Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Egészségügyi tananyagok
Sziasztok!
Ezt a fórumot elsősorban az oldalam látogatóinak hoztam létre, hogy lehetőség legyen leírni a véleményetek a honlapról, beszélgessünk egészségügyi szakmákról, továbbtanulásról, célokról. Legyen lehetőség a kapcsolattartásra, a tanagyagok egymás közti cseréjére, véleménynyílvánításra.
Természetesen az oldal látogatóin túl is szeretettel várok mindnekit, akikt érdekel az egészség témaköre és szeretne beszélgetni róla.
Az érdeklődőknek itt a honlap elérhetősége: www.egeszsegügy.hupont.hu
Igyekszem folyamatosan feltölteni új tananyagokat, segíteni a hozzám fordulóknak az érettségire való felkészülésben, a célom az, hogy idővel minden egészségügyis diák egy helyen találja meg a neki szükséges tananyagokat.
Mindenkit szeretettel várok a fórumra és az oldalmra is!
Helló!
Nagyon jó ötlet volt ez a topik!
Én most végzek 54-es OKJ ápolóként, de nem kapunk semmiféle segítséget a tanárainktól, azt sem tudjuk mi vár ránk, milyen tételeink lesznek :( Se kép se hang az egésszel kapcsolatban...
sziasztok!
Én is a segítségét kérném valakinek, aki fogászati assziszetns képzésre jár v. járt. Esetleg ha meg van valakinek a
2397-06-os fogászati beavatkozások, kezelések követelménymodul szeli vizsgára kidolgozott tételei, nagyon hálás lennék érte.
Munka-gyerekek mellet egyíszerűen nincs rá időm, hogy kidolgozzam őket. Nagyon sűrgős.
Előre is nagyon köszönöm
Andi
Sziasztok, nagyon szeretnék kérni valakitől
2327-10 Első ellátás-elsősegélynyújtás
3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás
2362-10 Tűz-Munka-Környezetvédelem
2364-10 Gyógyászati segédeszköz ismeretek kidolgozott tételeket.
A GYSE lenne a legsürgősebb. Mivel tartoznék érte?
Szia Tomi!
Én Csecsemő-és Gyermekápoló E kategóriás képzésre járok és szeretném elkérni a 3713 szóbeli vizsga kidolgozott tételeit 31 tételt.
Köszönöm szépen előre is!
Ági
Sziasztok!
Ha valakinek megvannak a Tamás féle tételek, nagyon megköszönném ha elküldené nekem is
Köszönöm szépen
Sziasztok!
Valaki eltudnánekem küldeni ezeket a tételeket kidolgozva?:)
Suli után dolkozok és sajnos nincs időm kidolgozni a tételeket:/
és ezek kellenek,9 modul:
3710-10 Interakció az egészségügyi ellátásban
3711-10 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem
2327-10 Első ellátás-elsősegélynyújtás
3716-10 Egészséges ember gondozása
3713-10 Alapápolás
3714-10 Diagnosztika-terápia
3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás
2323-10 Egészségnevelés - egészségfejlesztés
3717-10 Szakápolás
Nagyon szépen köszönöm!
szia Tomi! énis járok az 54-es Ápolói szakra 1 éve és most fognak megkezdődni a modulzáró vizsgák. pár tételem nekem is van de sajnos össze vissza. el tudnád küldeni már akkor az összeset számomra is? annyira megköszönöm előre is!!! sokat segitenél télleg!***és ezek kellenek,9 modul:
3710-10 Interakció az egészségügyi ellátásban
3711-10 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem
2327-10 Első ellátás-elsősegélynyújtás
3716-10 Egészséges ember gondozása
3713-10 Alapápolás
3714-10 Diagnosztika-terápia
3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás
2323-10 Egészségnevelés - egészségfejlesztés
3717-10 Szakápolás
nagyon köszönöm!
Sziasztok! Akiknek elküldte már Tamás a tételeket küldje már el legyen kedves nekem ***Nagyon Fontos és sűrgős lenne.
3710-10
3713-10
3714-10
3715-10
3716-10
3717-1 0
2323-10
Előre is nagyon szépen megköszönöm!Sziasztok:)
Szia Tamás!
Küld már el légyszíves nekem is a
3710-10
3713-10
3714-10
3715-10
3716-10
3717-10
2 323-10
Szóbeli modullzáró vizsga tételeidet e-mailben. Nagyon nagyon megköszönöm.***További kellemes napot!
Üdvözlettel:Melinda
Szia Tamás!
Eltudnád küldeni az
3716-10 Egészséges ember gondozása
3717-10 Szakápolás kidolgozott tételeket!***Előre is nagyon köszönöm!! Szép napot! Timi
Szia.nekem is eltudnád küldeni a tételeket?
Az utolsó évem az ápolóképzésben.
***Köszi!
Szia Tamás!
Engem érdekelnének a tételek. Megoldható hogy elküldöd nekem? Előre is köszönöm! üdv: Márk***
2323-10 Egészségnevelelés egészségfejlesztés meg ha megvan a 3716-10 egészséges ember gondozása tételeket meg 3710-10 Interakció tételeket. segítségedet nagyon de nagyon megköszönöm :)***Köszönöm köszönöm :)))
Sziasztok!
Ha segíteni tudok valakinek szívesen elüldöm a kidolgozott 2323-10 egészségnevelés egészségfejlesztés tételeit kidolgozva Hid ápoló képzésre járok.
Szandrus6
Szia Zsuzsi.
Ne haragudj, hogy még nem válaszoltam. Édesanyám nem olyan régen halt meg, és a leveleimet azóta nem néztem meg. ***
Kedves Radics Tamás!
Már írtam Neked a kidolgozott tételek miatt. A férjem HID képzésre jár, és munka mellett nincs ideje a tételeket kidolgozni. Olvastam, hogy Neked megvannak a kidolgozott tételsorok és megkérnélek, hogy az e-mail címére küldd el neki.Hálás köszönet! ***
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni, gyógyászati segédeszköz forgalmazói tanfolyamra járokés szükségem lenne a
2362-10 Tűz-Munka-Környezetvédelem
2364-10 Gyógyászati segédeszköz ismeretek kidolgozott tételekre.
Előre is köszönöm a segítséget.
Kedves Radics Tamás!
Nem régen akadtam rá erre az oldalra és nagy örömmel fedeztem fel, hogy vannak olyan emberek akik megosztják másokkal a jegyzeteiket, tételeiket.
Kéréssel fordulnék hozzád, ápolói iskolába járok, nem sokára vizsgázni fogok, idő hiány miatt nem haladok a tételek kidolgozásával és olvastam az oldalon, hogy neked van tételed és nem-e tudnád számomra elküldeni.***3716-10 Egészséges ember gondozása
3713-10 Alapápolás
3714-10 Diagnosztika-terápia
3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás
2323-10 Egészségnevelés - egészségfejlesztés
3717-10 Szakápolás
Segítségedet előre is köszönöm!
Kedves Tamás!
Szeretném elkérni a 3716-10. Egészséges ember gondozása és a 3713-10. Alapápolás modulok kidolgozott szóbeli tételeit.
Nagyon nagy segítség lenne számomra. Ezer köszönet.
Kedves Tamás!
Olvastam a fórumon, hogy vannak kidolgozott tételeid az ápoló képzéshez. Én most járok HID képzésre és munka mellett sajnos nincs időm a kidolgozásukra. Megkérnélek, hogy az e-mail címemre küldd el ezeket, örökké hálás leszek érte! SÜRGŐS!!!!! lenne, mert nemsokára modulvizsga lesz.***