Lélek

„Tudom, hogy megcsalod a barátnőmet!” – Árulás, árulkodás vagy őszinteség?

Gyerekkorunkban hol azért szidnak meg, mert nem mondjuk el, amit tudunk, hol azért, mert árulkodunk. Mi lesz ennek a vége felnőttkorunkra?

Ha eddig bárkinek feltettem a fejemben motoszkáló kérdést: „Te mit tennél, ha tudomásodra jutna, hogy a legjobb barátodat megcsalja a párja?”, gondolkodás nélkül mindenki rávágta a maga válaszát, és mindenki irtó magabiztos is volt a véleményét illetően. Aztán elkezdtük oda-vissza dobálni a labdát: de miért, de milyen jogon, hogyan, milyen esetben semmiképp – és mindegyikünk rájött: e fajtája az árulásnak cseppet sem olyan egyszerű, ahogy azt elsőre gondoljuk. Mivel segítünk? A kíméletlen őszinteséggel, vagy ha falazunk, és hagyjuk, hogy mindenki élete menjen a maga medrében?

Gyermekkorunk és szülőségünk nagy fejtörője – mi a helyes?

Kétgyermekes anyaként mindig is kőbe vésett, remek nevelési elveim voltak, sőt már sokkal korábban vallottam ezeket, mint hogy a gyerekek egyáltalán megszülettek. A legtöbb később, élesben sem dőlt meg, igyekeztem ösztönösen cselekedni, nem kellett bújnom a „Hogyan legyünk perfekt anyák?” típusú könyveket, ha reagálnom kellett egy-egy helyzetre. Egy probléma azonban állandóan feladta a leckét. Újra és újra visszatért a kérdés: mitévő legyek, ha a gyerekek árulkodnak?

Már gyermekkorunkban belénk ivódott: árulkodni csúnya dolog. De mikor az élet produkálja a személyes történeteket, már nem ennyire fekete vagy fehér a dolog. Ha egyik gyermekünk épp belógott a fészerbe, és a körfűrészt piszkálja, joggal várjuk el a másiktól, hogy rohanjon, és figyelmeztessen bennünket. De vajon meg fogja-e tenni, ha előtte leszidtuk, mert beárulta testvérét, amikor szaloncukrot vett le a karácsonyfáról?

Keskeny a határvonal

És hogy jön mindez a fejemben motoszkáló kérdéshez? Hát így: mit szeretnénk elérni az őszinteséggel vagy épp a tagadással? Az árulkodás milyenségét érdemes a céllal behatárolni: mit szeretne elérni gyermekünk? Azt szeretné, hogy a másiknak, akit beárul, rossz legyen? Vagy pont az ellenkezője igaz: szeretné megkímélni attól kis pajtását, hogy még nagyobb bajt okozzon, vagy valami rossz történjen vele? Pontosan ugyanezekről kell nekünk is döntenünk, akárhány évesek is vagyunk. Az árul(kod)ás művészete a felnőttkorba is begyűrűzik, ott van számos pillanatunkban, és akkor már felnőtt fejjel kell mérlegelnünk, ártunk vagy segítünk az „árulásunkkal”.

Jelenet a Nem kellesz eléggé című filmből

Bűnösök közt cinkos, aki néma

Képzeljünk el egy esetet, ahol egy nagyon jó barátunk párját rajtakapjuk valami nemkívánatos húzáson, amely tudással hatalmat szerzünk kapcsolatuk alakulása fölött. Mit tehetünk, és tudunk-e számolni a következményekkel?

  1. Azonnal elmondjuk a barátunknak – tudja csak meg, nehogy már hazugság legyen a kapcsolatuk alapja!
  2. Beszélünk a félrelépővel – válasszon: elmondja ő, vagy elmondjuk mi.
  3. Nem kívánt cinkosai leszünk a félrelépőnek – megkérdezzük, mi történt és miért, mik a tervei, hogyan tovább a kapcsolatban, de nem áruljuk be.
  4. Nem szólunk senkinek semmit – hiszen mi közünk hozzá?

Döntésünk súlyát átérezhetjük, ha lépésről lépésre átvesszük, milyen kihatásai lesznek választásunknak. Talán jó célok vezetnek akkor, ha szeretnénk tiszta vizet önteni a pohárba, és feltárni barátunk előtt a szomorú tényt: megcsalják. Úgy érezzük, nem élhet hazug párkapcsolatban, és mi sem szeretnénk sumákolni előtte. Mégis fel kell tennünk magunknak a kérdést: vajon van-e jogunk eldönteni, hogy miről akar tudni, felrúghatjuk-e kettőjük helyett a kapcsolatot, és mondhatjuk-e ezt: „Ne menjen ez így tovább, mert ez így nem helyes.” Egyáltalán, biztosak vagyunk-e abban, amit láttunk, tudunk? Egy félreérthető helyzettel vagy információval egy közös és két külön életet tehetünk tönkre.

 „Vagy te mondod el neki, vagy én”

Ha a pár félrelépő tagja szintén fontos nekünk, az még inkább nehézzé teszi, hogy falazzunk neki, vagy rákényszerítsük az igazság megvallására. Újra felmerül a kérdés: van-e jogunk eldönteni helyette, hogy mit mondjon el a saját párjának? Mondhatjuk azt, hogy ha nem mondja el ő, mi történt, akkor elmondjuk helyette mi, de ezzel vállalnunk kell azt a felelősséget, ami a hatalmunkkal együtt jár. Talán tönkreteszünk egy menthető kapcsolatot, talán hagyjuk, hogy egy számunkra fontos ember örökre megmaradó sebet kapjon attól, akit szeret.

Választhatjuk azt az utat is, hogy a megcsaló félnek valljuk be, mit tudunk, és rábízzuk a történet további alakítását, mi nem szólunk. Felnőttként talán ez tűnik a legelfogadhatóbb döntésnek, de ekkor kénytelenek leszünk elszámolni a fehér hazugság okozta lelkifurdalással: nézzünk úgy barátunk szemébe, hogy tudunk valamit, ami lehet, hogy alapjaiban változtatná meg az életét.

Tudjuk ezekre a választ? Akarjuk-e tudni?

  • Milyen megcsalásra vonatkozó szabályok vannak életben a pár két tagja között?
  • Milyen a kapcsolatuk? Küzdenek-e gondokkal, átélnek-e nehéz élethelyzetet?
  • Vagyunk-e olyan viszonyban egyikükkel vagy mindkettőjükkel, hogy elvárnák tőlünk a teljes őszinteséget?
  • Származik-e hasznunk abból, ha elmondjuk, amit tudunk?
  • Szeretnénk-e, ha a figyelem ránk irányulna, még annak árán is, hogy boldogtalanságot okozunk?
  • Van-e jogunk mások életét befolyásolni?

Neveltetés vagy nemzeti jellemvonás

Visszakanyarodva kicsit a gyerekekhez: kiskamaszkorban az iskola életében még inkább összetetté válik a probléma. Ha a gyerkőc szemtanúja lesz egy kétes kimenetelű történésnek, erkölcsi felelősséget vár el tőle a szülő és a tanár, hogy jelentse, társai viszont, akik között nap mint nap boldogulnia kell, spiclinek fogják minősíteni, ami egyenes út a kiközösítéshez.

Magyarságunkból, történelmi múltunkból szintén fakad, hogy könnyedén belegabalyodunk a döntéshozás csapdájába: a kommunizmus évei alatt kialakult, az országot oda és vissza behálózó kémkedő, feljelentő és beáruló magatartás miatt sokan iszonyodnak a hasonló viselkedéstől. Ezzel azonban elvész egy fontos társadalmi nyomás, a közösségi kontroll. Hiszen együtt vállaljuk a felelősséget mind a magunk, mind a mellettünk élők cselekedeteiért, és kontrollt kell gyakorolnunk a normáktól rossz irányba eltérők fölött.

Magát a hűtlenséget is szinte képtelenség definiálni, hiszen valakinek egy csók is az, egy nyitott kapcsolatban élő párnak azonban szinte semmi

Természetesen szívünk joga egy fontos kérdésben állást foglalni, vagy nem állni egyik oldalra sem – az életünkön eluralkodó „nem az én dolgom” érzés azonban nagyon veszélyes tanácsadó lehet. Bár valóban vannak olyan események, amelyek közvetlenül nem érintenek bennünket, ha bizonyos helyzetekben a közönyösséget a felelősség elhárítására használjuk, fontos dolgokat veszíthetünk el: a beleérző képességünket, az érzékenységünket és a másokkal való törődés érzését.

A hűtlenség és ami mögötte van

Ahány ember, annyiféle: sosem tudhatjuk, a pár két tagja között milyen kimondott vagy ki nem mondott megállapodás van, ami a megcsalást illeti. Magát a hűtlenséget is szinte képtelenség definiálni, hiszen valakinek egy csók is az, egy nyitott kapcsolatban élő párnak azonban szinte semmi. A férfiak és a nők esetében is mások lehetnek a határok, és meghatározhatjuk a gyakorisága, valamint az érzelmi, illetve szexuális alapja szerint.

A helyzet egyszerűsítésére kiindulhatunk abból, hogy először feltesszük magunknak a kérdést: mi mit várnánk el egy baráttól? Szeretnénk-e, hogy szóljon, ha ilyen információ kerül a birtokába? Akkor is elvárjuk-e az őszinteséget másoktól, akiknek fontosak vagyunk, ha az akár hatalmas szívfájdalommal jár együtt, és az életünk a feje tetejére állhat tőle? Ha mindezt megválaszoltuk, akkor is ott az utolsó mérföldkő: tudni, hogy mi nem ők vagyunk, nem vagyunk egyformák.

Sok rossz élmény után már fontos helyzetekben sem szólunk

Keul Andrea pszichológus szerint felnőtt fejjel elsősorban a saját értékrendszerünk és az érintett illetővel való kapcsolatunk az, ami befolyásolja a döntéseinket ilyen helyzetben, de az is nagyon fontos lehet, hogy gyermekkorban milyen visszajelzéseket kaptunk az árulkodásra.
„Az árulkodás általában óvodáskorban jelenik meg, akkor, amikor kialakul egyfajta szabálytudat. Ekkor lesz késztetése a gyermeknek arra, hogy figyelje a környezetét, és másokkal is betartassa a szabályokat, hiszen boldog, hogy már ismeri azokat. Erre a szülőktől, pedagógusoktól kap egyfajta visszajelzést, ami nagyon erősen befolyásolhatja azt, hogy később hogyan fog viselkedni hasonló helyzetben – fogalmaz a szakember. – A határ nagyon érzékeny, és sokkal szerencsésebb, ha nem árulkodásként tekintünk az ilyen helyzetekre, hanem jelzésként, segítségkérésként kezeljük. Hiszen nagyon sokszor az árulkodásnak semmi köze ahhoz az emberhez, akit érint: sokkal inkább feszültségcsökkentő hatással bír a kisgyerekre nézve.”

A szakértő szerint mindig partnernek kell lenni abban, és időt kell szánni arra, hogy egy gyermek elmondhassa, amit szeretne; sajnos később, az iskolai zaklatásoknál is sokszor a korábbi rossz élményeken és az árulkodásért kapott büntetésen múlik, hogy a szemlélők nem jelzik, ha baj van. „Meg kell hallgatni, de nem szabad helyette megoldani a problémákat. Inkább együttműködve rá kell venni, hogy keressen saját megoldást ilyen helyzetekben, ekkor később is sokkal magabiztosabban dönt majd. Aki nagyon sok negatív visszajelzést kap, abból gyorsan kihal a közösségi felelősségvállalás, és már olyan helyzetekben sem fog szót emelni, amikor fontos lenne.”

A pszichológus szerint felnőtt életünk döntéseit nagyban befolyásolja, hogy milyen kapcsolatunk van azzal, akivel épp történik valami, valamint az, hogy milyen értékrendet vallunk. „A másik, ami hathat a helyzetre, a temperamentum: az, hogy a magam dolgán kívül mennyire érzem úgy, hogy beleszólhatok más életébe, mennyire befolyásolnak az indulatok, mennyire gondolom át a tetteim következményét. Egy narcisztikus típus például soha nem fog azzal foglalkozni, hogy kinek mit okoz, soha nem fog másra gondolni, csak az ő saját szükségletei számítanak.”

A szakember arra is figyelmeztet: olykor azzal is számolnunk kell, hogy egy-egy ilyen információval nemcsak az ő kapcsolatait befolyásoljuk, de „öljük meg a rossz hír hozóját” alapon döntésünk a kettőnk kapcsolatát is erősen megváltoztathatja. „Csakis akkor nevezhetjük helyesnek a döntésünket, hogyha minden oldalról megvizsgáltuk a kérdést, és a lehető legkomfortosabb érzést nyújtja számunkra az, ahogy határoztunk: ha ki tudunk békülni a saját döntésünkkel.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése