Anna most múlt negyven, két gyereket nevel: egyedül, két munkával, vasárnapi apa nélkül, tartásdíjjal. Mérlegképes könyvelő, két nyelvet beszél, hobbija a természetjárás, de mivel ideje nulla, otthon tornázik a Youtube-ra. Nagyon szeret egyedül lenni, sorozatokat nézni, meditálni vagy olajjal festeni, és mivel aludni jó ideje nem tud, éjszakánként ez a program. Külsőre úgy fest, mint tulajdon nagymamája: hosszú haja észrevétlenül szürkévé változott, bőre fonnyadt, tartása görbe, szemei alatt sötét karikák jelzik a borút: elméje ugyanis szüntelen háborgatja őt, egy kontrollálhatatlan hullámvasúton ül, ami egyszer fel, másszor mélyre viszi.
Fotó: Thinkstock
Elmeséléséből tudom, harminc múlt, amikor érezte, valami nincs rendben. Az érdektelen időszakokat vidám, gondtalan epizódok követték, majd belopódzott fejébe az öngyűlölet, a halál utáni vágy. Mély időszakaiban „használhatatlanná” vált, képtelen volt nőként, feleségként, anyaként funkcionálni, csak hagyta, hogy marionettbábuként mozgassa az élet ide-oda. Egy nap aztán arra ébredt, hogy megváltja a világot: külföldi terveket szőtt, kitakarította a lakást, főzött, sportolt, hajat festett – mintegy bepótolta a korábbi depressziós hónapok elmaradásait. A napsütést azonban hamar eltakarta a jól ismert sötét felhő, ami hónapokon át nem tágít. A nap persze megint kisüt, Anna élni akar, tettre kész, szétveti az energia. A két véglet között mindössze egy közös nevező van: mindennap imádkozik, hogy kikerüljön az ördögi körből, hogy gondolatai, hangulata, életritmusa elcsípjen egy békés hullámot, ami aztán végig kitart.
Ebben az érzelmileg megterhelő „utazásban” férje tíz éven át kitartott mellette, de belefáradt, összecsomagolt, és kisétált az életükből. Hitét akkor veszítette el, amikor Annánál bipoláris zavart diagnosztizáltak, ám felesége nem vállalta a gyógyszeres kezelést. Hallani sem akar terápiáról, tudatmódosítókról, makacsul hiszi (vagy, ahogy ő mondaná: a zsigereiben érzi), hogy ezek nélkül kell kimásznia a gödörből, minden más a probléma elföldelése. A diagnózis nemcsak kettejüket, de a családot, a baráti kört is kettéhasította, míg a barátok egy része lekopott, a többség a gyógyszert erőlteti, a kisebbség az olyan alternatív megoldásokban hisz, mint a kineziológia, a családállítás vagy épp a hipnózis.
Ami engem illet, én valahol középen állok: éveken át gyógyszert szedtem, hogy kordában tartsam a szorongással kombinált figyelemzavarom, és csak idén januárban adtam meg magamnak az esélyt, hogy megpróbáljam „nélküle” – és megtanuljak együtt élni azzal a Rozival, akit kaotikus fejjel faragott meg a teremtő. Hogy kinek van igaza? Bevallom, nem tudom! Igyekszem tiszteletben tartani a barátom döntését, és barátként is igyekszem kitartani, ugyanakkor azt hiszem, ha édesanya lennék, és két fiút kellene terelgetnem egyedül, minden segítséget elfogadnék ahhoz, hogy ne gondoljak arra, milyen jó lenne végre elpatkolni.
A bipoláris zavar, más néven mániás depresszió a hangulati élet zavarával járó, hullámzó lefolyású betegség,mely során különböző súlyosságú mániás (emelkedett hangulatú) fázisok váltakoznak a klinikai depresszió tüneteivel járó szakaszokkal – magyarázza dr. Németh Adrienn, a Vadaskert Gyermekpszchiátriai Kórház és Szakambulancia pszichiátere. Hazánkban a lakosság kb. 1%-át érinti a megbetegedés. Ma már a korszerű gyógyszeres és pszichoterápiás kezelés kombinációja mellett teljes értékű életet élhetnek az érintettek.
A betegség lefolyására egyénenként változó lehet, jellemző azonban, hogy a depresszív periódusok időtartama és súlyossága az idő előrehaladtával megnövekszik, a felhangoltsággal járó epizódok pedig megritkulnak. A bipoláris zavar gyakran jár együtt más pszichés zavarokkal, például leggyakrabban alvászavarral, szorongással, impulzuskontroll-zavarokkal (túlzott alkohol vagy szerfogyasztás, esetenként agresszív megnyilvánulások). A betegség súlyos esetben a tudat zavarával, vagyis pszichózissal járhat, melyek minden esetben veszélyeztető állapotot jelentenek.
Nagyon fontos kiemelni, hogy bipoláris zavar fennállása esetén rendkívül magas az öngyilkossági veszély, emiatt minden erre utaló jelet komolyan kell venni és segítséget kell kérni. A felhangoltsággal járó epizódokban jellemzően az érintettek nem érzékelik a problémájukat betegségként, hiszen gyakran kellemes, euforikus élményeket élnek át, emelkedik az aktivitási szintjük, a gondolkodás felgyorsulása miatt sokszor „korszakalkotó” ötleteik támadnak. Ilyenkor a leggyakoribb a gyógyszeres terápia abbahagyása a betegek részéről, de a betegség természete miatt így a depresszív epizódok alatt súlyosabb állapotba kerülhetnek a páciensek.
Rendkívül fontos, hogy az érintettek megfelelően tájékozottak legyenek a betegségük természetéről, rendszeres és őszinte kapcsolatot tudjanak kialakítani az őket segítő szakemberekkel. A család, közösség által nyújtott társas támogatás nagyon fontos a páciensek számára, hiszen a hétköznapi stresszhelyzetekkel való megbirkózás mellett a mániás depresszió okozta nehézségekkel is meg kell küzdeniük. Emellett a környezet rendkívül sokat tud segíteni a pácienseknek akkor is, amikor a betegségből adódóan csökken a páciens kritikai készsége, a környezetében élők viszont érzékelik a változást. Érdemes felkeresni csoportos pszichoterápiás, művészetterápiás csoportokat, illetve hasonló nehézségekkel küzdők önsegítő csoportját. A páciensek családtagjainak is fokozott érzelmi terheléssel kell megküzdeniük, számukra is fontos a támogatás.
