Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. július 22. 14:3675651.

    Zsuzsa köszönöm a névnapi jó kívánságokat!

    előzmény:
    Zsumi45 (75650)
    2019-07-22  12:55
  2. 2019. július 22. 12:5575650.

    Magdikám, Itt is nagy szeretettel köszöntelek! Sok boldog névnapot kívánok jó egészségben, szeretetben! 


    Nagymamám és legidősebb lánya (az én keresztmamám) névnapját is ilyenkor köszöntötte a szélesebb családi kör. Ilyenkor jöttek haza anyukám testvérei családostól-  mind a 7 unokatestvér együtt lehetett pár napig. 


    Az én második keresztnevem is Magdolna, jónéhány éve a hivatalos okiratokba így jó hosszú név került.

  3. 2019. július 22. 12:4875649.

    Tegnap is nagyon jó napom volt. Lányomék elutaztak egyetemi barátaikhoz Jászberénybe, a "kicsiket" meghívtam ebédre. Örömmel jöttek, s nagyon kedvesek, aranyosak voltak. Segítettek mindenben, Zita elmosogatott, de mindenek előtt tartalmas beszélgetésünk volt délután. Megfogalmazták, miért annyira más az életük, mint amit mi elképzelünk számukra. Mennyire fontos számukra az igazán jó minőségű híradástechnika, mennyire hálásak szüleiknek, hogy megteremtették számukra a nyugodt tanulás feltételeit. Szóba került a fiatalok vonzódása a házi kis kedvencekhez.( mivel szerintem egyre több fiatal pár babakocsi helyett pórázon kisállattal sétál) Úgy vélik, ez a jelenség nem zárja ki a gyermekvállalást, sőt annak az előszobája, mert így próbálják ki magukat a felelősségvállalás terén. Hmm... Szerintük az igazán nagy szabadságra vágyók nem kötnék le magukat cicával-kutyával sem. 


    Dávid korábbi kertes otthonában nyulat dédelgetett, "akit" most nagyszülei gondoznak. Belátta, hogy a 2. emeleti lakás és az egyetemista elfoglaltságok nem teszik lehetővé, hogy magával hozza. 


    És persze történelemről, irodalomról, zenéről is szó esett.  

    előzmény:
    klára13 (75641)
    2019-07-21  12:08
  4. 2019. július 22. 12:2675648.

    Köszönöm Zsuzsám, megbeszélem a házbéliekkel, nehogy kapa legyen a sorsa-mert nem tudják megkülönböztetni a gaztól. 


    Gondolom, erkélyre nem való. Ez azonos a japán liliommal?  Az volt Nagymamám kertjében, évelő. MIndegyik virágod, az egész "porta" gyönyörű.


    Most ezt találtam, eddig ezt sem ismertem. 


    "Reggel vagy este,
    Szélben vagy csenddel,
    Eljön magától
    Sorsod mit rendel:
    Miként nyár és tél."



    (Kölcsey Ferenc)


    előzmény:
    szizsuzsóka (75647)
    2019-07-22  07:09
  5. 2019. július 22. 07:0975647.

    a harmadik képen árnyliliomok az utcai kerítésnél. Nem igényesek, napon is szépek. Sok van belőlük, ha kell küldök ősszel . Különösen Zsumika figyelmébe ajánlom.

    előzmény:
    szizsuzsóka (75646)
    2019-07-22  06:59
  6. 2019. július 22. 06:5975646.

    Pár kép virágaimról

  7. 2019. július 22. 06:2875645.

    Csatlakozom. Minden este vizit, és az esetleges kullancsok kiszedése. Úgy , mint a szemöldökszedés. Nem baj, ha a feje bennmarad, mert a fertőző ágensuk a potrohában vannak.

    előzmény:
    klára13 (75643)
    2019-07-21  23:25
  8. 2019. július 22. 06:2575644.

    Természetes Klára  voltak elegen . No de nem mindenkin. Nem jóság , inkább empátia, tolerencia . A permetező, hátra szerelhető, de nem szoktam tenni. Viszem, mint egy szatyrot, és leteszem ott, ahol szükséges. A szőlőt és almát lisztharmat ellen permeteztem , a paparikát tetvek ellen. Ezt meg kell ismételnem , nem volt elég hatásos. Most Pirimorral fogom, mert a fóliában a meleg párás levegőben gyorsabban terjednek a fertőzések .


    Unokáim felnőttek , a legkisebb is kinőtt a "szárnyam alól" . Önállóan nyaralnak, barátokkal barátnőkkel. Legidősebb Németországban volt 10 napig valamilyen teniszbajnokságon . Nagy Federer rajongó .Második barátnőjével lakik már Pesten . Lillám kórházi gyakorlatom van , Ádám is a barátnőjével volt, most a család együtt Gyulán. Donát 4. hete Bristolban .....


    Nem bánom, mert ,már fárasztó lenne

    előzmény:
    klára13 (75642)
    2019-07-21  23:22
  9. 2019. július 21. 23:2575643.

      Janka, ha kirándultok, feltétlenül védekezzetek a kullancsok ellen. Sok a fertőzött. 

    előzmény:
    csinomjank (75640)
    2019-07-21  09:56
  10. 2019. július 21. 23:2275642.

      Zsuzsa, tehát visszaélni igyekeztek némelyek a doktor néni jóságával? Mindenütt vannak szemtelen emberek.
      Írtad, permeteztél. Mi ellen és mivel? És vajon csoda-szerkentyűd keréken gurul, vagy cipeled hátadon? Unokáid végképpen kinőtték a nyaraltatást? 

    előzmény:
    szizsuzsóka (75637)
    2019-07-21  06:33
  11. 2019. július 21. 12:0875641.

      Szelma cica?  Aranyos? Persze, a cica nagyon szép kis állat. Kissé sanálom,hogy az életemből teljesen kimaradt. Nem volt rá igényem, amikor még lehetett volna. 
      A családi összetartozás nagyon értékes. A baráti kapcsolatok nagy része elmúlik, de a családi az örök. Jó helyre került Dorka, és jó, odaillő szokásokat vitt tőletek, saját családjából. Nagy élmény lesz a testvéreknek a szép nyári hét.
       Zsuzsika, a lakáskeresést egy nagyon aranyos reklámcsatornán láttam. Szívesen nézegetem. Hol házat keresnek a világ bármely táján, hol bérlakást, hol szigetet. A "keresők" mindig három ajánlatot kapnak a választáshoz. Bemutatják nagyon részletesen az objektumot, és a környezetet. Jó kis városnéző műsor ez számomra. Most Hollandiában bérelhető lakást keresett egy amerikai pár. 1000 dollárt szánhattak a bérleti díjra. Persze, találtak megfelelőt, közben láthattam a választott bájos kisvárost: Goudát.
       Amióta unokád ott él, minden holland hírre felfigyelek. 

    előzmény:
    Zsumi45 (75635)
    2019-07-20  22:50
  12. 2019. július 21. 09:5675640.

    Koszonom .  Mar voltunk egy skanzenben az Orsegben . Nem hiszem , hogy iden meg egyszer hajlandoak lennenek ilyenre eljonni , En az erdokbe vagyom ....

    előzmény:
    szizsuzsóka (75636)
    2019-07-21  06:24
  13. 2019. július 21. 09:5475639.

    Kosznom Zsumi !  Nagyon jo persze , hogy itt vagyunk . Kicsit atruccantunk Szloveniaba is , Grazba is . Sok szepet lattunk .Pecset fantasztikus szallast fogtunk ki . Erdo szelen .


    Voltunk anyuval a Csontvary muzeumban - az o kivansaga volt.  Remes , hogy egy lift sincs . Anyu nagyon szenvedett mig felert . En is mig a tilitolijat felcipeltem .Visszafeel mar nem utasitottam el a segitseget .


    Azert az jo , hogy szinte mindig van valaki ,aki felajanlja a segitseget .

    előzmény:
    Zsumi45 (75632)
    2019-07-20  17:35
  14. 2019. július 21. 09:4875638.

    Koszonom , Klara . 


     Csaladomnak izlik  - de en kritikusabb vagyok - mivel en is sokat fozok . Az egyetlen hely ,ami nagyon tetszett eddig az egy Duna parti etterem volt -  a nagy csaladi talalkozot ott tartottuk meg es a svedasztalon mindenki talalt maganak valami finomsagot .  Arban is nagyon jo volt . Kinti ,obolbeli  arakhoz kepest .


    Kulonben , azt latom , hogy a legendas ettermek kisvarosunkban megszuntek .  A szakacsok , tulajok is  valahol kulfoldon .Kezdok , nagyon fiatalok , amatorok viszik az ettermeket .


    _______________


    Fogalmam sincs , hogy todulnak-e oda az emberek .  Leginkabb rokonok mennek ott elo kulfoldi csaladokhoz , olcsobb a jegy es konnyu vizumot kapni .


    Egyszer voltunk   az Emirsegkben nyaralni  szeptember elejen . Nem volt nagyon mas valasztas -de nem bantunk meg . A hoseg nagy volt -de karpotolt erte a kellemes hotel , a sok latnivalo  meg egy hegyen levo hotelben is kaveztunk / fecskek ropkodtek mellettunk .  Persze ,mi kozel voltunk  - lehet , hogy ezert nem utaznek ot orat repulon .


    A haborus fenyegetettseg  valodi , sajnos .Nem tul jo reklam .

    előzmény:
    klára13 (75631)
    2019-07-20  11:56
  15. 2019. július 21. 06:3375637.

    Nagyon szép vers . Az azonban látszik, hogy a költő nem volt sok emberrel napi kapcsolatban .Család , jó barát tévedhet , lehetnek önző  időszakaik,az ember szíve mindig nyitva. De az én lelkem nem átjáróház. Az életem az volt évtizedekig bárki szinte bármikor beléphetett.De a lelkembe csak a szenvedő  embereket fogadtam be. Bizalommal fogadtam az embereket , de azért az csökkent, - ha nem is szűnt meg -, amikor azt észleletem, hogy ezért hülyének néznek.

    előzmény:
    Zsumi45 (75633)
    2019-07-20  17:38
  16. 2019. július 21. 06:2475636.

    Férjednek jobbulást kívánok ! Ismerős nekem is a történet, hasonló velem is történt. Jobbulást kívánok ! Nektek kellemes időtöltést, Szentendrét ki ne hagyjátok. Hévvel könnyen ki tudtok menni.

    előzmény:
    csinomjank (75630)
    2019-07-20  08:17
  17. 2019. július 20. 22:5075635.

    Klárám, a napokban hosszan beszélgettem Dorkával, ő hívott, videón.Jól vannak, Szelma nevű cicáját is megmutatta.


    Baráti körről nem hallottam, de férje családjával gyakran találkoznak, összejárnak. (2 fiútestvére családos, öccse még nem ) a szülőket is gyakran látogatják. Zitáék hónap végén utaznak hozzájuk, s együtt töltenek 1 hetet, talán átruccannak Németországba is.


    A TV-ben látott keresők megtalálták a megfelelő lakást? Vannak építkezések a kisvárosban is, egyelőre gyűjtik a nagyobbra valót.


    Netről vettem az alábbi képet.


     

    előzmény:
    klára13 (75634)
    2019-07-20  21:35
  18. 2019. július 20. 21:3575634.

        Nagyon szép vers, Zsuzsika. Nekem, sajnos, túlságosan jóságos. 
        Olvasom, hogy Székesfehérvár büszkesége, a 14 milliárdból épült vadonatúj stadion egyelőre használhatatlan. Valami szuperbaktérium telepedett meg vízrendszerében,az antibiotikumnak ellenáll. 
        Stadionról mindig eszembe jut egy német információ: náluk a stadion fűje egy hatalmas, a focipálya méretével azonos tepsibe van telepítve. A mérkőzésután kigurul atepsi a stadionon kívülre, hogy az árnyékmentes helyen napozgasson a fű. 
        Ez aztán a leleményes technika!


       Ma Holandiában lakást keresőket néztem a tvében.Dorka megszokott kissé? A rengeteg munka mellett kialakult-e baráti körük?

    előzmény:
    Zsumi45 (75633)
    2019-07-20  17:38
  19. 2019. július 20. 17:3875633.

    S ha százszor is becsapnak és ezerszer 
    csalódom abban, kinek szívemet,
    mint álmából a rózsát, kitakartam,
    s ha éppen az árul el, kit életemmel
    fedeztem én,
    s ha tulajdon fiam 
    tagad meg,
    és ha nem harminc ezüstért,
    de egy rongy garasért adnak el engem
    barátaim,
    s ha megcsal a reménység,
    s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
    és elátkozom már, hogy megszülettem,
    s ha csak a bosszút hizlalja a hála
    híveimben,
    s ha rágalom kerít be,-
    akkor se mondom, hogy nem érdemes!



    Akkor se mondom, hogy nem érdemes
    hinni az emberben, akkor se mondom, 
    hogy megélek magam is, néptelen 
    magányban, mert irgalmatlan az élet. -


    De csöndes szóval eltűnődve mondom:
    bizalmam sarkig kitárult kapu,
    nem verhet rá lakatot a gyanú;
    ki-bejár rajta bárki szabadon.
    Egy besurrant csaló tiszteletére
    nem állítok őrséget tíz igaznak!


    Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt,
    megtisztálkodva megint betérhet újból;
    ki kétélű késsel jött ide ma,
    köszönthet holnap tiszta öleléssel!


    Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
    Nem hirdetek bocsánatot rossznak,
    kegyelmet a hazugnak,
    nem tudok
    mentséget a könnyes képmutatásra,
    s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
    akár a nyers önzés orvtámadását.


    De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
    Mint mamut és az ősgyík, a múltba
    porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
    dühünk lehűl,
    csak szerelmünk örök.
    S halandó gyarlóságai között
    csupán maga az ember halhatatlan.
    Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
    irgalmas vára bizalomból épül;
    s az önmagával vívott küzdelemben
    csak jósága szolgálhat menedékül.


    #GaraiGábor: Bizalom


  20. 2019. július 20. 17:3575632.

    Jó, hogy jelentkeztél Janka!


    Biztosan nagyon örül édesanyád, hogy itt töltitek a vakáció egy részét! Rengeteg szép helyet fel tudtok keresni , hiszen ebben az országban igazán nincsenek nagy távolságok. Kívánom, hogy a hátralévő időt is tartalmasan töltsétek, s a leánykák is örülhessenek egymásnak!

    előzmény:
    csinomjank (75630)
    2019-07-20  08:17
  21. 2019. július 20. 11:5675631.

     Szervusz, Janka!
    Ma reggel azzal a gondolattal ébredtem fel, hogy vajon hazajöttetek-e?
    Javulást kívánok mindkettőtöknek. A baj néha megtalál bennünket. 
    Családodnak ízlik-e a magyar koszt? 
    Mi újság az öbölben? Tódulnak-e oda az emberek? Nagyon reklámoznak!

    előzmény:
    csinomjank (75630)
    2019-07-20  08:17
  22. 2019. július 20. 08:1775630.

     klara - en is most kaptam nemreg  egy uvegnyi baracklekvart egy rokonomtol 


     o nadcukorral keszitette


     nagyon finom 


    ______________


    mar harom hete itt vagyunk Mo. -n  - jo volt , szep volt eddig minden ,de 


    szeretnek  visszamenni jovo heten , a kisfiam is , de a madarkam  nagy hisztit csapott ,mert nem volt neki eleg egy het a noverevel


    most a ferjem probalja at tenni a repulojegyet  kesobbre  - ha sikerul ,akkor meg harom het itt , es a nagylanyomnak nincs szabadsaga , ha fel is koltozunk hozza Budara par hetre , csak este faradtan lathatjuk  - de a huga hajthatatlan


    __________________


      leestel a szekrol  ? jobbulast ...


      a ferjemet is a szeken ulve erte egy kellemetlenseg -  leesett egy toll asztalrol es a labaval al akarta kapni - a hirtelen mozdulattol nagy fajdalmat erzett a hataban   es komoly  gerinc problemajara igy derult feny ...kopas , serv stb .  igy tiz naposra tervezett kozos nyaralasunkbol csak egy het lett  -en azon is csodalkoztam , hogy el tudott jonni ... de semmit nem cipelhet -  igy rengeteget cipekedtem az elmult hetekben ... amit nekem sem lenne szabad  egy regi vall problemam miatt 


    kellmes napokat - ha internethez jutok ,akkor benezek 


     

    előzmény:
    klára13 (75627)
    2019-07-19  12:17
  23. 2019. július 20. 05:3975629.

    Tegnap permeteztem . Szerencsére ez az akkus permetező könnyen kezelhető., és nagy nyomással szórja szét a hatóanyagot. Ma füvet kell nyírnunk. Minden napra van egy kis munka , délután csak a konyhát teszem rendbe , virágokat locsolom .általában nem dolgozom. A  Daily jigsaw napi kirakóját végzem el. Kis koncentrációs feladat . Most nem sok türelmem van olvasni. Előszedtem régen kedvelt könyveimet ,de nem köt le az olvasás.

  24. 2019. július 19. 14:0175628.

    Nagyon jól teszed Klárám ! Ha nem sütöd, készítheted  zselésítővel .Sütéskor Pl zserbo- megolvad . Ezért sütőben besűrítem és zselésítő helyett almát teszek bele kb. 10%-ban . Láttam az egyik üzletben, hogy 3ooml-es üveg lekvár 700 forint. Így nem tűnik drágának még a drága cukorral sem.

    előzmény:
    klára13 (75627)
    2019-07-19  12:17
  25. 2019. július 19. 12:1775627.

      Kevés finomabb csemege van az igazi, házi baracklekvárnál. Talán nincs is. Na és a baracklekváros piskótatekercs!
      Érdekes, hogy gyárilag képtelenek hozzá hasonlót készíteni. Persze sok mindennel van hasonlóképpen. 
      Ma már árulnak igazi lekvárokat a neten, de aranyárban mérik. Beszereztem hát példátokra néhány kiló barackot, és készítek lekvárt. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (75626)
    2019-07-19  05:50

Címlap

top