nlc.hu
Iskolakezdés
Újra kötelező lehet az iskolai egyenruha Romániában

Ismét kötelezővé tehetik az iskolai egyenruhaviselést Romániában

Ingyen kapnák az iskolások.

Elképzelhető, hogy a román közoktatásban ismét bevezetik a kötelező egyenruha-viselést egy, a parlament felsőházában nemrég benyújtott törvénymódosítási tervezet nyomán – számolt be a foter.ro. Ennek értelmében az iskolák vezetősége dönthet arról, hogy az oktatási intézmények területén kötelezően egyenruhát kell viselni. A rendelkezés az általános, a gimnáziumi és a középiskolai oktatásra vonatkozik.

Az egyenruhák kinézetét – amelyhez a módosítási tervezet szerint a lábbeli is beletartozik – oktatásügyi miniszteri rendelettel szabályoznák. Újdonság lenne, hogy az uniformist nem a diákoknak kellene megvásárolniuk, hanem kormányzati alapokból, vagy megyei és helyi önkormányzati forrásokból biztosítanák nekik.

Tavaly amúgy Franciaországban is vita indult arról, hogy bevezessék-e az ország iskoláiban a kötelező egyenruha-viselést. Az elképzelés szerint nem lenne országos sablon, hanem minden iskolának a saját színei alapján terveznének iskolai egyenruhát. Az intézkedést Brigitte Macron is támogatja. A korábban tanárként dolgozó first lady szerint az egyenruha segítségével csökkenteni lehet az iskolákon belüli egyenlőtlenségeket, a szülőknek pedig időt és pénzt spórolna.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top