Réka (45) vezető pozícióban dolgozik egy ismert multinál több mint hét éve. Remek szakember, ápolt, divatosan öltözködik, jó kisugárzása van, állandóan mosolyog, kiváló főnök. Soha nem gondolná róla senki, hogy volt idő, amikor leült a gyönyörűen berendezett, napfényes, tágas hálószobájába, hogy kitéphesse a haját a feje tetején.
Réka így beszél erről: „Nyilván senki nem tudott arról, hogy tépem a hajam. Nekem pedig az életem részévé vált, talán hülyén hangzik, de már fel se tűnt. Jön egy belülről jövő késztetés, egy ösztön, és egyszerűen csak csinálod. Objektíve nem ért nagyobb stressz, mint bárki mást. Iskolában kiközösítés, szigorú szülők; egyetemen a zárthelyik okozta megterhelés; párkapcsolati problémák; munkahelyen is a szokásos dolgok; de amikor nehezebb helyzetben voltam az életem során, mindig egyértelműen látszott, hogy hirtelen nagyobb csomókban hiányzik a hajam. A barátaim középiskolás koromból vannak leginkább, és ezt mindegyikük észrevette, nem olyan volt, ami nem látszik. Mindenkinek azt mondtam, hogy kórosan hullik a hajam, a barátnőimmel hajvizsgálatokra jártam, vettek nekem mindenféle hajkencét, és biztattak, hogy elmúlik. Negyvenévesen kezdtem el pszichoterápiára járni, a pszichológusnak két év után mondtam el, mi a helyzet, és egy évbe telt, míg teljesen leszoktam róla.”
Több mint rossz szokás
A trichotillománia egy kényszeres viselkedés: valaki ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy tépkedje a testszőrzetét (pl. a szemöldökét, hónaljszőrét, fanszőrét) vagy éppen a haját. Ez utóbbinál súlyosabb esetben előfordul az is, hogy az illető kitépi, majd lenyeli a hajcsomót. A zavar gyakran társul „bőrkapirgálós”, „körömrágós” kényszerrel is.
Számos esetben az illető egy jól megszokott rituálé keretei között végzi a fura cselekvést. A kényszeres hajtépő rákészül erre a tevékenységre az otthonában – sarkítva úgy, mint egy jó filmnézésére –, például elhelyezkedik a kedvenc foteljében. Van, aki nem várja meg, míg hazaér, elvonul a munkahelyén a mosdóba, és ott kezdi el tépni a kedvenc szőrös területét. Van, aki napi többször tépi haját; van, aki csak pár percig, van, aki több órát foglalkozik ezzel.
A kiváltó okok körkörösen hatnak egymásra. Létezik környezeti (például hol, milyen családban él valaki) és genetikai faktor. Ez utóbbi azt jelenti, hogy nagyobb a veszélyeztetettsége azoknak, akiknek a családjában valaki ilyen jellegű problémával küzd. Hozzávetőlegesen a nőknél 10:1 arányban gyakoribb az előfordulása, mint a férfiaknál. A pszichológus úgy véli, hogy ennek a hátterében az is állhat, hogy általánosságban kevesebb férfi fordul szakemberhez. Pontos adatok sajnos nem állnak rendelkezésünkre arról, hogy mennyien szenvednek trichotillomániában Magyarországon, de a szakirodalom szerint nem ritka ez a kényszeres zavar.
A 23 éves Ruth gyerekkora óta szenved ebben a betegségben. Végül egy speciális védőháló beültetésével sikerült megakadályozni, hogy kitépje az összes haját (Fotó: Profimedia, Caters News)
„A nagyobb stressz válthatja ki a zavar megjelenését. A káros stressz, distressz esetén az illető így vezeti le a komoly érzelmi megerőltetéssel járó feszültséget. A kitépés előtt frusztráció jelentkezik, a tevékenységet pedig örömérzet és megkönnyebbülés követi, ami megnyugtatóan hat. De ez káros megküzdési mód a stressz kezelésére” – mondja Kasza Zsuzsanna klinikai szakpszichológus.
Már gyerekkorban kialakulhat
Általában kamaszkorban vagy azelőtt alakul ki ez a kóros megküzdési mód. Ez a fajta rossz szokás a gyermekeknél arra szolgálhat, hogy megnyugtassa őket az olyan stresszkeltő szituációkban, amelyre nem találtak még adaptívabb, jobban beilleszthető problémamegoldást. Gyerekeknél nem ritka, hogy szőröket tépkednek, például kisállatok bundáját vagy épp a takarót. Ez nem feltétlenül a kezdődő mentális zavar jele – többnyire elmúlik, nem kell egyből megijedni tőle. Ha viszont a gyereknek hirtelen csomókban hullik a haja, vagy hiányzik a szempillája, szemöldöke, és semmilyen kezelés nem segít, nem árt tudni, hogy létezik egy ilyen kényszeres zavar.
„Amikor kicsi voltam, rendszeresen kitéptem a macskánk szőrét. Aztán tizenkét éves koromban az iskolában megvertek az osztálytársaim. Emellett állandóan jó kislánynak, jó tanulónak kellett lennem otthon. Az ötösnél rosszabb osztályzat elfogadhatatlan volt a szüleim számára. Talán tizenhárom lehettem, amikor elkezdtem titokban tépni a hajamat. Egy fél év múlva a szüleim mindenféle vizsgálatra vittek, állandóan jártuk a kórházat is, hiszen »hullott a hajam«. A mai napig nem bírtam bevallani nekik az igazságot. Olyan mértékű szégyenérzettel jár ez az egész, amit nem lehet megfogalmazni. Az öngyilkosság teljesen reális opcióként merül fel bennem még most, ha arra gondolok, hogy a szüleim megtudják, mi volt velem” – meséli Réka.
Egy szempilla- és szemöldök-helyreállító műtét 4000 euróba is kerülhet (Fotó: Profimedia, Ferrari)
Van segítség, csak látni kell, hogy baj van
A pszichológus azt mondja, akkor számít valami problémának, ha az az illetőnek jelentős gondot okoz, hátráltatja az életben. A kényszeres hajtépkedés egyes embereknél csupán enyhe tünetekkel jár. Az igazi gondot az jelenti, amikor valaki a hiányos szőrzete és az ezzel járó frusztráció miatt már nem jár el a barátaival, nem keres magának partnert, nem mer belemenni egy intim kapcsolatba.
A trichotillománia egészségügyi problémákat is generálhat, például a kényesebb területeken való súlyos tépkedés fertőzéssel járhat – a nemi szervek környéke kifejezetten ilyen érzékeny terület. Ugyanígy fertőzésveszéllyel jár, ha valaki kitépi a haját, és napközben a szennyezett kezével hozzáér az elvékonyodott bőrfelülethez. Ha valaki még meg is eszi a haját, akkor a hajlabda megakadhat a bélrendszer hajlataiban, és elzáródást okozhat, így előfordulhat, hogy sebészeti úton kell eltávolítani.
„Mindenképpen szakembert kell keresni, ha a kényszeres hajtépés miatt valaki nem tudja a mindennapi teendőit teljes értékűen ellátni, továbbá nem tud emiatt szociális életet élni. Igazából az is sok időt igénybe vehet, míg realizálja valaki, hogy tépi a haját. Hiszen az illető számára ez már annyira automatikus tevékenység, mint amikor valaki rágja a körmét. A trichotillománia kezelése során viselkedésterápiás módszereket szoktak alkalmazni, illetve gyógyszeres kezelés is javasolt. A lényeg, hogy a kóros viselkedés körülményeit, az azt megelőző érzelmi állapotot a személy felismerje és megváltoztassa. Ezekben a helyzetekben a terapeuta például azt a tanácsot adja neki, hogy a hajtépés helyett szorítsa ökölbe a kezét, vagy a haja helyett érintse meg a fülét. A kognitív terápia során a páciens felismeri, hogy milyen hiedelmek, félelmek vezetnek ehhez a viselkedési módhoz, és a felismerés segítségével tud változtatni a kényszerességén. Családterápiát is alkalmazunk sok esetben, külföldön pedig népszerű a csoportterápia is. Ezt kicsit hasonlóan kell elképzelni, mint az anonim alkoholisták csoport-összejövetelét. A lényeg, hogy meg tudják osztani egymás között ezeket a problémákat” – magyarázza Kasza Zsuzsanna.
