„A depresszió olyan, hogy az ember nem tudja elmondani, mi baja van, csak azt érzi, hogy nincs jól” – kezdi óvatos, halk hangon Éva, aki két évvel ezelőtt olyan mélypontra került, hogy egyedül az öngyilkosságban látta a kiutat. A depresszióval kezdi, arról az éjszakáról csak sokkal később mesél, amikor szirénázva elvitte a mentő, miközben a gyerekei könnyeiken keresztül bámultak utána.
Rossz időszakai korábban is voltak. De Évának sokszor nem is volt könnyű, szóval nem igazán maradtak nyitott kérdések: miután tíz éven keresztül ápolta beteg édesapját, majd később rákos daganatot diagnosztizáltak testében, rosszkedve finoman szólva is érthetőnek tűnt.
Először azt hittem, ez csak egy rossz hangulat, de a hangulat elhúzódott, és rövidesen mély depresszióba süllyedtem. Annyira nem volt erőm, hogy már beszélni sem tudtam. Nem voltak gondolataim, kiürültem, csak azt akartam, hogy hagyjanak békén. Aludni akartam.
Évát ekkor már elkezdte foglalkoztatni a gondolat, hogy véget vet az életének. Egyik nap tévézés közben megütötte a fülét a hír, amelyben arról számoltak be, hogy többen is kórházba kerültek a fagyállóval kevert bortól. Ezek szerint a fagyálló ölni is tud – állapította meg magában akkor a nő, és a véletlenül ölébe hullott információval felvértezve meg is tette az első lépést: magához vette a fagyállót. A férje végig mellette volt, szóval éjszaka kellett csinálnia, de arra gondolt, ez nem jelent majd problémát: egyszerűen elalszik, és másnap már nem ébred fel.
Ami ezután történt, azt nevezhetjük szerencsének vagy csodának. Éva leginkább az évtizedek alatt beérő szerető figyelmet látja benne. „Az volt a szerencsém, hogy olyan jó férjem van. Negyven éve együtt vagyunk már, minden rezdülésemet ismeri, ezért az is feltűnt neki, hogy valami nincsen rendben velem. Rögtön felhívta a háziorvost, aki pedig addig faggatott, míg elmondtam, hogy fagyállót ittam. És akkor a telefonon keresztül azt mondta a férjemnek, azonnal hívja ki a mentőt.”
Már ott voltak a gyerekek is, mikor a mentő elvitte Évát. Azt mondja, ez volt a legfájdalmasabb: látni, ahogy a gyerekei zokognak, miközben ő a toxikológiára száguld, hogy kimossák belőle a mérget, amit ő töltött magába.
Komolyan venni a vészharangot
Gyakran merül fel a kérdés, hogy mi az a pont, amikor komolyan kell venni az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatokat. Végül is az emberek nagy része – valljuk be – egy-egy rosszabb napján vagy akár puszta kíváncsiságból is eljátszik a gondolattal, hogy leugrik az ötödikről, vagy a metró alá veti magát. Dobálózunk olyasmivel, hogy még egy ilyen hétfő után megöljük magunkat, vagy teátrálisan kijelenthetjük, hogy véget vetünk az életünknek, ha volt szerelmünk nem jön vissza hozzánk. Az ilyen esetekben természetesen nem kell pszichiáterhez rohanni, de nagyon fontos leszögezni, hogy a valódi öngyilkossági szándék sosem a semmiből érkezik – mindig vannak előjelei.
Bérdi Márk, a Péterfy Sándor Utcai Kórház Krízisintervenciós és Pszichiátriai Osztályának pszichológusa, az Alapítvány az Öngyilkosság Ellen munkatársa azt mondja, kutatások szerint 10 öngyilkosságban meghalt személyből 8 korábban nyíltan beszélt öngyilkossági szándékáról. Azt persze szerinte is fontos szétválasztani, hogy valakinek rosszabb napja, időszaka van, vagy komolyan veszélyeztetett:
Nagyon fontos, hogy ha valakiről tudjuk, hogy valamilyen pszichiátriai zavarban szenved – ezek közül elsősorban a major depresszió, a bipoláris zavar és a szerfüggőség jelent kockázatot –, akkor bármilyen önsértésre, önkárosításra, öngyilkosságra való utalást nagyon komolyan kell venni.
Ezt persze erősen akadályozza, hogy az öngyilkosságra utaló gondolatok körül nagyon erős a tabu, arról nem is beszélve, hogy mindenki számára „kényes” ez a téma. Aztán ott vannak a tévhitek is. Kényelmesnek tűnhet például az „aki mondja, nem csinálja” hamis gondolatával nyugtatni magunkat, de ugyanúgy túl gyakran hangzik el, hogy a szuicid gondolatok mellé társuló önbántalmazás „csak figyelemfelkeltés”. Bérdi felhívja a figyelmet egy amerikai öngyilkosság-kutató, Thomas Joiner kutatásaira, aki az önsértést egyfajta öngyilkosságra való gyakorlásként, felkészülésként értelmezi.
Joiner egy nagyon találó kifejezést használ a önsértésből eredő sebhelyekre: „hesitation marks”. A név arra a megfigyelésére utal, hogy az öngyilkosságot tervezők sok esetben a fizikai fájdalom elviselésére készítik fel a testüket az önsértéssel. Öngyilkosnak lenni ugyanis borzasztóan nehéz dolog.
Az öngyilkossági kísérlet során egy nagyon erős ősi ösztönnel, a túlélési ösztönünkkel kell szembefordulnunk, ezért az ember megpróbálja hozzászoktatni magát a fizikai fájdalomhoz, ami ahhoz kell, hogy később végzetes sérülést okozhassunk magunknak.”
A valódi öngyilkos szándéknak mindig vannak előjelei – jelenet a Boldogság bármi áron című filmből
„Az öngyilkosok élni akarnak”
Az elmúlt időszakban több sikeres híresség öngyilkossága rázta meg a világot. Anthony Bourdain, Robin Williams, Kate Spade – gazdag, népszerű hírességek, akikről nehezen képzeljük el (nem mintha ebből a távolságból bármennyire hitelesek lennének az elképzeléseink), hogy véget akartak vetni saját életüknek. Ugyanúgy családtagoktól, hozzátartozóktól is gyakran hallani: senki nem gondolta volna róla, egyáltalán nem számítottunk rá. Pedig Bourdainról is lehetett tudni, hogy függőségektől szenvedett, Robin Williamsről is kiderült, hogy bipoláris diagnózisa volt. Az öngyilkosságot elkövető személyek 90 százalékánál valamilyen pszichés zavar (elsősorban a fent említett problémák) állnak a háttérben, de a maradék 10 százaléknál is feltételezhetjük, hogy ugyanezek a problémák diagnosztizálatlanul maradtak.
Bérdi Márk azt mondja, a velük kapcsolatba kerülő rokonok többnyire értetlenkedve sorolják, milyen nyaralásokat tervezgetett az öngyilkosságot elkövető hozzátartozó, és nem bírják felfogni, hogy miért akarta volna eldobni az életet az, aki reggel még mozijegyet váltott az esti előadásra. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. A korábban már említett életösztön hihetetlenül nagy úr.
Az öngyilkossághoz vezető út nem egy lineáris folyamat – magyarázza a pszichológus. – Az öngyilkosoknál azt lehet látni, hogy egészen az utolsó percekig hadakozik bennük az élni akarás és a halálvágy. De mindig azt szoktam mondani, az öngyilkosok valójában élni akarnak. Csupán meg akarnak szabadulni a lelki vagy épp testi kínjaiktól.
Ezt az élni akarást igazolja a 2006-os The Bridge című dokumentumfilm is, amelyben azokat az embereket kutatták fel, akik a Golden Gate hídról leugorva próbáltak végezni magukkal. 1937 és 2012 között körülbelül 1600 olyan ember testét találták meg, akik a hídról vetették le magukat, néhányan azonban túlélték az ugrást. A legtöbben közülük arról számoltak be, hogy bár egészen az ugrás előtti pillanatig azt gondolták, az egész életük egy romhalmaz, az ugrás utáni pillanatban már csak egyetlen döntést bántak: hogy leléptek arról a hídról. A szakértő szerint épp ezért fontos hangsúlyozni, hogy az öngyilkosság nem lehet „józan döntés” – patológiás állapotról van szó, amely (legalábbis az öngyilkosság pillanatában) mindig a beteg pszichés egészségének megbomlására utal.
Amikor Évát arról kérdezem, megbánta-e tettét, határozott igennel felel. Azt mondja, most jól érzi magát, a gyógyszerek és a terápia hatására végre van kedve és energiája színházba járni, büszkén meséli, hogy idén nyáron a férjével kettesben vigyáztak az unokákra a Balatonon. „A gyógyszerek előtt nem is gondoltam volna, hogy így is érezhetem magam, hogy van esélyem rá, hogy jól legyek” – meséli, majd azzal folytatja, hogy milyen sokat köszönhet az orvosoknak és szakembereknek, és hogy most már azt kívánja, bárcsak előbb eljutott volna hozzájuk. Éva családjában ha valaki érdekes cikkre bukkan a depresszióval vagy a lelki egészséggel kapcsolatban, már azonnal elküldik egymásnak, és az asszony azt mondja, az interjút is azért vállalta, mert fontosnak tartja, hogy mindenki meg- és felismerje a depresszió és az öngyilkos gondolatok kezelésének fontosságát. Ha ugyanis időben felismerjük a jeleket, a hozzátartozók elképesztően sokat tudnak segíteni.
Életmentő kötelékek
Nemrégiben magyarul is összefoglalták „A felnőttkori öngyilkos magatartás felismeréséről, ellátásáról és megelőzéséről” szóló legfontosabb irányelveket. A harmadik pont a családi és társas támogatás. Ahogy Éva is férje figyelmességét emeli ki, a legtöbb esetben a családnak és a közvetlen környezetnek borzasztóan fontos szerepe van az öngyilkosság megelőzésében. Bérdi Márk szerint a szakemberek és a családtagok részéről is fontos, hogy elismerjük az illető fájdalmát, ne próbáljuk bagatellizálni a problémát vagy megkérdőjelezni állapotát.
Nincs annál rosszabb, mint amikor valaki azzal jön, hogy szedd össze magad. Ilyet nem lehet mondani egy depressziós embernek, hiszen már nincs hatalma az állapota felett
– meséli Éva, a szakértő pedig egyetért vele. A pszichológus szerint azonban a radikális elfogadás csak a feladat egyik része, hiszen emellett a szakembereknek – és a hozzátartozóknak is – mindig fent kell tartaniuk „egy jobb forgatókönyv lehetőségét” is, vagyis azt, hogy gyógyszerekkel, terápiával, új módszerekkel az öngyilkos gondolatoktól szenvedő személy helyzete jobbra fordulhat. A pszichoterápia sokszor ismétlődő folyamat, lehet, hogy újra neki kell futni kipróbált módszereknek is. A legfrissebb kutatások szerint a pszichoterápiában a leginkább hatékonynak a dialektikus viselkedésterápia és a problémamegoldó terápia bizonyult. Ilyen terápiákat Magyarországon is igénybe lehet venni: problémamegoldó tréning van például a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékén, dialektikus viselkedésterápia pedig a Nap-Kör Mentálhigiéniás Alapítványnál. Szintén hatékony lehet a mentalizáción alapuló terápia is.
Fontos, hogy ne hagyjuk magára, miközben sötét gondolatok gyötrik – jelenet a Boldogság bármi áron című filmből
Persze Magyarországon pszichoterápiához jutni egyáltalán nem egyszerű. Bérdi Márk felhívja rá a figyelmet: érdemes különválasztani, hogy akut krízishelyzetről vagy hosszabb távú megelőzésről van-e szó, de mindkét esetben van megoldás. Az első eshetőségnél azonnali szakorvosi ellátásra van szükség: ha az illető közvetlen veszélyeztető állapotban van, például súlyos depressziójában felerősödtek az öngyilkossági késztetései, és akár már néhány eszközt is beszerzett ahhoz, hogy véghezvigye tervét, sürgősségi osztályon, pszichiátriai osztályokon vagy a Péterfy krízisintervenciós osztályán juthat ellátáshoz. Itt többnyire gyógyszeres kezelést és pszichoterápiát kap – ezek rengeteget tudnak segíteni egy ilyen kritikus időszakban. Később már az a fontos, hogy a veszélyeztetett személyt megpróbáljuk egyensúlyban tartani, ügyeljünk rá, hogy rendszeresen megkapja a neki járó terápiát és gyógyszeres kezelést.
„A korábban elkövetett öngyilkossági kísérlet nagyon erős rizikófaktor, az ilyen esetekben különösen fontos a hosszú távú pszichoterápia biztosítása. Ezt igénybe lehet venni a magánszektorból, de létezik támogatott megoldás is, például a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékén, illetve igénybe vehető ingyenes pszichoterápia a SE pszichoterápiás osztályának Márton utcai ambulanciáján” – sorolja Bérdi.
A szakszerű segítség biztosítása nagyok sok esetben a család feladata, hiszen egy depresszióban szenvedő ember nem feltétlenül motivált rá, hogy terápiába járjon. A rászoruló és az értő segítség összekötése az első és talán legfontosabb lépés, amit hozzátartozóként meg kell tennünk. Ezen túl pedig borzasztóan fontos, hogy beszélgessünk az öngyilkosságot tervezgető személlyel, hogy ne hagyjuk magára, miközben sötét gondolatok gyötrik, és támogassuk azokban, amik a felépülését szolgálják. És ügyeljünk rá, hogy az öngyilkosság témája sem egy esetleges kísérlet előtt, sem utána ne legyen tabu és szégyen a családban: „Természetesen nem kell erőltetni a témát, de ne próbáljuk kiradírozni a történteket. A hozzátartozó bármikor nyugodtan biztosíthatja a másikat az aggodalma felől, hiszen az egy jó visszajelzés a másiknak is. Beszéljük meg, hogy aggódunk, és akkor a másik elmondhatja, ha idegesíti az aggodalmaskodásunk. A lényeg, hogy mindig kérdezzünk rá, ha úgy érezzük, hogy valakinek szuicid gondolatai vannak.”
A felnőttkori öngyilkos magatartás felismerése, ellátása és megelőzése (részlet)
1. Felismerés és diagnózis
A befejezett öngyilkosságot és öngyikossági kísérletet elkövetők 90 százalékának esetében a háttérben kezeletlen pszichiátriai zavar húzódik meg.
2. Ellátás és kezelés
Öngyilkossági krízis esetén azonnal meg kell kezdeni a beavatkozást, hogy a beteg életét megóvjuk.
3. Családi és társas támogatás
Az öngyilkos páciensek családját mindig be kell vonni a kezelésbe.
4. Biztonság
Az öngyilkosság megelőzésében elengedhetetlen a biztonságos otthoni, nyilvános és kórházi környezet biztosítása.
5. A személyzet képzése
A háziorvosok rendszeres képzése a depresszió és a szorongásos zavarok felismerésére és kezelésére az öngyilkosság-megelőzés hatékony módszere lehet.
6. Társadalmi vonatkozások
Nem csak az egészségügyi dolgozók felelősek az öngyilkosság megelőzéséért, a társadalom minden tagjának megvan a maga feladata e téren.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!
