyelőre csak adásonként kettőt kirúgnak. Tényleg a leggyengébbek röpültek, általában egyet értettem a zsűrivel az elmúlt szériákban is.
    Én a társaság felét nem ismerem, gőzöm sincs, miről híresek. Illetve a VV, ÉNB "vezetéknevűekről" kitaláltam, de őket sem ismerem, mert nem nézem azokat a sorozatokat.

    előzmény:
    Liventa (133949)
    2019-11-14  09:48
  2. 2019. november 14. 10:00133950.

    Megnézheted, tovább jutott. Én is szeretem, jó kis színésznő, és - talán a tévének hála - lassan már ismertebb, mint az apukája.
    Ez is olyan műsor, amit háttal nézek. A gépnél ülök, olvasok, teszek-veszek közben. Túl hosszú, és nem köt le a versenyzők szerencsétlenkedésnek látványa. Az elején figyelek, mikor kiosztják a feladatot, aztán mikor kiviszik a zsűri elé a végeredményt. A többit elég fél füllel hallgatni.


    ON: megkerestem a neten Velencei viharos, majd rendezett öltözékét.

    előzmény:
    BiriBiri (133948)
    2019-11-14  08:38
  3. 2019. november 14. 09:48133949.

    "Nem igazán értem, miért nevez be egy ilyen műsorba." -- Ez bennem is mindig újra felötlik, meg amikor egy jelölt undorodik a nyers hústól, nem tud egy liszt-tojás-só tésztát meggyúrni, alapfogalmakat nem ért... Ezek úgy mennek oda, hogy korábbi adásba bele se néztek, hogy mégis mit várjanak? És ennyire gyenge a felhozatal, hogy ezek voltak a legjobbak? ----- Vagy nekem már semmi se jó...?


     


     

    előzmény:
    gerdamama (133947)
    2019-11-13  21:27
  4. 2019. november 14. 08:38133948.

    De jó, hogy mondod..valahogy most nem néztem a főző műsort. Dóra miatt megnézem, kíváncsi vagyok "kicsi Palkóm" kislányára. Amiben eddig láttam tetszett. 


    Nekem is olyan érzésem van, hogy Balázs rácsodálkozása juttatta az eszébe Vandának, itt egy tökéletes apa jelölt. 


    Sajnálom Szonját, olyan nagy trauma érte, biztosították arról, hogy nem marad büntetlenül..erre valamiért, homályos utalások miatt elnapolják. Bandi ha tanúskodni szeretne  mellette szembe fordul a Berényiekkel. Nóra biztosan beszél majd a fejével..balázs szerintem ki fog állni mellette. 

    előzmény:
    gerdamama (133947)
    2019-11-13  21:27
  5. 2019. november 13. 21:27133947.

    Véletlenül tenyereltem az enterre, bocs.
    Még azt akartam írni, hogy milyen mulatságosan keveredik a való élet a BK-val.

    Utóirat Julikának: Sztarenki Dóra is a versenyzők között van. Szegénykém mindenre allergiás, az 1. fordulóban a zellerre, a másodikban meg mindenféle tengeri herkentyűre. Nem igazán értem, miért nevez be egy ilyen műsorba. Egy saját kifőzdében megválogathatja az alapanyagokat, amikkel dolgozik, de ez nem az a hely. Sajnálom, mert kedvelem a kis csajt.

    előzmény:
    gerdamama (133946)
    2019-11-13  21:23
  6. 2019. november 13. 21:23133946.

    A Konyhafőnök VIP-ben most főz "Attila" és "Peti". Illetve Peti csak főzött, mert ő volt a leggyengébb, ő esett ki az első forduló végén. Attila viszont a legjobb volt a 12 versenyző közül. Ez nem nagy meglepetés, mert sokszor, sok helyen olvastam már, hogy Domokos László remekül forgatja a fakanalat, otthon mindig ő főz.
    Attila a BK-ban is szeret a konyhában sürgölődni. Ha Peti időnként segített volna neki, most hasznát vehette volna a tapasztalatoknak.

  7. 2019. november 13. 20:51133945.

    Biztosan igazad van, az én fejemből teljesen kiesett, csak Vanda arckifejezésére emlékszem. Rögtön arra gondoltam, hogy tuti nem Balázs az apa. Nem is lett volna miért sumákolni és eltitkolni a család előtt, mert miután "kiderült", mindenki örült a kis jövevénynek. Egyetlen magyarázat lehetett a ködösítésre, hogy Vandának eszébe se jutott ez a megoldás, talán már el is felejtette, hogy Balázzsal is összejött egy átmulatott éjszaka után. Viszont egy pillanat alatt felfogta, hogy a Berényiekkel jól jár.



    A maihoz: szívesen megnéztem volna, milyen pofát vágott Velencei, mikor valaki figyelmeztette, hogy kettővel félre van gombolva az inge. Mikor Nórával tárgyalt a parkolóban, úgy nézett ki, mint aki sötétben, futás közben öltözködött. A Rózsában viszont már teljesen rendben volt a ruházata.

    előzmény:
    Liventa (133943)
    2019-11-13  17:03
  8. 2019. november 13. 20:35133944.

    Nem kell! Ott laknak.

    idézet:
    Liventa (133936)
    2019-11-13 09:03:26


    Igen - ezt ott is írtuk neki 

    előzmény:
    Liventa (133936)
    2019-11-13  09:03
  9. 2019. november 13. 17:03133943.

    Mintha maga Balázs reagált volna úgy, amikor összefutott a pocakos csajjal, mintha visszaszámolva tuti ő lenne az apa -- hát ha annyi esze nem volt még a dörzsölt apjának se, hogy erről meggyőződjenek, akkor megérdemli a sorsát.


    Na menek, mer' kezdődik, le ne maradjak...

    előzmény:
    gerdamama (133942)
    2019-11-13  16:41
  10. 2019. november 13. 16:41133942.

    Dehogy vagy Te rosszindulatú banya! Csak sokáig távol maradtál a topiktól, ezért nem tudod, hogy mi - egy csapat angyalka - már rég túlvagyunk ezen a témán. Mi is kórusban győzködtük Balázst, hogy csináltasson apasági tesztet, de hiába, nem hallotta meg.

    Én azt hiszem, hogy Vanda eredetileg nem is akarta Balázs nyakába varrni a születendő kisbabát. Össze-vissza halandzsázott spermadonorról és egyebekről. Aztán egyszer valaki (már nem is emlékszem, ki) gratulált a születendő kis Berényihez. Akkor úgy tűnt, mintha Vanda egy pillanatra meglepődött volna, aztán átsuhant az arcán egy "ó, hogy ez nekem nem jutott eszembe!" - kifejezés.
    A fejem tenném rá, hogy nem Balázsé a gyerek, talán a valódi apa nős, vagy csak egy elsuhanó motoros... Egyikre se lehet számítani, a Berényi klán viszont biztos támasz, még akkor is, ha most épp a csőd szélén áll.

    előzmény:
    DAPgabi (133941)
    2019-11-13  15:27
  11. 2019. november 13. 15:27133941.

    Lehet,hogy én egy nagyon rosszindulatú banya vagyok,de...én csináltatnék a Balázs helyében egy apasági tesztet..amilyen könnyüvérü ez a Vanda,  mi a biztosíték,hogy Balázs a kis "Berényi" apja??


    Valamikor volt (még terhesen )..egy telefonbeszélgetése valakivel..lehet ,hogy ezt a gyereket más krealta,csak nem volt megfelelő apának??  ! Lehet,hogy kombinálok?


    Úgy utálom ezt a kis ribit,(régen sem bírtam más okból),..de most a gyerekre való hivatkozásait mármint a jövöjére utalgatást.. végképpen rühellem..

    előzmény:
    gerdamama (133940)
    2019-11-13  12:46
  12. 2019. november 13. 12:46133940.

    Vanda nem sokáig hagyja megbosszulatlanul, ha úgy érzi, Balázs elhanyagolja. A múltkori félrelépés is egy duzzogás után történt, mikor Balázs nem ért rá elmenni vidékre az etetőszékért. Ez a nő mindennek az alja. Én nem szeretném, ha teherbe esne, pont az általad leírtak miatt. Senkinek se lenne jó. Az viccesebb lenne, ha legközelebb a babakocsit tolva találkozna a motoros sráccal. Bár abból a helyzetből könnyen kivágná magát, azt mondaná, a szomszéd gyerekét levegőzteti, mert ő olyan segítőkész, jó fej. Ahogy Alíz is szemrebbenés nélkül letagadja a gyerekét. :(

    A srác nekem nem tetszik külsőre se, az önteltsége meg pláne nem. De Vanda megérdemelné, hogy beleessen ebbe a nagyképű hólyagba, az meg jól átverje. Megcsalja minden csinos rüfkével, akivel összefut sarkon és útszélen.


     

    előzmény:
    BiriBiri (133938)
    2019-11-13  11:43
  13. 2019. november 13. 11:54133939.

    Majd rittyentenek belőle egy kvázi Fenyő - Gyárfás rétestésztát, oszt azzal is elleszünk egy darabig. Ágit nem kellett volna még fölhívni, hogy mégis hogy volt ez az egész?! Mert gondolom amúgy is közeleg a visszahívása...

    előzmény:
    gerdamama (133937)
    2019-11-13  10:38
  14. 2019. november 13. 11:43133938.

    Nagyon jól vezetted le...kíváncsi vagyok mit talált ki Nóra? El sem tudom képzelni mit akar elérni a halogatással. Lehet, hogy éppen arra gondolt amire te, felkutatja a pasikat akik eltüntették Lugvigot és elmondja ha tanúskodnak ugyan úgy meg lesznek büntetve...De mit szóltok Vandához??? A kis "rosszlány"..mi van, ha terhes lesz? Nem bánnám...megérdemelné..de ez még sem jó...azt a magzat sínylené meg ha elveszik, ha meg megtartják senki sem érdemel ilyen anyát. tehát valami más módon kell hogy lebukjon...és akkor talán Balázs elkezd gyanakodni...Végül azt sem bánnám, ha az ő gyereke lenne és Vanda valahogy eltűnne, és Balázs Szonjával nevelné tovább. csak egy ötlet volt. 

    előzmény:
    gerdamama (133937)
    2019-11-13  10:38
  15. 2019. november 13. 10:38133937.

    Mi a véleményetek Nóra feljelentés-halasztási döntéséről, illetve Velencei fenyegetőzéséről általában.
    Nóra döntésével nem értek egyet, a közelmúltban (remélem) tetőző metoo hullám miatt. Amivel egyfolytában az volt a bajom, hogy a sértettek miért nem akkor szóltak, és miért évekkel, évtizedekkel később állnak elő az idejét múlt, ellenőrizhetetlen sztorijukkal.
    Szóval Nóra vagy most jelentse fel Velenceit, vagy soha. A "majd" a legrosszabb megoldás. Mellesleg "majd" akkor is felteszik a logikus kérdést, hogy miért nem frissiben tettek feljelentést.

    Meglep, hogy Nóra mennyire betojt Velencei fenyegetőzésétől, bár elhiszem, hogy sokkolta a történet. De az első meglepetéséből magához térve mondhatta volna, hogy a két hullaeltüntető ember bolond lesz tanúskodni a bíróságon. Hiszen súlyos bűncselekményt követtek el, börtönbe kerülnének ők is. A botrány pedig nemcsak a Berényieknek árt, hanem Velenceinek is, még akkor is besározódik, ha nem sikerül rábizonyítani a zaklatást. Sőt, az is nehezen bizonyítható, hogy csak most szerzett tudomást a Ludwig-ügyről. Lehet, hogy tudott róla, de nem jelentette be a rendőrségen. Vagy Ludwig-ügy nincs is, csak azért találta ki, hogy megbosszulja a zaklatás miatti feljelentést. Mindenképp nehezen kászálódik ki ebből az ügyből.


     

  16. 2019. november 13. 09:03133936.

    Nem kell! Ott laknak.

    előzmény:
    vorii (133935)
    2019-11-13  08:57
  17. 2019. november 13. 08:57133935.

    Ez a titkolózás felemészti az egységet a Kft-ben... Sajnálom, olyan jól kezdett kinézni. Tudom.......... én vagyok javíthatatlan optimista. 


    Valahogy sok nekem ez az elkrimisedés-elkrimisítés... A gyújtogatás kiderítése is lassan halad, és a Ludwig ügy előbányászása is sok(k). Eredetileg lazulni ültem a BK elé, most meg csak idegesítem magam.


    Hoztam egy FB posztot - legalább ez   egy fél mosoly. Fodor Zsolti barátunk  - buszsofőr - a "szerző".

  18. 2019. november 12. 11:07133934.

    Nem kell sokáig várnunk, hamarosan Gergő hollétének találgatása lesz a fő téma a Rózsában...


    De nem akarok kajánkodni, hatalmas teher lehetett Szonja vállán. Elhiszem, hogy úgy érezte, bedilizik, ha nem mondhatja el valakinek. Csak hát a titok addig titok, míg nem tud róla senki. Először Adél, aztán majdnem Balázs, majd Attila... Attilának persze muszáj volt elmondani, ha azt akarja, hogy keresse meg a srácot. Csak attól tartok, Juli kisimogatja belőle, aztán szalad a hétpecsétes titokkal Nórához, akinek elég kiszámíthatatlanok a reakciói. Adél meg előbb-utóbb elszólja magát, elég labilis idegrendszerű szegényke.

    előzmény:
    BiriBiri (133933)
    2019-11-12  09:12
  19. 2019. november 12. 09:12133933.

    2019.11.18., Hétfő 17:10 és 22:30 - 9639-9640


    Szonja aggasztó hívást kap Tibitől, Gergő rendőr barátjától, hogy már két napja képtelen kapcsolatba lépni Gergővel. Szonja a hagyatéki tárgyalásra tartva összefut Balázzsal, és majdnem elgyengül, és bevallja neki, mi nyomasztja, de végül megállja.


    2019.11.19., Kedd 17:10 és 22:30 - 9641-9642


    Szonja elhatározza, hogy maga beszél Attilával a történtekről, és kipuhatolja, Attilának szándékában áll-e beáldozni Gergőt, hogy Miklóst tisztázza. Amikor azonban Szonja mindent elmond Attilának az Áronról kapcsolatos gyanúról, Attila biztosítja, hogy Gergő besározása helyett inkább Szonja és Adél mellé állva segít kideríteni, valóban Áron okozta-e a tüzet, és ha így van, segít a bizonyításában is.


    2019.11.20., Szerda 17:10 és 22:30 - 9643-9644


    Zsolt hazaállít egy mexikói szoborral, aminek preparált talpazatéba pénzt rejt el. Később összefut Gigivel, akinek panaszkodik, hogy kezdi idegesíteni a villában színdarabot próbáló gyereksereg, de Gigi biztosítja, hogy Olivérrel kézben tartják a dolgokat. Gigit azonban értesíti a bankja, hogy szokatlan helyről próbáltak pénzt levonni a számlájáról, ezért sürgősen be kell mennie


    2019.11.21., Csütörtök 17:10 és 22:30 - 9645-9646


    Miután Olivér rájön, hogy Panni nem mondott igazat neki, és valóban ő és Máté tüntették el Zsolt pénzzel teli szobrát, Gigivel elindulnak, hogy felkutassák a környékbeli kukákban a szobrot. Giginek egyre jobban imponál Olivér, aki kiáll mellette és hatékonyan oldja meg a problémákat.


    2019.11.22., Péntek 17:10 és 22:30 - 9647-9648


    Zsolt meglepődve hallja Claudia ajánlatát, miszerint szálljon be pénzzel a megalakuló új üzleti vállalkozásba, amit Claudia Júliával és Vandával alapít. Claudia elmondja Júliának, hogy szerzett anyagi támogatást, de hogy kitől, azt egyelőre titokban tartja. Vanda elárulja Claudiának, hogy az új cég miatt nem szeretne Balázzsal rosszban lenni, Claudia pedig bosszús, amiért Vandán és Júlián is azt érzi, elbizonytalanodtak a közös jövőben.

    előzmény:
    BiriBiri (133932)
    2019-11-12  09:12
  20. 2019. november 12. 09:12133932.

    előzmény:
    BiriBiri (133931)
    2019-11-12  09:11
  21. 2019. november 12. 09:11133931.


    Az a Ludvig ügy annyira kellemetlen emlék, kár előhozni..inkább az okirat hamisítással foglalkoznának. Ez a vessző paripám. 


    Timikéből már nekem is elegem van... felnőhetne már. 

  22. 2019. november 12. 08:16133930.

    Elég hihetetlen, hogy valaki ilyen részletekbe menően tud a Ludwig-ügyről, és eddig nem használta fel. Pláne egy lesittelt bűnöző. Talán kicsikarhatott volna valami kedvezményt magának az információkért cserébe. Megint egy hajánál fogva előrángatott "megoldás". Nem a százéves, elfelejtett ügyekkel kellene foglalkozni, van friss, aktuális nyomozni való.

    Attila megint ingyen dolgozhat, maximum baráti áron. Jó, ha az Adéltól kapott tiszteletdíjból telik a csokizabáló kapcsolata megvesztegetésére. Vajon milyen beosztásban lehet az a nő, hogy minden témában otthon van? Talán irattáros? Mert ha valami nagy ember lenne, akkor csak a saját területe irataihoz férne hozzá.

    előzmény:
    BiriBiri (133927)
    2019-11-11  20:39
  23. 2019. november 12. 07:52133929.

    Tele van a bakancsom ezzel a távmiklóssal! Ha csak megengedi, hogy emlegessék, arra is kap valami jogdíjat? Képes...


    Timike látványos szenvedéséből is elegem van már nagyon --- de ne legyek telhetetlen, Alízt most megúsztuk (vagy csak pont nem néztem oda?).


     

    előzmény:
    vorii (133926)
    2019-11-11  19:53
  24. 2019. november 11. 20:53133928.

    Gigink épp most látható a Konyhafőnökben -- pont úgy grimaszol és rángatózik, mint a BéKá-ban, de épp megdicsérték (eddig azt se tudtam, hogy Vastag Csaba csaja...)

  25. 2019. november 11. 20:39133927.

    Azt hittem hogy az okirat hamisitással fenyeget majd a pasi..ezt az ösrégi történetet ássák elö..vagy a hullát? Erröl eddig miért hallatott aki tudott röla?

    előzmény:
    vorii (133926)
    2019-11-11  19:53

Címlap

top