Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Első baba teljesen kezőkne
Sziasztok!
27 éves vagyok, kisbabát szeretnénk a férjemmel, most kezdjük el ebben a hónapban a projektet.
Több forumot is megnéztem már, az a tapasztalatom, hogy mindenki már ismeri egymást, többeknél már nem az első baba a várva várt.
Azért indítom ezt a topicot, hátha vki egy cipőben jár velem, teljesen "kezdő", nem ismer senkit, vagy csak keveseket és együtt tudunk tapasztalatot gyűjteni, azokat egymással megosztani.
Várok szerettel Mindenkit!
Hello-hello!
Na, én ezért nem mertem semelyikre sem számítani. Eredetileg - amíg várandós nem lettem - nagyon fiú párti voltam. Amint megtudtam, hogy valaki lakozik odabenn egyszerre mindegy lett. Engem is marcangolt volna a lelkifuri. Mindenesetre ne csüggedj mesi, akármi lapul a lába között imádni fogod. Max nem minden rózsaszín lesz, hanem szép kék. És akkor mi van? Macikákat meg mindenhová lehet így is úgy is tenni a szobában.
Jó hogy ezt írod, mert én is elsírtam magam haza felé aztán meg a lelkiismeret miatt sírtam, hogy hogy lehetek ilyen.. de olyan fura. Szegényke nem akartam bántani. Annyira lányt szerettünk volna a párommal. Én még bízom az 1 %-ban, de nagyon tutira mondta a doki!
Na puszi te is itt vagy? Mindenki bujkál egész nap!!!
Jó lenne valami friss hír pluhiról...
Szia!
Csak meg kell szoknod hogy fiad lesz, és már örülni fogsz neki! Nézd meg puszi is hogy járt majd mindig a kisfiúkat fogod mostmár figyelni, és megszokod.
Sziasztok!
Most jöttem uh-ról és a doki azt mondta 99%-ban fiú! Én kicsit elkenődtem, mert lányt szerettem volna, persze örülök csak most fel kell készűlnöm egy fiúra, mert fogalmam sincs hogy álljak hozzá. Nem tudom mennyire lehet ez tuti, de most örülök remélem nem értitek félre..
Mse és Levente 19
Na ma nagyon pang a topic lányok!!!
Végre sikerült lekaparnom vagy 5 sorsjegyet, de nem nyertem semmit na mindegy...
Mi van veletek? merre vagytok?
Sziasztok!
Pluhi! Nagy meglepetést okoztál!!! Tiszta szívemből gratulálok, sok boldogságot, és minden jót kívánok!!! Vissza is olvasok még egyszer hogy mit írtál!!! Jajj de jó!!!!!
velünk továbbra sincs semmi változás, jó volt a hétvége, barátokkal voltunk Sopronban, nosztalgiáztunk egy kicsit:-)
Meli 22+1
Sziasztok!
Pluhinak nagy gratula, félelmetes, hogy megérezte/megálmodta, hogy mikor fog szülni. Futkos a hideg a hátamon, ha rágondolok.
Marcsi! Jó, hogy túl vagy rajta, reméljük rendben lesz. Lassan én is mehetek ilyen lötyit inni.... Nagyon gyorsan szaladnak a hetek.
A hétvégénk elég mozgalmas volt. Leraktuk a laminált padlót a hálószobában, már csak a szegő hiányzik. Szerintem nagyon szép lett. Majd teszek fel képet.
Az én drága párom, beteg. Nincs rosszabb egy beteg pasinál. Nyűgös, de nem csinálja amit mondasz neki. Persze Ő dokihoz sem megy. Ilyenkor is dolgozni akar, stb. Még jó, hogy én itthon dolgozok, így vele tudok lenni. Na nagyon közel nem merek menni, nehogy én is elkapjam.
Megpróbálok még jönni.
Ági 17+3
Sziasztok!
Először is gratulálok pluhinak és a babucinak, jó egészséget és sok boldogságot kívánok! Azt hiszem én is ezerrel elkezdek agykontrollozni, ha már végre otthon leszek, ha már ennyit segít...
Most jöttem dolgozni, mert reggel voltam cukorterhelésen. Hát, mit mondjak ittam már finomabb löttyöt is, de azért nem volt olyan vészes. Az eslő fél órában majdnem kihánytam, de megijesztettek, hogy újra kell innom, így igyekeztem tartani magam. Most kicsit szédülög a fejem, pedig gyorsan bekaptam egy szendvicset is. Remélem az eredmény jó lesz, szerdán mehetek majd érte.
Hétvégén megrendeltük a bababútort, január 30-án hozzák. Voltam szombat este karácsonyi vacsin, de csak addig bírta a pindurim, amíg nem lett hangos a zene, ugyanis utána ezerrel rugizott, így le is léptem. Vszínű, hogy nem tetszett neki. A cigifüstről meg ne is beszéljek....
Remélem mindenki jól van, édesek a babák! Csináltunk újra képeket, felrakom a bememre.
Marcsi és Dani 23
JÓ reggelt!
Micsoda szuper hírek!! Gratula az új maminak és babynak!! Nagyon várom a beszámolót főleg, mert én is abban a kórházban fogok szűlni!! Eszméletlen jó lenne már túl lenni rajta és kezemben tartani a kis picikém. Egyre jobban vágyom rá.!
Kívánok Nagyon SOK EGÉSZSÉGET ÉS BOLDOGSÁGOT!!
Házikusz mi az a bogyó vagy mi ami segíti a tágulást?
Szép napot mindenkinek!!
19 hét
Mi jól vagyunk, tegnap éjjel a szülőszobán voltam álmomban.........
Niki és Panna 36+4
Szombaton nagybevásárlást csaptunk apjukkal! Megvettünk mindent!!! MOst már csak a pelus hiányzik, és tényleg minden megvan. Mondjuk a bútor januárban érkezik, de azért már az is meg van rendelve. Hááát imádom nézegetni a kis cuccait, olyan jó érzés!!!
Ja, és ma vagyok 30 hetes!!!!
Pluhikám!! Mégegyszer nagyon jó egészséget, és sok-sok boldogságot kívánunk!!!! És várjuk a képeket Panka babáról!!
Sziasztok!
Házikusz Gratula ti is nagyon szépek vagytok! Nagyon édes a haja!!! És nagyon kis formás ő is! Örülök, hogy nektek is sikerült gyorsan szülni!! Drukkolok mindenkinek, hogy nekik is gyorsan menjen, mint nekünk!
Nahát Pluhi!!!!!!!!!! Nektek is gratula!! Milyen igaza volt Demykének aki felhívta a figyelmünket, hogy Pluhinak álmában mindig a dec. 8 ugrott be
Pluhi ügyi vagy! Jól ment az agykontroll! A mentális felkészülés!
Mi jól vagyunk, Máté baba 3 meg 4 órákat alszik egyhuzamban Viszont a szoptatásnál még majd kiesik a szemem ( és mindenki a szülési fájdalomtól fél) Nagyon jó szívókája van és a befelé forduló mellbimbómból próbál kifelé fordulót csinálni. egyelőre bimbóvédőzünk, de anélkül is már nagyon ügyes. 3 nappal ezelőtt este kicsit megijedtem, mert 37, 5 re felment a "lázam" Azóta masszir, szoptatás -fejés, rohadt fárasztó, de ezt muszáj pár napig, hogy ne kapjak tejlázat. Úgy néz ki ügyes vagyok, mert 2 algopyriynel megúsztam és 2 napja "normális" vagyok
Bár a bal mellemben még van egy csomó, amit mindig ki kell masszíroni, de a védőnőm azt mondta, hogy ez eltarthat akár 1 hétig is. Hát remélem hamar elmúlik. A fejéssel az a bajom, hogy megnöveli a hozamot, pedig simán jól lakik egy ciciből, így váltott mellből tudok szoptatni, és így áll be a mell a gyerek igényének. de ha fejek, akkor mindig picivel több lesz, egyelőre pedig erre nincs szükség.
Mazsinak köszönöm az sms-t!! Sajna nem tudok válaszolni!
Mindnekinek minden jót!! puszi
Megi és Máté
Házikusz neked sem volt még alkalmam GRATULÁLNI igy utolag is nagyon sok boldogságot és egészséget kívánok! Nagyon édes a kisfiad.
Nőjjön minden baba jóóóóóóóóóóóó nagyra. Mamiknak nyugodt éjszakákat!
Rólunk csak röviden annyit. Emma nagyon édes nyugodt baba, eszik alszik és most már egyre többet játszik. Valamelyik nap elkezdett kacagni. Eddig csak mosoly volt de most már hangot is ad ki hozzá. Ennivaló. Fogacskája kijövőben de úgy néz ki elfog tartani egy darabig még. Szépen tud már fekvőtámaszt csinálni, jaj és a legújabb amit tegnap csinált megtudja fogni a kezével a csörgőket. Igy nekem már tényleg csak annyi dolgom van hogy csodáljam hogy elszórakoztatja magát. A cumira elég rendesen rákapott ami nem baj csak képzeljétek tegnap előtt megkapta az oltást én meg amikro jötünk ki beszaladtam a gyógyszertárba. Addig apa beszállt vele a kocsiba olyan üvöltésbe kezdett hogy nem volt ott a cumi égszakadás földindulás volt.
Na most köszönök mert felkelt az én kis pokolbél gyerekem és követeli a cicit.
Mégegyszer hatalmas GRATULA minden újdonsült mamitársnak.
Puszi
Orsi és Emma
Látjátok, fogta magát és villámgyorsan megszült karácsonyra itthon akar lenni és gyurmába nyomott kezecskét és lábacskát ajándékozni a nagyszülőknek