Szeretőnek lenni különös állapot. Az embert egy másik bolygóra lövi a legyűrhetetlen szenvedély, az eszelős szerelem, a vad kémia. Korábbi, megszokott, egyhangú, kiszámítható életéből kiszakítja egy másik szerep, aminél kielégítőbb, édesebb, izgalmasabb nem nagyon van. Egy évig én is ebben az állapotban olvadtam, és gyakran éreztem, ha következő pillanatban kimúlna az életem, semmit nem sajnálnék. Ezért megérte!
Aztán történt egy furcsa fordulat: az egyik legjobb barátomat megcsalta a felesége. Fél éve tartott a munkahelyi viszony, a főnök eltekerte a fiatal asszisztens fejét, aki nem tudott nem fejest ugrani abba a káprázatba, amiben jómagam is úszni tanultam. Egy szerencsétlen e-mail azonban mindent borított – de leginkább a barátom életét. A férj az első sokk után az én számomat tárcsázta először, összefüggéstelenül vázolta a történteket, a megbolondulás szélén táncolt, és olyan fájdalmasan zokogott, mint egy kisgyerek.
A vendégszobám lett átmenetileg a szállása, napközben ellátta a gyerekeit, az éjszakát azonban képtelen volt otthon tölteni. Másfél hónapon keresztül szinte minden estét és éjszakát átbeszélgettünk, együtt sírtunk, és abban a hiteben szorítottuk egymás kezét, hogy minden jó lesz. Majd az idő mindent megold! A sors fintora, hogy ekkorra már nemcsak az ő élete várt megoldásra, hanem az enyém is, hiszen szeretőnek lenni nem lehet hosszútávú terv.
Amikor éppen nem beszélgettünk, furcsa forgatókönyveket szült az elmém, barátom fájdalmas kálváriája révén kibillentem a rózsaszín felhők közül, minden porcikámat a szégyen és a bűntudat kínozta: egy olyan történethez asszisztálok, ami emberi lelkeket képes megölni. Legjobb barátom fájdalma akkora pofon volt szeretői énemnek, hogy nem akartam többé az imádott férfi cinkostársa maradni. Nekem ez kellett ahhoz, hogy egy másik filmet kezdjek el forgatni – egy olyat, amiben nem bántok másokat.
