Tévhit: „Olyan szakmám van, amivel lehetetlen elhelyezkedni.”
A valóság: Nincs kilátástalan ügy, de az biztos, hogy nem szabad egyetlen papírban bízni. Az jó, ha eleve többféle képzettségünk van, de ha nincs, akkor se „dobozoljuk be” magunkat. Gondoljuk át, hogy a meglévő szakmánk hogyan értelmezhető tágabban, esetleg milyen gyakorlati tanuláshoz lenne kedvünk. Az persze tény, hogy pénzügyi pozíciókra a legnehezebb gazdasági válságban is kerestek embert, és az értékesítők, könyvelők, kontrollerek is mindig találnak állást, miközben ritkán látunk olyan hirdetést, hogy: „újságírót felvennénk”, miközben rengetegen végeznek kommunikáció szakon. Ezen már az iskolaválasztásnál érdemes elgondolkodni!
Tévhit: „Ötszáz helyre írtam, de el sem olvassák a jelentkezésemet.”
A valóság: Ha csak az állásportálokon nézünk körül, az becsapós lehet, hiszen többnek tűnik a hirdetés, mint amennyi a valós köztük. Sajnos vannak csak a látszat kedvéért meghirdetett állások és duplán megjelentetettek, vagy olyanok, amelyek már nem aktuálisak. Így az az ötszáz inkább csak háromszáz. A jelentkezéseket valószínűleg elolvassák, más kérdés, hogy sokszor tényleg pluszmunka válaszolni rájuk: ez egyszerűen nem érdeke annak, aki leterhelt. Az udvariasabbja ma már inkább beleírja a hirdetésbe: „Amennyiben esélyesnek találjuk, felvesszük önnel a kapcsolatot.”
Tévhit: „Nem válaszolnak, nem tudok mit tenni.”
A valóság: Ma már erősebb önértékesítő képességgel kell rendelkezni ahhoz, hogy eladjuk magunkat. Legyünk proaktívak, néhány hét múlva telefonáljunk, kérdezzünk rá, megkapták-e a jelentkezésünket, kaphatnánk-e időpontot egy személyes találkozásra. Adminisztráljunk mindent, kövessük, hogy kinek, mikor, hová és mit küldtünk.
Tévhit: „Ha nincs ismerősöd, nem jutsz be.”
A valóság: Ez így nem igaz, ez rengeteget változott az elmúlt években. Az igaz, hogy a munkatársi ajánlás mindig jól működik, hiszen az egyfajta garanciát jelent. De ettől még az ajánlott embernek végig kell mennie ugyanazon a kiválasztási folyamaton, mint bárkinek, aki „az utcáról” érkezik. És ha nem teljesít jól, nem fogják felvenni. Nem mondom, hogy nincs olyan, hogy valaki „benyomja” az ismerősét, de komoly cégeknél szinte kizárt.
Tévhit: „Odamegyek az interjúra, és elmondom, mivel foglalkoztam eddig.”
A valóság: Az ma már nagyon kevés, ha felmondjuk az önéletrajzunkat, hiszen az alapján hívtak be, azt leírva is látják. A kommunikációs stílusunkra, a személyiségünkre sokkal inkább kíváncsiak. És persze a motivációnkra: a lelkesedés nagyon fontos. Éppen ezért ne csak arra készüljünk, amit feltehetően kérdezni fognak, hanem legyenek nekünk is kérdéseink a cégről, a munkakörről (ne csak a juttatásokról). Előtte tájékozódjunk róluk, nézzük át a weboldalukat – ez kicsit vizsga is nekünk.
 |
| Molnár-Szabó Zsuzsa |
Tévhit: „Túlképzett vagyok, ezért nem vesznek fel – micsoda hülyeség!”
A valóság: Mivel a motiváció rendkívül fontos, érthető, ha a „többre hivatott” embert nem alkalmazzák alacsonyabb pozícióban. Persze az első hónapokban csak az számít, hogy legyen bevétel, hosszú távon azonban ez már nem lehet motiváló. Ahogy az illető jobb ajánlatot kap, el fog menni a cégtől, és erre a képzettsége miatt meg is van az esélye.
Tévhit: „Velem nem áll szóba egy fejvadász.”
A valóság: Tény, hogy a személyzeti tanácsadó inkább vezető pozíciókra keresi az alkalmasakat, ám munkaerő-közvetítő cégek akár fizikai munkásokkal is foglalkoznak. Ettől függetlenül esetenként hasznos lehet egy pártatlan tanácsadó, aki közvetít a két fél között, és mindkét oldalról látja a piacot. Vele akár az interjúszituációt is gyakorolhatjuk.
A hét álláshirdetése: 8 éves alkalmazottat keresnek
Tudományos tény: a hízelgés többet ér az észnél
Mi a te álommunkád?
