Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Politika

Torolt_felhasznalo_850840
Torolt_felhasznalo_850840
Létrehozva: 2006. március 28. 19:06
Kedves fórumozók!




Ezt a topicot korábban a választások idejére hoztuk létre, szabad politizálásra. Látogatottsága miatt azonban úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban is használhatjátok politikai eszmecserére. Mellette természetesen nyithattok új topicokat is, az NLCafe Fórum szabályainak betartásával.



http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi/

További jó fórumozást!
A Nők Lapja Cafe csapata









  1. 2006. március 29. 11:34453.

    Bocs, de az utak sz.r állapotára mindenki hivatkozhat. Az utakat nem az MSZP kátyúzta tele!!! Hányéves utakról van szó? Tán még az ántiban csinálták őket, felét kilopva már akkor is. Ebbe mindenki beleköthet. Az most nekik probléma, hogy erre is kell pénz, ami nincs. Ha adnak rá, baj, nagy az államht. hiány, ha nem adnak rá, gödrös az út. Nyuszika....c. vicc.

    Amúgy meg én valamelyest összefüggést látok a sztrádák és a külföldi országok magyarországi beruházásaiból fakadó  munkahelyteremtés között.

    előzmény:
    Dances (439)
    2006-03-29  11:29
  2. Torolt_felhasznalo_278241
    Torolt_felhasznalo_278241
    2006. március 29. 11:34452.
    De egyáltalán minek?? Nem is értem ezeket repülőgép vásárlási lázt. Kinek kell és mire?? Tényleg ezek a legfontosabb dolgok??
    előzmény:
    lufi (442)
    2006-03-29  11:30
  3. Torolt_felhasznalo_283473
    Torolt_felhasznalo_283473
    2006. március 29. 11:34451.
    Légy szíves gyere elő a tényekkel. Légy szíves írd le, miből hogyan mennyit gazdagodott O.V. Szeretném hallani. Írd le itt és most, ha olyan nagyon jól tudod.Előre is köszönöm. De lehet hogy költői kérés marad az egész. Mert csak ezt tudjátok. A levegőbe vagdalkozni, fröcsögni. Tényeket nem tudtok mondani.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_278241 (441)
    2006-03-29  11:29
  4. 2006. március 29. 11:33450.
    Amikor milliárdos sikkasztásról írsz, akkor Gyurcsányra gondolsz? Tudod hány mrd-os vagyonnal rendelkezik?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_278241 (441)
    2006-03-29  11:29
  5. Torolt_felhasznalo_615160
    Torolt_felhasznalo_615160
    2006. március 29. 11:33448.
    Mi van lanyok, kamut katka nem zavarja a stilusaval?      Ja, az o kutyajuk kolke...........   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2006. március 29. 11:33447.
    Így szó szerint?Nem hallottam! 
    előzmény:
    ymsz (438)
    2006-03-29  11:27
  7. 2006. március 29. 11:32446.
    A hangsúly a "szopunk"-on van. így beszél egy leendő eü miniszter?
    előzmény:
    lufi (442)
    2006-03-29  11:30
  8. Torolt_felhasznalo_278241
    Torolt_felhasznalo_278241
    2006. március 29. 11:32445.
    Mutass már nekem Budapesten olyan útszakaszt, ahol a Fidesz javított? Mert a 4 éves időszakuk alatt sajnos nem találkoztam ezekkel a részekkel. De nem is mondta a Fidesz, hogy nem kell nekik a benzin adója, útadó stb.. 
    előzmény:
    Dances (439)
    2006-03-29  11:29
  9. 2006. március 29. 11:31444.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_283473 (440)
    2006-03-29  11:29
  10. Torolt_felhasznalo_615160
    Torolt_felhasznalo_615160
    2006. március 29. 11:31443.
    Szia!   
    előzmény:
    giontál (436)
    2006-03-29  11:25
  11. 2006. március 29. 11:30442.
    A Gripeneket a Fidesz választotta! Az USA nagy megdöbbenésére, mivel nem NATO-kompatibilisek, nem lehet levegőben tankolniuk. Hatalmas költség volt a gépek átalakítása. Ez már nem a Fidesz idejére esett, viszont sok pénzbe kerül.
    előzmény:
    ymsz (438)
    2006-03-29  11:27
  12. Torolt_felhasznalo_278241
    Torolt_felhasznalo_278241
    2006. március 29. 11:29441.

    Esetleg le is térdelsz hajbókolni ennek a szent embernek?? Annak, akiről bizonyították már, hogy az ő és családja bizony az adókból bírt gyarapodni. Meglehetősen gyorsan ível a 4 év alatt a vagyongyarpodás. És tudod, mindenki füle mögött van valami. És a Fidesz + te a seggedet vered a földhöz, hogy végre valami kiderült. De ez mégsem milliárdos "sikkasztás", mint amit a te szent embered tett.

    Mellesleg tényleg fényezi Magyarországot Orbán Viktor?? Ha igen, akkor miért járatja le mindenhol?? Vagy így dicsőiti szertett hazáját??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_283473 (429)
    2006-03-29  11:14
  13. Torolt_felhasznalo_283473
    Torolt_felhasznalo_283473
    2006. március 29. 11:29440.
    Úgy látszik Gyurcsány elmebeteg agyának a killengéseiben nincsenek határok. Tipikus bolseviki riogatás ez az egész bomba robbantási cécó! A hazudozás csimborasszója! Pont a szlovákoklennénekennyire jó fiúka magyarokkal? Akiket szivböl utálnak?

    Célja a legujabb hazugságnak:
    Lecsökkenteni a Kossuth térre menők számát, mert saccolásom szerint nagyobb lesz a megjelenök száma mint bármikor is volt!
    Ez pedig pszikologia nyomást jelent az eddig tétovázok megmozdulására is! Evvel van a gazembereknek a bajuk!

    Amig a veszett rókák gyűlésezése a bolondok napján a nemzet főbolondjának a hisztérikus orditozását nem több mint 30-40 ezer odavonszolt agymosott személy fogja ásitozva hallgatni, addig a Kossuth téren elérheti akár az egy milliót is a polgári magyarok száma. Emberek akik önszántukból mennek oda a legtávolabbi videkröl is.

    TEHÁT TISZTELT HONFITÁRSAK NE DőLJETEK BE MÉG EGY GyURCSÁNYI "KACSÁNAK" A HANTAMÉTER-GYÁRBÓL!!!
    MENJETEK NYUGODTAN, MERT A ROBBANÁS MAJD ÁPRILIS 9ÉN LESZ AMIKOR AZ MSZP-T A SZAVAZÓ URNÁKNÁL KILÖvITEK A VILÁGűRBE, ÖRÖKRE!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_283473 (429)
    2006-03-29  11:14
  14. 2006. március 29. 11:29439.
    Tegnap késő este kapcsolagattam a tv-ét. És Gyurcsány beszédét mutatták. Azt magyarázta,hogy Magyarországon kell lenni a legjobb útaknak,iparnak,stb. Szóval mindennek,hogy Magyarországra a többi ország felnézzen. Csak az jutott eszembe,hogy miért most papol erről. Volt rá pár éve,hogy az útakat rendbe hozza. Ő beszélt arról,hogy profin kell megcsinálni. Akkor nemcsak toldozni-foltozni kellene,hanem tényleg normálisan megcsinálni. A kátyúkat kijavítják,de hiába,mert pár hónap és ugyanúgy néznek ki. Ő magyarázott a tökéletességről,hogy arra kell törekedni.   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2006. március 29. 11:27438.
    "Tudod,hogy én szimpatizálok az SZDSZ leendő eü.miniszterével is!"


    "Mindnyájan szopunk a Grippenek miatt, mint a nemzeti tanácsok vagy bizottságok az oktatásért, mert mi fizetjük - fogalmazott Molnár Lajos, az SZDSZ egészségügyminiszter-jelöltje a négy parlamenti párt egészségpolitikusainak hétfői vitafórumán."
    előzmény:
    giontál (436)
    2006-03-29  11:25
  16. Torolt_felhasznalo_112194
    Torolt_felhasznalo_112194
    2006. március 29. 11:26437.
    Személyesen visel felelősséget Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pártja választási győzelméért. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje az ATV Egyenes Beszéd c. műsorában úgy nyilatkozott: felajánlja lemondását, ha elveszítik a választásokat.


    A pártelnök közölte, ha valaki vezet valamit, annak a teljes egészéért vállal felelősséget, függetlenül attól, személyesen mekkora része volt a sikerben vagy kudarcban. Ha veszítenek, felajánlja lemondását - tette hozzá.



    Forrás: uno.hu
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2006. március 29. 11:25436.

    Tudod,hogy én szimpatizálok az SZDSZ leendő eü.miniszterével is!

    ESKÜSZÖM!! Ő az egyetlen aki a beteget állítja a középpontba.Tegnap is láttam az "ESTE" c.műsorban. Mindenki a kórházakról beszél az orvosokról nővérekrő...

    Ki beszél a betegről akiért a rendszer van?

    előzmény:
    pappe (418)
    2006-03-29  10:48
  18. 2006. március 29. 11:24435.
    Én meg azt hittem, a robbantás a fidesznek az agyszüleménye... kicsit durva, de jobban hasonlít az ő stílusukhoz...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_283473 (429)
    2006-03-29  11:14
  19. 2006. március 29. 11:20434.
    Majd meglátjuk mennyire lesz sikeres az MSZP egy személyre épített, amerikai típusú választási kampánya. Szerinted ez szerencsés?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916804 (425)
    2006-03-29  11:06
  20. 2006. március 29. 11:19433.
    Veszik fel ahiteleket, a forint árfolyama maeg zuhan, az eurót meg nem vezetik be, csak utolsónak.
    előzmény:
    lufi (430)
    2006-03-29  11:16
  21. 2006. március 29. 11:18431.
    Persze,hogy nem!!Meg mint pályakezdő jogász hova menne dolgozni?
    előzmény:
    gizi44 (426)
    2006-03-29  11:08
  22. 2006. március 29. 11:16430.

    Fürj Tojás, hát ez marhajó.

    De most komolyan, ha eljátszunk a gondolattal, hogy veszít a Fidesz, tényleg semmi remény nem marad, hogy ekkora tömeget még egyszer az életben megmozgatnak. Lesz egy viktoros vonal, meg (minimum) egy másik. Az hány ember így elosztva? Kevés.  8 év után képtelenség, hogy 2010-re összeszedik magukat a fideszesek. Ahhoz az MSZMP-nek valami oltári nagy gazságot kell csinálnia, amit nem hiszem, hogy megtesz.

    De jó lenne, ha valamelyik (akár most még nem létező) kispárt felnőne, (ha több, még jobb lenne,)  mivelhogy a Fidesz szétesése esetén az MSZMP mellett  nem lesz egy olyan párt, ami végülis egészséges ellenzéki párt lenne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916804 (425)
    2006-03-29  11:06
  23. Torolt_felhasznalo_283473
    Torolt_felhasznalo_283473
    2006. március 29. 11:14429.

    Ezenkívül O.V. az Európai Néppárt alelnökeként (micsoda megtiszteltetés, hogy egy magyar politikus tölti be ezt a tisztséget) sok időt tölt Brüsszelben is, egyengeti Mo. sorsát, sokat tesz a határon túli magyarok elleni támadások ügyében, és még egy sor kérdésben, de természetesen ez nem publikus a két ker.tv-ben, ill. a kormánypárti médiában. A fontos szavazásokkor pedig bent volt a parlamentben. Nem kell mindig Orbánnal jönni, ha nagy szarrakás van az MSZP háza táján. Egyértelmű Gy.F.-ről kiderült a bűncselekmény gyanús vagyongyarapodás, most előjött egy elképesztő baromsággal, ezzel a robbantással, hogy elterelje a figyelmet magáról, a disznóságairól. Ajánlom az MSZP-nek, hogy még nem késő új miniszterelnököt jelölni. Így tud a legjobban kijönni ebből a nagy szarból.

    előzmény:
    ancsa21 (411)
    2006-03-29  10:30
  24. 2006. március 29. 11:14428.
    Szassz Perzse lelkem :-))

    Legalabb annyit tegyel mar meg, ha mindenaron mas nick alatt akarsz bujkalni, hogy masik fajta irasi stilust veszel fel. Pl ne hasznald ugyanazt a bekezdesi stilust. Hogy a tartalomrol mar ne is beszeljek. Igaz, arrol nem is lehet :-)))))

    Most sajna mennem kell, csak ertesiteni akartalak, hogy nagy oromot szereztel a beirasoddal. Reg nevettem ekkorat. Koszi erte :-)))

    Na, mentem. Legyen szep napotok!

    előzmény:
    gizi44 (423)
    2006-03-29  11:02
  25. 2006. március 29. 11:12427.
    Kálmán Olga
    előzmény:
    gizi44 (426)
    2006-03-29  11:08
  26. 2006. március 29. 11:08426.

     

           Tegnap este az ATV. műsorában Kálmán Olgával folytatott vitája során, azt mondta, ha elvesztik a választásokat, azonnal felajánlja a lemondását. Aminek aztán ugye semi jelentősége, mert a tagság azonnal újra választja. Nem nagy a kockázata a dolgnak.

    előzmény:
    giontál (421)
    2006-03-29  10:56
  27. Torolt_felhasznalo_283473
    Torolt_felhasznalo_283473
    2006. március 29. 11:04424.
    Szégyen, amit Gyurcsány Ferenc és az MSZP művel Magyarországgal. Szégyen minden cselekedetük. Könyörgöm nincs az MSZP-ben olyan ember, aki feddhetetlen?????????? Van, csak Gy.F. megvett mindenkit kilóra.    Rajtunk röhög az egész világ. Hol van Szili Katalin, és az őt támogató csoport az MSZP-ben?    
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2006. március 29. 11:02423.

     

                         Kedves Ancsa. A patkó nem kifutó, ahol a képviseők mutogatják magukat, hogy kinek a gúnyáj a menőbb.

    Magyarországon parlamentáris demokrácia van, ami annyit jelent, hogy abban a bizonyos patkóban folyik a törvénykezés. Aki pedig ebben nem vesz rész, annak semilyen joga nincs az ott hozott törvényeket kritizálni.

    Miden parlamenti ülésről jegyzőkönyv készül, tudod olyan amilyen a szőlőtámogatásnál nem készült, vagy készüllt de mégsem az volt. Itt az és abban szerepel minden alkalommal ki volt jelen ki hiányzott, és igazoltan, vagy igazolatlanul, és az ki szólalat fel, és ki hogyan szavazott. Mert az egész számitógépes rendszerben működik és minden gmbnak van egy gazdája is.  

    Nagyon nem ismered amint látom a parlament működését, és a képvielők jogállásáról szóló törvényt. Orbán Viktor a fidesz képviselője, és négy évig nem látta el ezt a feladatát. Szavazatai hiányában nem szazott meg semit, és nem is tiltakozott semi ellen. Orbánnak meg a munkahelye az ülésterem lett volna, nem akárhol a házban. 

     

    előzmény:
    ancsa21 (411)
    2006-03-29  10:30
  29. 2006. március 29. 10:59422.
    Bezzeg Gyurcsany NEM mond le!! O mar eldontotte. Marad. O akar a LEGKIEMELKEDOBB ELLENZEKI LENNI!!

    Konyorgom! Adjuk meg neki a bizonyitasi lehetoseget! :-)))

    előzmény:
    lufi (417)
    2006-03-29  10:43
  30. 2006. március 29. 10:56421.

    Az,hogy Magyarországon lemondjon egy politikus nem emlékszem,hogy megtörtént volna. Kiváncsi vagyok Orbán Viktor Úr megteszi ezt az igen bátor lépést.

    Emlékszem ellnben arra a kijelentésére"hogy csak a politikához értek"

    Ez igaz! Az egyetem elvégzése után a Parlamentbe került.Ez a munkahelye!!!

    Öt gyermekkel ne tegyen felelőtlen igéretet mert még könnyen munkanélkülívé vállik.

    előzmény:
    ancsa21 (411)
    2006-03-29  10:30
  31. Torolt_felhasznalo_615160
    Torolt_felhasznalo_615160
    2006. március 29. 10:56420.
     
    előzmény:
    lufi (417)
    2006-03-29  10:43
  32. 2006. március 29. 10:48418.

    "Biztos olvastad a beírásom amit írtam :lényege ma reggelig FIDESZ szimpatizáns voltam!!! " 

    Ezt te írtad a Gyurcsány és Kiss topikban 

    előzmény:
    giontál (415)
    2006-03-29  10:38
  33. 2006. március 29. 10:43417.

    Nem írom, hogy mindjárt sírok, de írhatnám... Orbán lemond, ha nem nyernek. Naná, hogy lemondana. Ha nem nyernek, szerintem szétesik a pártja, minimum kétfelé. Akkor meg már nekik annyi... Nem létezik, hogy mindenki helyesli az orbáni vonalat. A veszítés utáni lemondással valamelyest "jól jönne ki" a helyzetből.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_615160 (412)
    2006-03-29  10:32
  34. 2006. március 29. 10:39416.
    "Nem kell minden zölséget komolyan venni."

    Ez igy van. Eppen ezert en soha nem veszlek teged komolyan. Igaz, masert sem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916804 (413)
    2006-03-29  10:33
  35. 2006. március 29. 10:38415.
    Te is ezzel jösz? Ancsa is tegnap!! Honnan veszitek ezt?Őszintén szeretném tudni!!! Vagy ez egyfajta ingerlés?Guritsuk be az ellenfelet és ELHÚZ
    előzmény:
    pappe (410)
    2006-03-29  10:28
  36. Torolt_felhasznalo_615160
    Torolt_felhasznalo_615160
    2006. március 29. 10:34414.
     
    előzmény:
    ancsa21 (411)
    2006-03-29  10:30
  37. Torolt_felhasznalo_615160
    Torolt_felhasznalo_615160
    2006. március 29. 10:32412.

    Személyesen visel felelősséget Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pártja választási győzelméért. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje az ATV Egyenes Beszéd c. műsorában úgy nyilatkozott: felajánlja lemondását, ha elveszítik a választásokat

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2006. március 29. 10:30411.
    Ez nem igy van. Egyszer talaltam egy kimutatast, de sajna mar nem tudom hol. Abban volt benne feketen feheren, hogy Orban bejart surun a Parlamentbe. Csak nem szolalt fel, illetve nem volt a patkoteremben. De attol meg ott dolgozott a hatterben.

    Hogy most azert kapjak-e a kepviselok a fizetesuket mert a patkoban mutogatjak magukat, meg ott hanyszor szolalnak fel, vagy azert, mert dolgoznak a frakcioban, ezt nem tudom. Szerintem az utobbiert. Mert ilyen alapon pl Kovacs Laszo sem kaphatott volna egy filler fizut sem, hisz legjobb tudomasom szerint egyetlen egyszer sem szolalt fel mielott elment volna Brusselbe.

    Amugy is, hogy ki hanyszor volt bent egy ulesen, hanyszor is szolalt ott meg, honnet is tudnad, ha nem lenne televizios, radios kozvetites? Szerintem sehonnet.

    Akkor maradna az, hogy csak a valosagba, a mindennapi eletbe lecsapodo intezkedesek, hatasok alapjan lehetne megitelni egy-egy kormany munkajat. Annyi direkt elonye rogvest lenne, hogy kevesebbet szinhazi eloadast tartananak a nagykozonseg reszere a kepviselok.


    előzmény:
    giontál (409)
    2006-03-29  10:17
  39. 2006. március 29. 10:28410.

    Amíg fidesz szimpatizáns voltál addig ez nem zavart? 

    előzmény:
    giontál (409)
    2006-03-29  10:17
  40. 2006. március 29. 10:17409.
    Veszített 4 évvel ezelőtt is.Le kellett volna mondani.De inkább nem járt be csak a fizetésért.
    előzmény:
    ancsa21 (388)
    2006-03-29  08:50
  41. 2006. március 29. 10:17408.
    A csunya dolgok kategoriajaba tartozik.

    De, ezt neked sokkal jobban kellene tudni, mint nekem, hogy ILYEN a modern vilag. Csak ugy lenyulunk egymastol dolgokat, lett legyen az akar masnak a gondolata, velemenye, programja, vagy barmije. Belemaszunk masok szerverebe, vagy meg inkabb kifigyeljuk masok IP cimeit, esetleg meg is latogatjuk az ismert IP cimeket...

    Egy szerverbe valo bejutas pedig nem mindig azert tortenik, hogy onnet barmifelet letoltsenek, hanem sokkal inkabb valamifele rosszul ertelmezett sikerelmeny az oda bejutok szamara, valamifele - huurrra, en vagyok a Jani, nekem sikerult- pepsi erzesuk van a sikeres bejutoknak. Ezert rengeteg olyan szerverbetores van, ahol szet se neznek, csak hagynak uzenetet, hogy -hello itt jartam.

    Arra is van egy fogadasom, hogy tucatjaval talalsz az MszP-n belul is informatikusokat, akik minimum megprobalkoztak bejutni egy Fideszes szerverre. Hogy aztan sikerult-e vagy sem, azt nem tudom, mert a Fidesznek volt annyi esze, hogy nem jott elo azzal, hogy milyen bena a vedelmi rendszere... Ezzel egyutt nem volt szep dolog, az biztos.

    De meg igy sem lehet felelosse tenni egy egesz egyseget (partot), mert nehany csiklandos ujju infohoz ertoje kiprobalta ki jobb. Ok vagy az Mszp rendszergazdija. Az eredmenyt tudjuk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_137531 (403)
    2006-03-29  09:53
  42. Torolt_felhasznalo_615160
    Torolt_felhasznalo_615160
    2006. március 29. 10:05407.
    Oke! Iteljek el Gyurcsanyt. De a "csajkajat" orban mosogassa! Ez a legkevesebb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. 2006. március 29. 10:05406.
    Azért ez baromi jó, TAVASZ VAN címmel nyitott valaki politikával foglalkozó topikot. Ez kicsit sumák dolog, nemdebár?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2006. március 29. 10:02405.
    Nem elbol iteltem el. Es a legkevesbe barmelyik sajto velemenye alapjan. Ez az en sajat velemenyem:

    Sajnos, es ezt alahuzom, SAJNOS ha egy miniszterelnokre mar nemcsak a gyanyu arnyeka vetodik, hanem mar hosszu hetek ota lehet tudni, hogy milyen stikliket csinalt mint uzletember, akkor mar nem elitel az ember, hanem itel. Meghozza azt, hogy ilyen multtal ne legyen senki se egy orszag miniszterelnoke. Az ugyeszseg egyebkent megfogalmazta, hogy az alapos gyanu fennall arra, hogy magan- es kozirathamisitas tortent, csak azert nem foglalkoznak vele, mert annak tette 2005 decembereben elevult.

    Ezek utan hogy tudna barki is szavahihetoen kepviselni azokat a torvenyeket, amiket eloszor mint uzletember kijatszott? Aztan majd mind miniszterelnoknek hivatalbol kepviselnie kell azt es megkovetelnie a torvenyek maximalis betartattasat az orszag lakossagatol? Egyszeruen nem jon ossze, es igy a legfontosabbat tehetik tonkre. Elveszik az emberek bizalmat es hitet a felelos vezetesben.

    Ettol fugetlenul nyugodtan lehet tovabbra is sikeres uzletember. Akar holnaptol is.
    --------

    Atv. Ez jooooo! Fogadok nem fogod elhinni, de eppen most is az ATV musorat hallgatom a hatterben :-)))



    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_524205 (397)
    2006-03-29  09:34
  45. Torolt_felhasznalo_615160
    Torolt_felhasznalo_615160
    2006. március 29. 10:02404.
     Csak mas ne legyen!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_259583 (400)
    2006-03-29  09:41
  46. Torolt_felhasznalo_137531
    Torolt_felhasznalo_137531
    2006. március 29. 09:53403.
    Szerverfeltörés az milyen kategóriába tartozik?
    előzmény:
    ancsa21 (402)
    2006-03-29  09:48
  47. 2006. március 29. 09:48402.
    Nezd csak mit irtam. Szo szerint idezem: ..."buntetett eloeletet csak eppen meguszo"

    Oszinten Cinika, jo lenne azt olvasni, amit irtam ;-))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_137531 (399)
    2006-03-29  09:36
  48. 2006. március 29. 09:41400.
    Nem mindegy,hogy milyen véleménye van.... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_615160 (392)
    2006-03-29  09:03
  49. Torolt_felhasznalo_137531
    Torolt_felhasznalo_137531
    2006. március 29. 09:36399.
    Gyurcsány Ferencet mikor és hol ítélték el? Mióta büntetett előítéletű?
    előzmény:
    ancsa21 (394)
    2006-03-29  09:11
  50. Torolt_felhasznalo_137531
    Torolt_felhasznalo_137531
    2006. március 29. 09:35398.
    Feltéve , ha igaz!
    előzmény:
    ancsa21 (396)
    2006-03-29  09:30
  51. Torolt_felhasznalo_524205
    Torolt_felhasznalo_524205
    2006. március 29. 09:34397.
    Nem kell élből elitélni senkit, én olvasom mindkét oldal újságjait, így vagyok tájékozott és vannak baloldali újságírók, akiket felkészültnek tartok és vannak jobboldaliak,akiket nem.
    Most azért mert HIRTV nem kell alapból elvetni:
    Hir
    A nap 24 órából áll.
    Aláirás Hirtv
    sokan erre is ugranának, hogy fujj, hirtv, biztos demagógia
    ATV_t is szoktam nézni, ott sok beszélgetős műsor van
    előzmény:
    ancsa21 (396)
    2006-03-29  09:30
  52. 2006. március 29. 09:30396.
    Kamu_Leon,

    Ha mar olyan szerencses vagy, hogy neked valaszolt az Nlc, lennel kedves feltenni nekik a moderatorra vonatkozo kerdeseimet?


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_658239 (395)
    2006-03-29  09:14
  53. 2006. március 29. 09:11394.
    Mi lenne, csak egyetlenen egyszer az eletben, arra figyelnel es reagalnal, AMI MOST TORTENIK? Ennek a kormanynak a regnalasa alatt.

    Maradt. Felkeresre ;-)) Kivancsi lennek, hogy Gyurcsany kit kerdezett meg ELORE, mielott eldontotte, es kinyilatkozta, hogy o akar a legkiemelkedobb ellenzek lenni? Ezt is persze egyszemelyben akarja megcsinalni, de aprosagra nem adunk ;-)) Szoval?

    De tudod mit? Legyen meg az o akarata! Legyen Gyurcsany Ferenc buntetett eloeletet csak eppen meguszo, erkolccsel sem rendelkezo akarki, a jovobeni ellenzek egyik meghatarozo vezetoje. Ha ez igy lesz jo a szoclibeseknek, en benne vagyok ;-))))

    előzmény:
    egyanya (391)
    2006-03-29  08:56
  54. 2006. március 29. 09:05393.
    Hiaba kered oket. Az Nlc-s moderatorok fuluk botjat csak akkor mozgatjak, ha egy baloldali keri oket. Azok meg persze nem nyilvanosan kernek, csak ugy sutyiban....

    Nincs mas megoldas, legyel te a moderator. Maskepp nem fog menni.

    - Egyebkent KI A MODERATORA pl ENNEK a topiknak?
    - Meg egyaltalan kik a moderatorok az Nlc topikjain?
    - Ki es hogyan, kinek a felkeresere lesz moderatora egy-egy topiknak?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_658239 (389)
    2006-03-29  08:51
  55. Torolt_felhasznalo_615160
    Torolt_felhasznalo_615160
    2006. március 29. 09:03392.
    Tavolitsd el te magad, ha nem tetszik, hogy masnak is van velemenye!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_658239 (389)
    2006-03-29  08:51
  56. 2006. március 29. 08:56391.
    vikike a bukás után nem maradt az ellenzék vezére???? 
    előzmény:
    ancsa21 (388)
    2006-03-29  08:50
  57. 2006. március 29. 08:55390.
    tisztán látszik, hogy a fideszé! ha nem látod, akkor elég nagy baj van a látásoddal.
    előzmény:
    ancsa21 (387)
    2006-03-29  08:38
  58. 2006. március 29. 08:50388.
    Itt van meg egy adalek a Duracell Gyurcsany mentalitasra.

    Gyurcsány ellenzékben is meghatározó vezető szeretne lenni
    2006. március 28. 23:00 - MNO

    Az MSZP és a Fidesz programját, kampányát vetette össze Gyurcsány Ferenc az Este című tévéműsorban. Szerinte az MSZP pénzben kevesebbet, rendben, szabadságban, normális életben többet ígér, mint a Fidesz. A miniszterelnök úgy látja: a választásokon az MSZP fog győzni, de ha mégsem, akkor az ellenzék egyik meghatározó vezetője kíván lenni.
    ------

    Orbán lemond, ha veszít a Fidesz
    * Index - 2006. március 29., szerda 7:14

    Felajánlja lemondását Orbán Viktor, ha pártja veszít a választásokon. A Fidesz elnöke erről az egyik kereskedelmi televíziónak beszélt. Dávid Ibolya és Kuncze Gábor már korábban felajánlotta lemondását. Gyurcsány Ferenc bukása esetén is maradna pártja "meghatározó vezetője".

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  59. 2006. március 29. 08:38387.
    Irtora nem leszek meglepve, ha egy szep napon majd kiderul, hogy kik is voltak a robbantasok mogott. Mert egyszer csak kiderul...

    Kinek az erdeke...
    Kinek az erdeke, hogy felelmet gerjesszen?
    Kinek az erdeke, hogy a kialakult zavarosban halasszon?
    Kinek az erdeke, hogy alvilagot igenybeveve politikai bizonytalansagot gerjesszen?

    Szerinted?

    előzmény:
    egyanya (382)
    2006-03-29  08:25
  60. 2006. március 29. 08:27384.
    és 2 évvel ezelőtt még miért mondta éppen az ellenkezőjét ennek az ügyészség? azóta nem változtak a törvények, tehát???
    előzmény:
    nemérdekel (381)
    2006-03-29  08:25
  61. 2006. március 29. 08:26383.
    Gyurcsány: Ott egy kislány, nekem integetett, látott a tévében (vide&oacute

    Gyurcsány Ferenc kampánykörútján szerdán Heves megyébe látogatott. Füzesabonyban a miniszterelnök-jelölt letette egy uszoda alapkövét, Egerben pedig másfél órán át lelkesítette a javarészt nyugdíjasokból álló közönségét.

    Videók:
    Gyurcsány Ferenc Egerben

    Heves megyei szimpatizánsait egyszemélyes kampányműsorral kápráztatta el a miniszterelnök az egri sportcsarnokban tartott rendezvényen.

    Video

    http://hirtv.hu/?tPath=/belfold/valas ztas_2006&article_id=90525&highlight_text=Heves%20megye
    előzmény:
    nemérdekel (381)
    2006-03-29  08:25
  62. 2006. március 29. 08:25382.
    98-ban is voltak robbantgatások, melyek "véletlenül " megszüntek pintér beügyminisztersége alatt. naná, akkor nem adott parancsot a saját embereinek.
    előzmény:
    ancsa21 (379)
    2006-03-29  08:24
  63. 2006. március 29. 08:25381.
    Az ügyészség pert indít Gyurcsány ügyében

    Az ügyészség bejelentette, hogy mivel Gyurcsány Ferenc cége törvénysértés útján az állam kárára gazdagodott a több tízmilliós Szalay utcai beruházással, ezért az állami vagyon értékének visszaszerzésére polgári pert indítanak.

    Bár felmerültek bűncselekményre utaló jelek, Gyurcsány Ferenc Nomentana Kft.-je és a a Szalay utcai ingatlanügyére vonatkozóan, az ügyészség Deutsch-Für Tamás mindkét korábbi beadványát elévülésre hivatkozva elutasította.

    Ugyanakkor az ügyészség azt is bejelentette, hogy mivel a kormányfő cége törvénysértés útján az állam kárára gazdagodott a több tízmilliós Szalay utcai beruházással, ezért az állami vagyon értékének visszaszerzésére polgári pert indítanak.

    A testület azonban arról még nem döntött, hogy a keresetlevelet mikor és melyik bíróságnál nyújta be, és arról sem nyilatkoztak, hogy mit követelnek vissza az állam javára.

    A Fittelina Kft. ügyében az ügyészség szerint nem történt adócsalásra utaló gyanú.

    (jv)
    előzmény:
    egyanya (380)
    2006-03-29  08:24
  64. 2006. március 29. 08:24380.

    lacibá, örülja, ha a fideszes szavazatszámlálók nem ellenőrzik,hogy kire szavaztál és ha nem arra aki szerintük megfelelő, akkor újra szavaztatnak. (mint a közt. elnök választásnál.)

    már egyáltalán nem biztosak benne, hogy nyernek, így elő akarják készíteni a talajt.  

    mert esetleg beismeri azt, hogy vesztettek nem fogják.

    és persze játszanak valóban a megfélemlítésre is.  tudják, hogy az emberek többsége nem foglalkozik politikával, elég ha azt hallják, hogy amennyiben nem a fidesz nyer balhék lesznek. márpedig az emberk nyugalmat akarnak.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916804 (378)
    2006-03-29  08:16
  65. 2006. március 29. 08:24379.
    Mesterfogas volt, ahogy Gyurcsany elvitte magarol, a csalasairol, buntenyeirol es a hozza nem erteserol szolo hireket. Mindenesetre nagyot rizikozott. Moglassuk mi lesz a vege.

    Mindesetre addig elmeselne nekem valaki, hogy a magyar baloldal szerint miert eppen a szlovak alvilag robbantana csak ugy barmelyik magyar valasztasi nagygyulesen is? Hacsak nem...
    Node ezt a labdat egyelore meghagyom a magyarok robbantokkal is szembeszallo miniszterelnokenek... kivancsi vagyok mit akar ebbol kihozni maganak.
    ----


    Robbantás-veszély: rémhír vagy a politikai alvilág akciója?
    "Szokatlan, hogy ilyenről sajtótájékoztatót tartsanak"
    Gavra Gábor, Kósa András 2006. március 28. 18:59

    A szlovák parlament illetékese szerint szokatlan, hogy titkosszolgálati értesülésekről sajtótájékoztatót tartsanak, és az sem valószínű, hogy – ha valóban létezik – az értesülés a szlovák szolgálatoktól szivárgott ki. Északi szomszédunknál egyelőre nincsenek politikai reakciók az állítólagos merényletkísérletek ügyében.
    .....
    A szlovák parlament titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának alelnöke a Hírszerzőnek meglepetését fejezte ki, hogy az információkat nyilvánosságra hozták.
    .....
    http://www.hirszerzo.hu/cikk.php?id=10676

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  66. 2006. március 29. 08:15377.
    nem vinnének mindenkit kollégiumba, csak aki tanulni akar, annak lenne rá lehetősége. (csak zárójelben jegyzem meg, hogy orbán és a fidesz más vezetői is kollégiumban laktak, az is olyan rettenetes volt szerinted? furcsa.)
    előzmény:
    Napocska77 (275)
    2006-03-28  22:16
  67. Torolt_felhasznalo_615160
    Torolt_felhasznalo_615160
    2006. március 29. 08:13376.
     
    előzmény:
    ancsa21 (374)
    2006-03-29  08:12
  68. 2006. március 29. 08:13375.
    a fidesz már kormányzása idején is be akarta vezetni a kötelező hittant! Ezt a kit zavar a zsidó iskola kitételt nem igazán tudom értelmezni. A zsidó iskolába az iratja a gyerekét aki akarja, természetesen vállalva az ottani bibliaismereti tantárgyakat. még jó, hogy nem zavar. az önkormányzati suli viszont kötelező. ráadásul ugye nem minden zsidó gyerek jár zsidó iskolába, azoknak miért kellene kötelezően hittanra járni. (de miért ne lehetnének ateisták, krisnások, buddhisták, stb.) 
    előzmény:
    bienebaba (270)
    2006-03-28  22:13
  69. 2006. március 29. 08:12374.
    Lehet, hogy Poltnal te erdekesnek talalod a jo erkolcs kifejezest. Mindaddig a miniszterelnoknel, Gyurcsany Ferencnel ezt fel sem vetheted. A magyar regnalo miniszterelnoknek mar jo erkolcse sincs.

    Annal tobb bunugye. Ha csak hire lenne a buneinek mar az is kinos lenne egy valasztason valo indulashoz. Plane mint miniszterelnok jelolt. Nade amikor az mind TENY, hogy Gyurcsany Ferenc magan- es okiratot hamisitott, hogy tudatosan megkarositotta a magyar nepet, akkor ilyen rovott multtal mit keres barki is a magyar politikaban? Plane mit keres ott mint a baloldal vezetoje?

    Nem tartjatok teljesen szegyenletesnek magatokra a baloldalra, no meg az egesz orszagra nezve, hogy olyan emberrel akarjatok kepviseltetni magatokat orszag vilag elott, akinek leginkabb bortonben lenne a helye?

    Hogy nem szakad ra a plafon...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_615160 (371)
    2006-03-29  08:02
  70. 2006. március 29. 08:07373.

    www.mno.hu/index.mno?cikk=345432&rvt=2

    A Szalay utcához segítő kezek

    Bizottság elé kerülhet Gyurcsány cégbotránya. Az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottsága rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte tegnap Szijjártó Péter fideszes képviselő a miniszterelnök Szalay utcai ingatlanügyletével kapcsolatban. Ismert, mivel a kormányfő cége törvénysértés útján az állam kárára gazdagodott a több tíz milliós beruházással, ezért az állami vagyon értékének visszaszerzésére polgári pert indít az ügyészség, mégpedig színlelt ajándékozási szerződés, illetve jó erkölcsbe való ütközés jogcímén. Emlékezetes, a Kiss Elemér korrupciógyanús ügyei kapcsán Medgyessy Péter exminiszterelnök javaslatára 2003-ban létrehozott Köztársasági Etikai Tanács a közvagyon védelmével foglalkozó állásfoglalásában az állt: „Közvagyont ellenszolgáltatás vagy jogalap nélkül magáncélra felhasználni, átfordítani, a közvagyonnal való gazdálkodásból magánhasznot keletkeztetni a kezelők oldalán súlyos erkölcsi vétség és tisztviselői felelősség.” A Solt Pál volt főbíró által vezetett testület kezdeti nyilatkozatai ellenére nem volt hajlandó egyedi ügyekkel foglalkozni, és 2004-ben megszűnt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916804 (370)
    2006-03-29  07:35
  71. Torolt_felhasznalo_615160
    Torolt_felhasznalo_615160
    2006. március 29. 08:04372.

    Es mar a spajzban vagyunk!!      

    előzmény:
    1.bendeguz (89)
    2006-03-28  20:46
  72. Torolt_felhasznalo_615160
    Torolt_felhasznalo_615160
    2006. március 29. 08:02371.
    Erdekes lehetett Polt Petertol hallani a jo erkolcs kifejezest! Hogy nem szakad ra a plafon!
    előzmény:
    nemérdekel (356)
    2006-03-29  06:27
  73. Torolt_felhasznalo_524205
    Torolt_felhasznalo_524205
    2006. március 29. 07:18369.
    Kérdés Lacibához?
    láttál olyan cikket a Népszabiban már, mai kritizálta a baoldalt?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_524205 (358)
    2006-03-29  06:35
  74. 2006. március 29. 06:55367.
    Dehogynem, te buta.
    Nézd meg az ÜTV-t.
    Polgári perekben ügyész láthatja el aközérdek véelmét, vagy pedig felléphet akkor is, ha a jogosult nem képes jogai védelmére.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916804 (366)
    2006-03-29  06:53
  75. 2006. március 29. 06:51365.
    Na, melléfogtál, én nem is Magyarországon nőttem fel.
    18 évesen jöttem ide.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916804 (364)
    2006-03-29  06:48
  76. 2006. március 29. 06:39362.
    munkásőr-bácsi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916804 (357)
    2006-03-29  06:31
  77. 2006. március 29. 06:38361.
    HVG-vel mi a bajod?
    gyébként egy hithű kommunista inkább éhenhal a szocilaisták uralma alatt, minthogy jóllakjon a jobboldal alatt, ők elvből élnek szarul,
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916804 (357)
    2006-03-29  06:31
  78. Torolt_felhasznalo_524205
    Torolt_felhasznalo_524205
    2006. március 29. 06:36360.
    ti meg a múlt elnyomó zsranokpárjának az utódai vagytok.Kisz-titkárok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916804 (357)
    2006-03-29  06:31
  79. Torolt_felhasznalo_524205
    Torolt_felhasznalo_524205
    2006. március 29. 06:36359.
    Viszont a polgári eljárás meg fog indulni ellene ez tény és való.
    Dolgoznak ismerőseim az ügyészségen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916804 (357)
    2006-03-29  06:31
  80. Torolt_felhasznalo_524205
    Torolt_felhasznalo_524205
    2006. március 29. 06:35358.
    Népszabi miért autentikusabb?
    Nyilván az csak olyan cikkeket ír, amelyek nem hátrányosak a baloldalnak.Vag láttál olyan cikket a népszabiban már, mai kritizálta a baoldalt?
    Egyébként én minden napilapot átrágok szinte.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916804 (357)
    2006-03-29  06:31
  81. 2006. március 29. 06:27356.
    Közérdek sérelme
    Beperli Gyurcsány cégét a Legfőbb Ügyészség Gyüjtobe vele!
    2006. március 27. 18:08

    A közérdek sérelmét állapította meg a Legfőbb Ügyészség (LÜ a kormányfőt is érintő Szalay utcai ingatlan ügyében, ezért polgári pert indít - közölte a legfőbb ügyész hétfőn.

    Polt Péter sajtótájékoztatón elmondta: a Szalay utcai ingatlan ügyében azt állapította meg az ügyészség, hogy az azzal kapcsolatos szerződések láncolata jó erkölcsbe ütközik, közérdeket sért és ezért semmis.


    http://hvg.hu/itthon/20060327gyurcsanycege.aspx
    előzmény:
    nemérdekel (355)
    2006-03-29  06:19
  82. 2006. március 29. 06:19355.
    "Véget ér a limuzin-szocializmus korszaka"

    Limuzin-szocialisták kormányozzák Magyarországot a Fidesz kampányfőnöke szerint. Rogán Antal az MSZP legújabb kampányfilmjére utalt, amelyben Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök-jelöltként, de a miniszterelnöknek járó protokoll-limuzinok egyikének hátsó ülésén beszél Batiz András kormányszóvivőnek az adócsökkentést, a gazdasági növekedést és a társadalmi biztonságot ötvöző új szocialista politikáról.

    Rogán Antal hozzátette: egy 35 milliós luxuskocsiból valóban stabilnak és nagynak tűnik a jólét, a munkanélküliség pedig kevésbé aggasztónak. A Fidesz kampányfőnöke az egyik óbudai lakótelepen tartott sajtótájékoztatón közölte, ha megnyerik a választásokat, az autót eladják, az árát pedig a vakok és gyengén látók támogatására fordítják.

    "Magyarországon április 9-e után véget ér a limuzin-szocializmus korszaka, mert luxuskormányzás helyett valóban az emberek számára fontos döntéseket hozó, a puritán elveket szem előtt tartó kormányzásra van szükség. Limuzin-szocialisták helyett felelős döntéshozók kellenek a parlamentbe és a kormányba is" - tette hozzá Rogán.

    (zsi)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_524205 (353)
    2006-03-29  06:13
  83. Torolt_felhasznalo_524205
    Torolt_felhasznalo_524205
    2006. március 29. 06:13353.
    Ügyészség: Gyurcsány cége százmilliós kárt okozott az államnak

    Jó erkölcsbe ütközik az ügyészség szerint Gyurcsány Ferenc Szalay utcai ingatlanügylete, ezért polgári peres eljárást indítanak az állami vagyon értékének visszaszerzésére. Deutsch-Für Tamás felszólította a kormányfőt, hogy törvénysértő módon szerzett ingatlanát adja vissza a magyar államnak.

    "Kérem képviselő úr, legyen bátor, legyen következetes, védje az állami vagyont jelentsen fel." - ezt még 2005 októberében ajánlotta Deutsch-Für Tamásnak Gyurcsány Ferenc, amikor másodszor hallgatta meg korábbi cégügyeiről és ingatlanprivatizációiról a vagyongyarapodását vizsgáló parlamenti bizottság. A fideszes képviselő, a felszólításnak eleget téve, több feljelentést is tett az ügyészségen. A nyomozó hatóság hétfőn kézbesített határozatát a fideszes országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón ismertette. Az ellenzéki politikus megítélése szerint közös érdekünk, hogy Gyurcsány Ferenc ezúttal ne bújjon az MSZP szóvivője, vagy a kormányszóvivő háta mögé.

    Deutch-Für Tamás elmondta: "Nincs még egy hivatalban lévő miniszterelnök Európában, akinek üzleti ügyeivel kapcsolatban bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja merült volna fel."

    A Szalay utcai, korábbi állami ingatlanok ügyében az ügyészség megváltoztatta korábbi határozatát, és különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúját állapította meg. Az ügyészség szerint az állami Közlöny és Lapkiadó Kft. ellenszolgáltatás nélkül gazdagította az Altus Rt.-t, mivel a közel százmillió forint értékű beruházás úgy került a cég tulajdonába, hogy azért semmilyen ellenértéket nem számítottak be.

    Polt Péter úgy fogalmazott: "Az egyik ügyben - nevesül a Szalay utcai ingatlan ügyében - azt állapította meg az ügyészség, hogy az azzal kapcsolatos szerződések láncolata jó erkölcsbe ütközök, ennek megfelelően semmis, és az ügyészség a törvények keretein belül az orvosolhatóság tekintetében megteszi a szükséges lépéseket."

    Az ügyészség szerint a cselekmény büntethetősége 2003-ban elévült. Ugyanakkor, mivel a kormányfő cége törvénysértés útján, az állam kárára gazdagodott a több tízmilliós beruházással, így az állami vagyon értékének visszaszerzésére polgári pert indítanak. (jv)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_524205 (352)
    2006-03-29  06:08
  84. Torolt_felhasznalo_524205
    Torolt_felhasznalo_524205
    2006. március 29. 06:08352.
    Gyurcsány ellenőrzése alatt 150 millió tűnt el

    Nincs nyoma a hivatalos dokumentumokban annak a 150 millió forintnak a Magyar Nemzet cikke szerint, amelyet a Gyurcsány Ferenc ellenőrzése alatt álló konzorciumnak kellett volna befizetnie az ÁPV Rt. kasszájába, amiért nem végezte el időre a mosonmagyaróvári timföldgyár veszélyes hulladéknak minősülő melléktermékének ártalmatlanítását.

    Az 1995-ös, eredeti privatizációs kiírásban a pályázók vállalták, hogyha öt éven belül nem temetik be a vörös iszapot, akkor az erre fordítandó összeg 10%-kát, jelen esetben 150 millió forintot, befizetnek az államnak.


    A timföldgyárat a Gyurcsány Ferenc ellenőrizte konzorcium épp azzal a feltétellel privatizálhatta jó áron, hogy összesen hárommilliárdos ráfordítást vállalt.

    A Horn-kormány idején kötött privatizációs szerződésben a munka pontos menetrendjét nem rögzítették, amit a környezetvédelmi tárca illetékese kifogásolt is.

    Így Gyurcsányéknak a környezetvédelmi hatóság által jóváhagyott terv szerint kellett azt elvégezniük. A Magyar Nemzet, dokumentumokon alapuló írása szerint, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség többször is kitolta a határidőt. Így az ártalmatlanítást végül 2004-re, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választásának évére fejezték be.

    Az 1995-ben 200 millió forint nyereséget termelő mosonmagyaróvári timföldgyárat 705 millió forintért privatizálta a Gyurcsány Ferenc ellenőrizte konzorcium. A vételárból 700 millió forint banki kölcsön volt, amelyet az akkor még állami tulajdonú Magyar Hitelbank folyósított. A pénzintézetnek akkoriban Gyurcsány Ferenc anyósa, Apró Piroska volt az elnöke.

    (if)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916804 (351)
    2006-03-29  06:06
  85. Torolt_felhasznalo_524205
    Torolt_felhasznalo_524205
    2006. március 29. 06:06350.
    Vicc.
    Kádár elvtárshoz elmennek a 70-es években a parasztok.
    -Kádár, elvtárs, az mi panaszunk, hogy úgy vettük észre, az utóbbi időben kisebb lett a zsemle a boltokban
    Mire Kádár
    -Elvtársak, nem a zsemle lett kisebb, hanem a pofátok nagyobb
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. Torolt_felhasznalo_524205
    Torolt_felhasznalo_524205
    2006. március 29. 06:04349.
    "De finom keze van a miniszterelnök úrnak"

    Videók:
    "De finom keze van a miniszterelnök úrnak"

    A felvétel Gyurcsány Ferenc békési látogatásán készült. Kommentár nélkül.

    Video is van

    http://www.hirtv.net/?tPath=/belfold/valasztas_2006/&article_hid=90868
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916804 (348)
    2006-03-29  05:49
  87. 2006. március 29. 05:30347.
    Attol tartok nehany szoclibes politikus egy picit tullo a celon:
    ---------

    Macskanőnek öltözve futkározik Kóka
    Pufajkás Turul
    2006. március 28., - szily

    Kinyomoztuk, hogy a miniszter a titkosszolgálatok segítségével dzsoggingol délelőttönként Buda legforgalmasabb utcáin, persze csak azért, hogy a választókkal találkozzon. Tudta-e ön, hogy a miniszternek X-lába van?

    Ez rosszabb annál is, mint amikor egy dús szőrrel borított államtitkár repült a teraszon feltálalt pacallevesbe, ahonnan kiszedtük ugyan a szűrőkanállal és bedugtuk egy uborkásüvegbe a gyerekek kedvéért, de ott undorító hangon szörcsögött.


    Ezt gondoltam a kedd reggeli vizuális sokk hatására, ami a Szilágyi Erzsébet Fasor és az Ezredes utca sarkánál ért. Kóka János futott ugyanis szembe velem, ismeretlen okból testhezálló fekete macskanő-jelmezbe öltözve.

    Normális körülmények között nem foglalkozom mások testalkatával, de a gazdasági miniszter a debil ruhájával maga hívta fel a figyelmet arra, hogy vagy kapitális X-lába van, vagy még életében nem futott 3 métert. Úgy mozgott, mint egy hirtelen megnyurgult kamaszteve, aki az orosz csodadoktornak hála a múlt héten eldobhatta a járógépet.

    (Ugyanarról a ruháról van egyébként szó, amiben a hétvégén médiabiciklizéssel próbálkozott az újdonsült liberális politikus.)

    A jelenés annyira kizökkentett, hogy szokásomtól eltérően oknyomozásba fogtam. Itt nem részletezendő tereptrükkök bevetésével kiszúrtam, hogy az Ezredes utcában egy kiválóan konspirált titkosszolgálati BMW áll. A járművet 12 éves szakmai tapasztalatom és az NBH-012-es rendszám segítségével lepleztem le. A jármű egy idő múlva Kóka miniszter után eredt.

    A legzavarbaejtőbb mégis az volt, hogy K. János milyen végtelenül lúzer módon próbált spontán dzsoggolást imitálni. Egy rohadt nagy parktól voltunk ugyanis mintegy 50 méterre, ahol több kilométernyi aszfaltozott, illetve földút várja a lábmozgatás szerelmeseit.

    Ha K. János tényleg futni akart volna, nyilván a Városmajor felé fordul. Csakhogy ott egy négyzetméterre aránylag kevés potenciális választó jut, így a sportmániás politikus hogy, hogy nem, a Fény utcai piac előtti zsúfolt kereszteződés felé vonaglott ki a látóteremből. Ahol fizikai képtelenség kocogni, hacsak nem egy felállított futópadon próbálkozik az ember az áramló tömeg közepén.

    Önök tudják, a kampány közben miért próbálkoznak a jelöltek a legkevésbé testhezálló szerepekkel? Ha Ön mostanában látott álságosan dzsoggoló politikust bármely párt színeiben kampányolni, kérjük írja meg nekünk "Reppelő Medgyessy" jeligére a kiadóba.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. 2006. március 29. 03:17346.
    Múlkor a netet néztem és azt mondta egy SZDSZ-s hogy az eü tele van mutyizással és korrpucióval (mondjuk jelenleg ők vannak kormányon).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_224158 (345)
    2006-03-29  00:24
  89. Torolt_felhasznalo_224158
    Torolt_felhasznalo_224158
    2006. március 29. 00:24345.

    "A kóbor kutyákat befogjuk, és telepre visszük, a városokat és az országot megvédjük.."

    (Gy. F.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  90. Torolt_felhasznalo_224158
    Torolt_felhasznalo_224158
    2006. március 29. 00:22344.

    „Köszönöm szépen, jól vagyok, a szabadság is jó volt. Mint a legtöbben, a végén én is úgy éreztem, hogy még folytatódhatott volna, de nem nagyon bírtam magammal.”

    (Gy. F.)

    http://www.mno.hu/index.mno?cikk=265926&rvt=152

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  91. Torolt_felhasznalo_224158
    Torolt_felhasznalo_224158
    2006. március 29. 00:19343.

    ..Dr. Körmendy Györgyi, a Deutsche Akademie für Psychoanalyse válaszott tagja, a Pszichiátriai Világszövetség hazai képviselője, az úgynevezett Borderline-szindróma gyanúja alapján így fogalmazott: Gyurcsány Ferenc értékes és tehetséges ember, azonban megnyilvánulásai alapján beteg. Pszichológusi szemmel nézve jelenleg teljesen alkalmatlan a miniszterelnöki tisztség betöltésére. Betegségét pontosan diagnosztizálni viszont csak orvosi-pszichológusi együttes vizsgálattal lehet..

     

    előzmény:
    ironia (338)
    2006-03-28  23:26
  92. 2006. március 29. 00:06342.
    Lánc-szavazás újabb módja... Eddig gondolkodtam, hogy tudják mégis megoldani. Ja, amúgy ma mondta egy ember a helyi kocsmában, hogy "megvan már szervezve most is a szavazás, 1 tyúkot kap minden cigány család, aki Mszp-re szavaz. Mind mszp-sek vagyunk!" azt is mondta, 4 éve csak gulyáslevest adtak, az most nem elég.
    előzmény:
    utifuves (341)
    2006-03-29  00:02
  93. 2006. március 29. 00:02341.
    "Választási csalásra készül az MSZP - legalábbis ezt állítja a nagykátai választókerület választási bizottságának szocialista alelnöke. Ha valaki az MSZP-re szavaz, és egy mobiltelefonnal lefényképezi kitöltött szavazócéduláját, körzettől függően 2, illetve 4 ezer forintot kaphat a voksáért. "   (Index)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. 2006. március 28. 23:32340.

     

                  Napocska77  te ugye soha nem szoktál eltéveszteni valamit, ha beszélsz.  Pedig aki sosem téved az, számomra félelmetes. Annál valami nem stimmel. Tévedni emberi dolog. Valószinü Gyurcsány eltévesztett valamit. Lehet tapsikolni, jó sokat, ha te ettől vagy boldog.

    előzmény:
    Napocska77 (310)
    2006-03-28  22:38
  95. Torolt_felhasznalo_581740
    Torolt_felhasznalo_581740
    2006. március 28. 23:29339.
    sztem csak úgy tesz, hogy a tévénézők ezt higyjék! jó színész(ek) mindannyian....
    szted megengedheti magának, hogy izgulni lássák, vagy lássák rajta, hogy hazudik???
    sztem ők ezt kifejezetten tanulják.....mármint a viselkedést a beszédet...stb
    de lehet h nincs igazam!
    előzmény:
    malepi (333)
    2006-03-28  23:21
  96. 2006. március 28. 23:26338.
    pech, mert nagyon jó politikus. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_658239 (336)
    2006-03-28  23:25
  97. 2006. március 28. 23:25337.
    hova előrébb?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_658239 (335)
    2006-03-28  23:23
  98. Torolt_felhasznalo_577717
    Torolt_felhasznalo_577717
    2006. március 28. 23:22334.
    Köszönöm
    Jó éjt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_581740 (332)
    2006-03-28  23:15
  99. 2006. március 28. 23:21333.

    Ma néztem az Estében Gyurcsány Ferencet, és azt a megállapítást tettem, hogy egyre magabiztosabb.

    Valamit tud, az biztos! Nincs már messze a győzelem, talán ezért?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  100. Torolt_felhasznalo_581740
    Torolt_felhasznalo_581740
    2006. március 28. 23:15332.
    számíthatsz rám
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_577717 (330)
    2006-03-28  23:09

Címlap

top