Egy dologban mindannyian ügyesek vagyunk, legyen szó kicsiről vagy nagyról, történjen idegennel, munkatárssal vagy baráttal. Ez pedig nem más, mint hogy hogyan kell hazudni. Dr. Kang Lee vezeti azt a kutatócsoportot, amely a hazugság kialakulásának mechanizmusát monitorozta.
Ön több mint tízezer gyereket vizsgált, 2 évestől 16 éves korig. Mit talált, milyen okból hazudnak a gyerekek?
Szinte azzal egy időben, amikor megtanulnak beszélni, már megtanulnak hazudni is, és meglepő, hogy mennyire jól csinálják. Nehéz felismerni, ha a gyerekek hazudnak, mert az arckifejezésük teljesen semleges marad, ebben sokkal jobbak, mint a felnőttek. Viszont ennek ellenére azt figyeltük meg, hogy miközben hazudnak, ők is átérzik a félelmet, a bűntudatot, sőt a szégyent is. Leggyakrabban és a leghamarabb azért kezdik el, hogy megvédjék magukat, például ha valami rosszat csináltak és nem akarják bevallani. Aztán még az is gyakori, amikor el akarnak érni valamit. Ez utóbbi cél, azért valljuk be, nem ritka a felnőtteknél sem! De talán a legérdekesebb indíték, amit kegyes hazugágnak hívunk vagyis, amikor azért hazudik a gyerek, hogy ne bántson meg másokat. Ezt a szüleiktől tanulják el a leghétköznapibb helyzetekben, például amikor azt mondják nekik, hogy valamit nem udvarias kimondani, akkor ezzel egyúttal arra is tanítják őket, hogy „ne mondjanak igazat”. Ezt három évesen már megtanulják, és innen egyenes út vezet ahhoz, hogy később már udvariasságból ne vegyenek észre mondjuk egy túlsúlyos embert. Ez persze gyerekként nagyon össze is zavarja őket, mert egyszerre várjuk el tőlük, hogy mindig mondják el az igazat, máskor viszont zavarba hoznak minket azzal, ha teljesen őszinték.
(Walt Disney CO)
Akkor neveljük udvariasságra őket vagy ez egy ódivatú elképzelés?
Nem, persze, hogy nem az. Neked szülőként segítened kell ezt a kettőt megkülönböztetni egymástól. Amikor arra kéred, hogy kegyes hazugságot mondjon, el kell magyaráznod neki, hogy miért kéred ezt tőle.
Kik hazudnak a legjobban, min múlik ez?
Nincs különbség sem nemek tekintetében, sem a szülők nevelési stílusa alapján, sem általános intelligencia alapján. Az IQ eldöntheti, hogyan teljesít a gyerek az iskolában, de nem hazugság képességével nem feltétlenül függ össze. A vallásosabb emberek gyerekei sem hazudnak kevesebbet, és mindezt az sem befolyásolja, hogy a gyerek nyitottabb vagy szégyenlősebb természetű.
Pár dolognak azonban valóban nagy hatása van arra, hogy egy gyerek hogyan fog hazudni. Mentalizációnak hívjuk azt a folyamatot, amikor elképzeljük, mit gondol épp a másik, amikor kicsit „bele kell helyezkednünk a másik világába”. A hazugság alapja ugyanis, hogy „én tudom, hogy te nem tudod, amit én tudok”. Ezen kívül fontos, hogy a gyerek már tudjon a jövőre nézve tervezni, hiszen ha hazudok, akkor eltervezem előre, hogy mit teszek majd annak érdekében, hogy valami rosszat elkerüljek. Fontos még, hogy a hazugsághoz az egyik legfontosabb tulajdonság az önuralom, ez is idővel egyre fejlettebbé válik a gyerekeknél.
Van különbség a hazugságok minőségében, kidolgozottságában életkor alapján?
Persze, van egy nagyon érdekes hazugság-típus, az ún. second order lie, amire hét éves kor alatt nem képesek a gyerekek, így az ennél fiatalabbakat viszonylag könnyű lebuktatni. Például ha azt „hazudja” nekem a gyerek, hogy de jól néz ki a hajam, és visszakérdezek, hogy miért gondolja ezt, neki most már úgy kell hazudnia, hogy az összefüggjön és rákapcsolódjon az eredeti hazugságra. Erre hét éves kor alatt nem képesek a gyerekek. Később persze már szofisztikáltan tudnak hazudni és meg tudják különböztetni azt is, hogy szüleik direkt hazudnak nekik vagy mondjuk csak nem tudják a jó választ valamire, esetleg kegyes hazugsággal élnek épp.
A gyerek azt is hazugságnak veheti, ha valamit mondunk, amiről később kiderül, hogy nem igaz?
Bármi, amit a szülők a jövőről mondanak, a gyerek számára egy ígéret lesz, amit ha nem tartanak be, úgy érzi majd, hogy hazudtunk nekik. Például, ha megígérjük, hogy vásárlás után elmegyünk fagyizni, de a vásárlás elhúzódik és már nem tudunk elmenni fagyizni. Ekkor fontos, hogy elmagyarázzuk neki, hogy nem hazudtunk, hanem előfordul, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elterveztük, bármennyire is törekedtünk rá. Legjobb persze, ha mi sem teszünk felelőtlen ígéreteket.
Mit tegyünk, ha rajtakaptuk a gyereket, hogy hazudott nekünk? Büntessük meg vagy csak hívjuk rá fel a figyelmét?
Álszentek a szülők, sokszor tapasztalom, hogy őszinteséget várnak el, például azt mondja anya, hogy ha elmondod nekem, hogy ki törte össze a lámpát, akkor nem büntetlek meg. A gyerek bevallja, majd a szülő dühös lesz, így valójában ugyanúgy megbünteti azért, mert igazat mondott. Ezzel azt tanulja meg a gyerek, hogy legközelebb hazudjon. Az ilyen helyzeteket inkább próbáld kihasználni, most tudsz arról beszélni a gyerekkel, hogy mi az igazság, mi a hazugság, mit vársz el tőle. Próbálj tárgyilagos maradni, ne hagyd, hogy elragadjanak az érzelmek!
El lehet érni egyáltalán, hogy ne hazudjon a gyerek nekünk?
A fontos helyzetekben mindenképpen. Sokat segít, ha előtte egy mondattal bevezetjük a gyereknek, hogy érezze, ez most egy kiemelt pillanat, például “most kérdezni fogok tőled valamit és szeretném, ha megígérnéd, hogy az igazat mondod majd”. Kutatásunk bizonyítja, hogy a gyerek hajlamosabb ebben a helyzetben az igazat mondani, de csak abban az esetben, ha kimondja, hogy megígérem. Ha csak hümmög, akkor ne hagyjuk annyiban. De valójában annak van a legnagyobb hatása, hogy mi milyen mintát mutatunk. Például soha ne hazudjunk a gyerek előtt, ne mondjunk neki olyanokat, hogy ha ezt vagy azt nem eszed meg, jön egy gonosz ember, aki elvisz, vagy ha tovább hisztizel, idehívom a rendőrbácsit, aki majd mérges lesz. A gyerekek nem hülyék, pontosan tudják, hogy ez hazugság és mi sem nyerünk ezzel túl sokat. És az is segít, ha azt mondjuk a gyereknek, hogy „ha igazat mondasz, nagyon büszke leszek rád”, ez sokkal erősebb minden büntetésnél.
Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.
Olvass még történeteket az SOS Gyermekfalvaktól
“29 gyereket neveltem, mindtől tanultam valamit”
“Végigcsináltuk az örökbe adást, de közben belehaltunk” – egy nevelőanya hétköznapjai
“Előtte egyet se neveltem, és rögtön kaptam hatot, hát normális vagyok én?”
“Úgy játszott a babákkal, hogy az asztalba verte a fejüket” – bántalmazott gyerekek nevelőszülőknél
