Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Lélek

A jegesmaci találkozása a tudatelmélettel – így működik a CEU Babakutató Laboratóriuma

A kicsik számára inkább csak játék a kísérletezés a CEU Babakutató Laboratóriumában, de mi, felnőttek rengeteget megtudhatunk a gyerekek idegrendszerének működéséről – és ebből saját magunkról is.

Buborékfüggönyön keresztül kísérjük a 12 hónapos Bertát a vizsgálat helyszínére. A kislány anyukája vállára támaszkodva bámulja a feje körül kavargó szivárványos gömböket, amiket a laborasszisztens repít a levegőbe, miközben óvatosan hátrál a vizsgálóhoz vezető folyosón. Az ehhez hasonló figyelemelterelő cselek persze jól ismert trükkök a barátságosabb gyerekorvosi rendelőkben is, de a CEU Babalaborjában semmi fájdalmas vagy ijesztő nem vár a kicsikre.

Berta anyukája ölében ül az elsötétített szobában, tekintetét engedelmesen az előtte álló vászonra tapasztja. Ebben a kísérletben a babák szemmozgását követik – ez nagyon jó módja a verbális kommunikációra még képtelen gyerekek vizsgálatának, hiszen a hosszabb pásztázás mutathat például meglepettséget (mondjuk váratlan információ esetén), a nézésirányokból pedig megállapítható, hogy a kicsi képes volt-e megérteni a felvételről elhangzott információkat. Savos Iulia, a Babakutató Labor asszisztense vezeti a kísérletet, ő egy függönnyel leválasztott részen ül, és gépein a baba tekintetének irányát ellenőrzi. Azt mondja, az éppen zajló kísérletben arra kíváncsiak, tudnak-e számolni a babák, pontosabban, hogy képesek-e megérteni valamilyen szinten a mennyiségek közötti különbséget. „Kétféle fiktív szót tanítunk a babáknak – például »tacok« és »mize« –, melyeket az általunk ismert egy és kettő számoknak feleltetünk meg. Az elhangzó szavak mellé tárgyakat is teszünk, például a »tacok-kutya« esetében egy kiskutyát látnak, míg a »mize-kutya« esetében két kutyát. Azt vizsgáljuk, többszöri bemutatás után megértik-e az egyéves gyerekek, hogy a mize és a tacok az egyet és a kettőt jelölik. A mozgáskövető segítségével ellenőrizhetjük, hogy a hallott szó után a képernyő melyik oldalára néznek, ahol egy vagy ahol két kutyát látnak” – magyarázza Iulia. 

A vizsgálatok alapján egyébként úgy tűnik, a babák már egyévesen is megértik, hogy egy szó jelölhet egy mennyiséget. Az eddigi eredmények szerint elég jól.

A CEU Babalaborjában zajló kutatások alapján alapvetően is látható, hogy a gyerekek – és már a kisbabák is – jóval komplexebben értelmezik a világot, mint ahogy azt korábban feltételeztük. Nem is olyan régen, a nyolcvanas évek Amerikájában bevett gyakorlatnak számított, hogy csecsemőket altatás nélkül, minimális vagy semmilyen fájdalomcsillapítás mellett műtötték, ugyanis azt gondolták, fejletlen idegrendszerük még nem képes a fájdalominger továbbítására. Azóta szerencsére jóval többet tudunk a kisbabák agyműködéséről, ez pedig Pléh Csaba pszichológus, nyelvész, a CEU-n oktató vendégtanár szerint fordulatot hozott abban, ahogy a babákról és kisgyerekekről gondolkodunk: „Az utóbbi 3-4 évtizedben óriási változás, ha csillogóan akarnék fogalmazni, forradalom ment végbe a kisgyerekek gondolkodás- és érzésvilágának értelmezésében. Ennek volt egy technikai feltétele. Természetesen egy öt hónapos babát nem lehet arról megkérdezni, hogy mit lát, mit érez: közvetett módszereket kellett kialakítanunk erre – ebben Budapestnek egyébként nagy jelentősége van. Az ELTE és a CEU Babalaborjainak kutatói sokat tettek azért, hogy a gyerekek tekintetének, testtartásának, fejmozgásának követésével következtetni tudjunk, mire gondol, mit lát, mit érez adott pillanatban a baba.”

Az emberi idegrendszerről szerzett tudásunk alapján azt is kijelenthetjük, hogy a kisgyerekek nem „üres lappal” jönnek a világra, hanem ahogy Pléh Csaba fogalmaz, „egy sajátos elvárással, hogy a környezet valamire tanítsa őket.”

A CEU munkatársai, Csibra Gergely és Gergely György ezt nevezik természetes pedagógiai hozzáállásnak, mely tulajdonképpen abból indul ki, hogy az ember egyrészt – valószínűleg már az első pillanatoktól – szomjazza a környezet társas tanítását, másrészt a kisbaba körüli felnőttek ösztönösen képesek is erre az oktatásra. Ez pedig olyan hatékonnyá teszi az emberi fajt, ami az egész állatvilágban egyedülállónak számít. „Az utóbbi 50 évben óriási erőfeszítéseket tettek arra, hogy emberszabású testvéreinket megtanítsák valamiféle nyelvhasználatra. Öt-hat év munkával egy nagyon okos bonobónál el lehet érni, hogy 500-600 gesztusjelet ismerjen, míg öt-hat év alatt egy embergyerek tízezer jelet tud megtanulni – magyarázza Pléh Csaba. – Ennek a gyorsaságnak és különleges tanulási hajlandóságnak a felismerése oda vezet, hogy

ma már egy 7-8 hónapos gyereket nagyon felkészült kis tudósnak tartunk, akinek világos elképzelései vannak például arról, hogy szilárd tárgyak veszik körül őt. Ez nem véletlen tanulás, ami abból fakad, hogy össze-vissza beveri a fejét. Ez hatékony társas tanulás eredménye.

Az elmúlt 20 év egyik nagy fordulata tehát, hogy gondolkodó lénynek látjuk a piciket, a másik, hogy a gondolkodásuk kialakulásában nagy szerepet tulajdonítunk a társas tanulásnak.”

EEG-sapkával vizsgálják az agyi aktivitást (Fotó: CEU Babalabor)

A CEU-n a kutatásokhoz idegtudományi módszereket, például a babák fejére helyezhető EEG-sapkát is használnak – így a gyerek agyműködését monitorozva megállapíthatják, hogy a kicsik mondjuk meglepődnek-e bizonyos információkon. Egy másik izgalmas eszköz a közeli infravörös spektroszkópia: ilyenkor egy infravöröshöz közeli hullámhosszú fénnyel világítanak át a babák agyán – mivel a pici gyerekeknek jóval kevésbé csontos a koponyájuk, ők különösen alkalmasak erre –, ezzel pedig láthatóvá válik, mennyire aktiválódnak egyes agyi területek. De bármennyire is futurisztikusan hangzanak ezek, a legtöbb kísérlet a valóságban (legalábbis a gyerekek számára biztosan) mégis inkább teljesen hétköznapi játéknak tűnik.

Horgászás és agyműködés

A hároméves Jakab engedelmesen ül a parányi széken, kissé zavarban a hirtelen megnövekedett közönségtől – néha hátrafordul anyukája felé egy-egy megerősítő pillantásért. Szerencsére hamar feloldódik: a kutató egy jegesmedve-bábbal a kezén igyekszik kihalászni néhány színes gömböt egy hosszú hengerből, a mutatvány pedig Jakit is leköti. Az a néhány perc, amit a szobában tölt, tulajdonképpen ennyiről szól neki, egy kis bábozás a jegesmedvével, aki valamilyen furcsa okból különböző hosszúságú botokkal pecázik. A kísérletet vezető Fischer Paula számára persze már bonyolultabb a helyzet.

Ő épp azt vizsgálja, mennyire képesek megérteni a kisgyerekek, hogy a számukra adott tudást nem birtokolják szükségszerűen mások is – ebben van segítségére a jegesmedve. „Leginkább korai tudatelméleti kérdésekkel foglalkozom. A tudatelmélet azt vizsgálja, hogyan gondolkodunk mások gondolatmeneteiről, ami azért érdekes, mert más gondolataihoz nincsen közvetlen hozzáférésünk, csupán következtetni tudunk rájuk” – magyarázza Fischer Paula, a CEU PhD-hallgatója. Miközben a jegesmedvével bábozik, Jakabbal együtt eltörik a kellő hosszúságú pecabotot, és ravaszul kicserélik a medve eszközeit. „Ez különösen akkor izgalmas, ha a valóság, amiben vagyunk, eltér attól, amit más tapasztal. Ezt gyerekekkel is így csináljuk: van például egy bábunk, aki eldug valamit egy dobozba, és elmegy sétálni. Amíg sétál, a gyerekkel átrakjuk a holmiját egy másik dobozba. Ilyenkor a gyerek és én már tudjuk, mi történt, de a bábnak még nincs erről tapasztalata. Mi arra vagyunk kíváncsiak, hogy a gyerekek mennyire korán kezdik érteni, hogy a báb máshogy vélekedik erről a helyzetről.”

Ilyen kísérleteket már korábban is végeztek, de a régi hagyományban azt gondolták, ez a tudatelméleti képesség csak négyéves korban alakul ki. A CEU Babalaborjában arra voltak kíváncsiak, mi történik négyéves korban, ami meghozza ezt a fejlődést, illetve lehetséges-e, hogy a régi kísérleti elrendezések tették nehezebbé a probléma megértését a kisebb gyerekek számára. „Mi olyan kísérleti elrendezéseket próbálunk teremteni, amelyek megszabadulnak ezektől a gátaktól. Például egy implicit vizsgálatnál, ahol a gyereknek nem kell verbális választ adnia, a kutatók azt találták, hogy akár hat hónapos kortól van érzékenységük mások mentális állapotára.”

A Babakutató Labor csapata

Elsőre talán mindez inkább érdekes elméleti vizsgálódásnak hangzik, pedig nagyon is fontos következtetéseket vonhatunk le belőle. Ez a tudatelméleti képesség ugyanis elsősorban akkor jön jól, ha együtt kell dolgoznunk valakivel, hiszen ilyenkor muszáj monitoroznunk és megértenünk, mit tud a másik az adott helyzetről. Vagyis ez a készség az emberek közötti együttműködés, a hatékony társas kommunikáció alapját jelentheti. 

Úgy tűnik, az emberek már nagyon korán arra vannak behuzalozva, hogy kooperáljanak. Most azt gondoljuk, hogy velünk született, vagy a születés után néhány hónappal kialakult képességről lehet szó.

Kíméletes kísérletezés

Több klasszikus pszichológiai kísérletet is ismerünk, ami nemcsak etikátlanul, de egyenesen kíméletlenül bánt a gyerekekkel.

  • A behaviorista pszichológus, John B. Watson a félelemre szerette volna kondicionálni a kis Albertet mára hírhedté vált kísérletében. A gyereket arra akarta „megtanítani”, hogy a számára félelemkeltő, éles hangot az állatok látványával kapcsolja össze, ezért lerakott elé egy patkányt, és ahogy a kisfiú megérintette volna az állatot, rácsaptak egy kalapáccsal egy acélrúdra. A kellő ismétlés után Albert már a patkány, sőt gyakorlatilag bármilyen szőrös dolog (kutya, nyúl vagy prémkabát) látványára sírással reagált.
  • 1939-ben Wendell Johnson az Iowai Egyetemen a szülői szigor és a dadogás összefüggéseit vizsgálta, ehhez pedig 22 árva kisgyereket válogatott ki, akiket vagy folyton dicsért, vagy állandóan szidott. A rendszeresen lehordott gyerekek ugyan nem kezdtek dadogni a kísérlet végére (ennyit a hipotézisről), de cserébe azért sikerült élethosszig tartó traumákat begyűjteniük.
  • Jane Elliott általános iskolai tanár 1968-ban (Martin Luther King meggyilkolása után) szerette volna, ha diákjai saját bőrükön érzik a rasszizmus következményeit, ezért egyik nap azt mondta a gyerekeknek, hogy a kék szeműek tudományosan igazoltan felsőbbrendűek, míg a barnák butábbak. A kék szeműek persze csoportba verődtek, és rövidesen elkezdtek kegyetlenkedni a barna szemű gyerekekkel.

Ilyenek ma már természetesen nem fordulhatnak elő. Pléh Csaba a korai kísérletek kapcsán egyébként azt is megjegyzi, hogy az etikai szabályok lefektetésének hiánya a kutatási eredményeknek sem tett jót, hiszen a Watson kísérleteiről készült felvételeken jól látszik, ahogy a kutató manipulálja a gyerek viselkedését: „Ezt a kísérletet sokáig úgy értelmeztük, hogy a negatív inger – Watsonnál az éles hang – hatására félelmi reakció következik. De ha megnézzük Watson saját felvételeit, akkor láthatjuk, hogy a gyerek elég jól kontrollálja a helyzetet: mikor megjelenik a félelemkeltő patkány, testével elfordul tőle. A képeken látható, ahogy Watson egy mozdulattal visszarántja a gyereket – ilyesmi manapság elképzelhetetlen lenne.

Ma már nagyon szigorú etikai kritériumok mentén dolgozunk – nemcsak a szülők beleegyezésére és tájékoztatására tekintettel, hanem arra nézvést is, hogy egyáltalán mit lehet csinálni a gyerekekkel. Félelemkeltő, káros vizsgálatot egyáltalán nem  engedélyeznek az etikai bizottságok.

Sőt, a manapság zajló, babákat és gyerekeket vizsgáló kutatásokban elsődleges cél, hogy a gyerekek kimondottan jól érezzék magukat. Mikor megérkeznek a kicsik, először az előtérben berendezett színes sarokban játszanak egy kicsit, míg kellőképpen felengednek. Miközben a kutatók és az asszisztensek kirakóznak vagy autóznak velük, részletesen elmesélik a szülőknek, hogy mi fog történni. „Ezután bemegyünk a laborba, ahol általában van valami bemelegítő játék, utána a vizsgálattól függően jöhet egy tréning, végül pedig a teszthelyzet, ami ugyan csak néhány perc, de a mi szempontunkból kulcsfontosságú – vázolja Fischer Paula, azt is hozzátéve, hogy a nagyjából fél óráig tartó vizsgálatból így csupán hat-hét perc az, ami „tudományosan hasznosnak” minősül. – Ez persze néha fárasztó, vagy az időigényessége miatt problémás, hiszen egy kisgyerek tényleg sok időt igényel. De a három-négyévesek, akikkel én dolgozom, már nagyon viccesek, van karakterük, nagyon jó játszani velük!” A Babalabor munkatársai számára az egyik legnehezebb feladat, hogy látszólag spontán, a valóságban mégis szigorúan kontrollált helyzeteket alakítsanak ki a gyerekek számára. „Nekik ez egy vicces, kellemes játék egy macival, nem szabad, hogy érezzék, hogy egy kísérletben vannak” – teszi hozzá Fischer.

Fotó: CEU Babylab

Savos Iulia is megerősíti, hogy a babákkal való munka megtervezésekor nemcsak a kutatási szempontokat, hanem a baba szempontjait is figyelembe kell venniük. „Nagyon fontos, hogy a kutatás kellőképpen érdekes legyen a babáknak, hogy lekösse őket.” A legáldozatosabb óvónőket megszégyenítő türelemmel magyarázó kutatók és asszisztensek pedig láthatóan mindent meg is tesznek ezért.

Jakab a vizsgálat végén kutyafejet formázó uzsonnás dobozt választ, Berta egy narancssárga kulacsra mutat – mert itt ajándék is jár. Persze joggal: nemcsak azért, mert türelemmel végigülték a kísérleteket, hanem azért is, mert mi, felnőttek is sokat tanulhatunk tőlük. A CEU Határtalan tudás előadás-sorozatának legutóbbi alkalmán azzal a kérdéssel foglalkoztak, vajon kinek hisznek a kisbabák, a válasz pedig rólunk is rengeteget elmond. „A másfél-hároméves kisgyerekek sokkal jobban hisznek a hozzájuk forduló felnőtteknek, mint ha csak véletlenszerűen kapnának információt. Ezek az információk egyébként ellenállóbbak is a változással szemben – meséli Pléh Csaba. – Ez, anélkül, hogy nagyon spekulatívak lennénk, szorosan összefügg azzal, hogy mi, felnőttek is tudjuk, hogy a tekintélyszemélyeknek, véleményirányítóknak milyen óriási szerepe van abban, hogy bizonyos vélekedéseink stabilizálódjanak és ellenálljanak az ellenvéleményeknek. Hosszú távon természetesen mi felnőttek ellenőrizni tudjuk saját megalapozatlan vélekedéseinket – a kisgyerek viszont erre nem képes.

A kritikai gondolkodás fejlesztése épp azért fontos, mert mi, emberek annyira hajlamosak vagyunk arra, hogy a tekintélyszemélyek véleményét készpénznek vegyük.

Épp ezért az ilyen babakutató laborok működése borzasztóan fontos. És bár a CEU magyarországi helyzete továbbra is bizonytalan, Pléh Csaba és munkatársai reménykednek benne, hogy még hosszú évekig folytatni tudják munkájukat itt, Budapesten.

Tetszett a videó? Iratkozz fel a Youtube csatornánkra!

Címlap

top