Mindennapok

„Ha én elválnék a férjemtől, akkor a boltos többé nem szolgálná ki a szüleimet”

Milyen az indiai előre elrendezett házasság? Összecsiszolódik a pár, és élnek boldogan, míg meg nem halnak? Mit jelent, hogy egy nő alkalmazkodik a férjéhez? Indiai nőket kérdeztünk.

Indiában több mint egymilliárdan élnek, és az ország területe körülbelül harmincötször nagyobb, mint Magyarországé. A Föld hetedik legnagyobb és második legnépesebb országa ez, mely igencsak sokszínű: államonként változnak a hagyományok, a hivatalos ünnepek, az ételek, ahogyan a házassági szokások is. Nemrégiben magam is eltöltöttem pár hetet ebben a különleges világban, és sok nővel beszélgettem szerelemről, házasságról, európai ember számára nehezen érthető hagyományokról.

Verés és anyagi kiszolgáltatottság

A tradicionális indiai házasságot előre elrendezett házasságnak hívják. Ennek több évezredes hagyományai vannak. Az előre elrendezett házasság sokáig azt jelentette, hogy a család eldöntötte, kihez megy hozzá a fiú vagy a lány, és a szülői döntés ellen nem volt apelláta. A gyakorlatban ez ma már másképp néz ki, legalábbis több árnyalata létezik a dolognak. Az előre elrendezett házasságnak azt a változatát, amikor nincs döntési szabadságuk a házasulandó feleknek, ma már kikényszerített házasságnak nevezik a közbeszédben, és igen ritkán használják rá az előre elrendezett elnevezést. A modern nagyvárosokban kikényszerített házasságnak nyoma sincs, viszont a falvakban, kisebb városokban még mindig elő hagyomány. Van, hogy csak az esküvőn találkozik először a férfi és a nő; van, amikor előtte bemutatják őket egymásnak. Viszont ha tetszik a másik, ha nem, hozzá kell menni az illetőhöz.

És hogy hogyan lehet valakit erre kényszeríteni? A nőktől azt a választ kaptam, hogy brutálisan egyszerűen:

addig vernek egy bottal, míg jobb belátásra nem bírnak.

A bántalmazás mellett a másik gond, hogy a család (a széles rokonsággal egyetemben) kitagadja az engedetlen nőt, és annak nem lesz hova mennie, nem lesz fedél a feje felett, nem lesz mit ennie. Ha félholtra verik, és ezt kibírja, akkor sem tudja utána önállóan fenntartani magát. A tradíció azt diktálja, hogy a férfi tartja el a nőt, illetőleg a nő szüleit is, mivel nyugdíjrendszer nincs Indiában. Az újdonsült feleség a fiús házba költözik, ahol háztartásbeli lesz. A hagyomány borzasztó erős, de emellett az igazság az, hogy szegénység van, és nincs is munkalehetőség a nők számára.

Az újdonsült feleség elbúcsúzik családtagjaitól és hagyományosan elfogadja férje családját sajátjaként (Képünk illusztráció – Fotó: In Pictures Ltd. / Corbis via Getty Images)

Előre elrendezett házasságon ma már azt érjük, hogy a családok megismertetik egymással a fiút és a lányt, viszont bármelyikük mondhatja, hogy köszöni szépen, de neki nem tetszik a másik, és addig keresgélne tovább, míg valaki igazán szimpatikus nem lesz. Az indiai nők azt mondják, a férfiak azért szeretnének házasodni, mert hiányzik nekik, hogy legyen, aki gondoskodik róluk, és akivel szexuális életet élhetnek. Indiában jellemzően a nők nem nyitottak a házasság előtti intim együttlétekre, kivéve – pletykák szerint – Újdelhit és Mumbait, ahol lazábbak a nők. Az indiai nők azért kezdenek férjet keresni, mert a család egy idő után jelzi, hogy most már ideje lenne házasodni, elköltözni, így gondoskodni az idős szülőkről is. Az elköltözést a legjobb esetben egyetem végéig, körülbelül 23 éves korig lehet húzni. Alapvetően a huszonéves lányok, akik már „benne vannak a korban”, maguk is házasodni szeretnének.

Van, hogy a Facebookon érkezik a boldogság

Shiva 25 éves korában érezte úgy, hogy most már tényleg ideje lenne feleség után nézni. Az ő lánykeresése jól mutatja, hogyan zajlik ez az egész a gyakorlatban. Shiva szólt a nővérének, hogy „eljött az idő”. Ekkor a rokonok elkezdtek körbeérdeklődni a széles ismerősi körben, hogy akad-e valahol egy hozzá passzoló leányzó. Találtak pár lányt, és mutattak róluk fotókat, valamint Shiva megnézte őket Facebookon is. Végül hat lánnyal találkozott személyesen: volt, aki nem volt neki szimpatikus; volt, akinek ő nem volt az. Aztán egy nap a nővére mutatott neki az Instagramon egy lányt, akibe Shiva azonnal beleszeretett:

Amikor megláttam a fotóit, tudtam, hogy ő az igazi. Erre nincsenek szavak, nem lehet megmagyarázni. Egyszerűen csak éreztem, hogy őt kerestem.

A lány, Sushmita így fogalmazott: „Shiva Facebook-oldalát látva valami különös történt, azt éreztem, hogy azonnal találkozni szeretnék vele.”

Menyasszony és vőlegény családtagjaikkal egy hagyományos esküvői szertartáson (Képünk illusztráció – Fotó: In Pictures Ltd. / Corbis via Getty Images)

Ezután hagyományos módon, az előre elrendezett házasságok forgatókönyvét követve találkozott egymással a két család is, és a családfők megvizsgálták, hogy összeillik-e a pár. Indiában különösen fontos, hogy társadalmi osztály, vallás, horoszkóp, anyagi háttér alapján is összepasszoljon a férfi és a nő egymással. Ha ez mind rendben, a család áldását adja a házasságra. Ha viszont a család nem egyezik bele a házasságba, de a pár mégis összeházasodik, az azzal következménnyel jár, hogy a rokonság anyagilag semmiben nem segíti a fiatalokat, magukra hagyja őket. Ahhoz, hogy ezzel a következménnyel a pár ne foglalkozzon, bizonyos fokú anyagi szabadság, jól fizető munka szükséges. Viszont a szoros családi kapcsolat fenntartásának igénye sokszor felülírja a szerelmi történeteket is. Nehéz nyugati szemmel megérteni azt, hogy a szülő szava és szeretete mennyire elsődleges számukra. 

Shivára és Sushmitára áldásukat adták a szülők már az első hivatalos találkozókor, és rá fél évre össze is házasodtak. A szokás alapján az esküvőig csupán pár alkalommal találkozhattak, közben online tartották a kapcsolatot, Skype-on beszélgettek, szinte mindennap. Konkrétan kikérdezték egymást a szokásaikról, hogy kiderítsék, valóban össze tudják-e hangolni az életüket. Tételesen összevetették azt, hogy ki mikor ébred, fekszik, mit eszik, milyen hobbija van stb. Shiva szerint „ezeket a dolgokat különösen fontos tisztázni már az elején, mert az életstílusnak, a napi ritmusnak is egyeznie kell. Hiába a szeretet, nem lehet fenntartani pusztán arra alapozva egy házasságot.”

Nem összecsiszolódás, hanem hozzácsiszolódás  

A legtöbb esetben ilyen kivételes fellángolás, mint Shiváéknál, nem történik. Általában, bemutatják egymásnak a fiatalokat, megvan a kölcsönös szimpátia, de szerelemről szó sincs. A házasság után a nő, és csakis kizárólag a nő dolga, hogy alkalmazkodjon a férfihoz. Az indiai nők erről úgy beszélnek, hogy

a nő egy semmi, a férfi van fent, a nő meg lent. A nőnek nincs igazi beleszólása a család dolgaiba. Ráadásul a férfi nem hibázhat, minden kapcsolati probléma kizárólag a nő felelőssége.

A nőnek tehát kötelező alkalmazkodni. Itt nem összecsiszolódásról van szó, hanem kizárólag arról, hogy a nő hogyan tud hozzácsiszolódni a férfihoz, aki úgy tökéletes, ahogy van. Az az alaptétel emellett, hogy el kell fogadni azt, hogy az alkalmazkodás időbe telik. Talán öt, talán tíz évig tart, nem számít.

Ami érdekes európai szemmel, hogy sok nő egyáltalán nem lázad. Úgy érzik, tehetetlenek, de ezt el is fogadják, mondván, „ez a sors, ez Isten akarata.” Úgy vélik, hogy ha a férj a családról képes anyagilag gondoskodni, nem iszik, tiszteli a feleségét, akkor minden rendben lesz, az alkalmazkodás lehetséges. De persze vannak nők, akiknek egyáltalán nem tetszik az elnyomott szerepkör – főképp, ha bántalmazzák is őket –, csak éppen nem tudnak változtatni rajta. Sokan úgy élik túl a mindennapjaikat, hogy titokban szeretőt tartanak.

Hindu esküvői szertartás: a vőlegény apjával és a menyasszony anyjával a „szent tűzbe” helyezik felajánlásaikat (Fotó: In Pictures Ltd. / Corbis via Getty Images)

Indiában egyébként a válás legális alternatíva, mégis olyan ritka, mint a fehér holló.

Ezer házasságból tizenhárom végződik válással, ezzel az indiaiaknak a legalacsonyabb a válási rátájuk a világon.

Mi azt hallottuk a helyiektől, akikkel beszélgettünk, hogy azért nem válnak, mert egyrészt a nő függő anyagi helyzetben van, másrészről azért, mert a közösség kitagadja a nőt és az egész családot is válás esetén. Egyikük így mesélt:

Ha én elválnék a férjemtől, akkor a boltos többé nem szolgálná ki az apámat, anyámat. Illetve a rokonság kirekesztene teljesen, nem állnának velem szóba, és nem támogatnának, magamra maradnék.

De persze azt is hozzá kell tenni, hogy falun vagy a fővárosban elváltnak lenni teljesen más ügy.

Sajnos az ivás elég nagy probléma Indiában, számos férfi költi el erre a családi büdzsét, és bánik emiatt rosszul a feleségével. A társadalom szerint pedig ez is a nő hibája. Az, hogy a férfi iszákos, mit sem számít, a nő a felelős, mert képtelen megtanulni ehhez alkalmazkodni. Garima (33) hat évig élt együtt a férjével, a szüleik mutatták be őket egymásnak. Tetszett is neki Dhiraj, és minden házassági kritérium stimmelt. Garimával a házassága napján madarat lehetett volna fogadni, annyira boldog volt. Aztán jött a fekete leves. Kiderült, hogy a férfinak potenciazavarai vannak, és gyakorlatilag nem volt szexuális életük. Garima viszont szeretett volna gyerekeket, és persze vágyott az intimitásra is. A volt férj művelt családból származik, az apósa elismert orvos, ráadásul Újdelhiben éltek, ami nem egy kis falu, régi felfogású emberekkel, hanem egy modern város. Garimának mégis küzdenie kellett a szabadságáért. A férje nem volt hajlandó beszélni a problémáról, tabutéma volt. Évek teltek el, miután Garima megosztotta a kínos szituációt az anyukájával, az orvos apósával, de minden irányból azt a választ kapta, hogy egyedül ő lehet a történetben a hunyó, a férfi egyszerűen nem lehet hibás:

A férfival nem lehet semmi fizikai, pszichés baj, nekem kellene másképp csinálnom valamit. Mikor mondtam, hogy adjanak már tanácsot, hogy mit, és hogy lesz így gyerekünk, arra is azt kaptam, hogy én vagyok alkalmatlan, és szégyelljem magam. Évekig megaláztatásban éltem, és azzal a teherrel, hogy illő lenne már gyereket szülnöm, de én erre képtelen vagyok.

Végül Garimának hatalmas veszekedések és évek munkája árán sikerült elválnia. A válás után a család kitagadta, de mivel okos, művelt lány, szerényen bár, de Delhiben egyedül is képes boldogulni.

Azért van már, aki szerelemből házasodik

Van még egy, a közbeszédben szerelmi házasságként nevezett kategória, ami szintén jelen van Indiában, sőt egyre inkább jellemző. Ez azt jelenti, hogy két ember egymásba szeret, és összeházasodnak, pont ugyanúgy, mint nálunk. Az, hogy ez elterjedt, abban leginkább a nők emancipációs törekvései játszanak szerepet: egyre több nő tanul tovább, egyre több nőt alkalmaznak, és egyre több munkalehetőség van, ami azt jelenti, hogy a nők nincsenek teljesen kiszolgáltatva anyagilag a férfiaknak, és nem szorulnak rá a saját rokonság anyagi támogatására sem. Sőt, ma már látszik az a tendencia, hogy pusztán a férfi fizetéséből nem lehet eltartani egy többgyermekes családot, ezért a nőnek is dolgoznia kell.

Romantikázó pár Újdelhi egyik parkjában (Fotó: In Pictures Ltd. / Corbis via Getty Images)

A nők azt mondják, hogy számukra ez áldás, ugyanis ha ők is hoznak pénzt a családi kasszába, döntési joguk is lesz otthon, és ezáltal egy idő után egyenlőek lesznek a férfiakkal. Akik ma fiatalok, és a nagyvárosokban élnek, még csak fontolóra sem veszik annak a lehetőségét, hogy a család keressen nekik párt, kizárólag szerelmi házasságban gondolkodnak. A mai diplomás, városi, jelenleg húszas, harmincas nők pont ugyanannyit dolgoznak egy multinál, vagy például egy ügyvédi irodában, mint az európai nők, és pont ugyanúgy ragaszkodnak a szabadságukhoz. A lehetséges szülői ellenkezést pedig gyorsan rövidre zárják azzal, hogy elmennek a hivatalba a párjukkal, összeházasodnak, és csak ezután mutatják be a szülőknek a férjüket, feleségüket, aztán csináljanak, amit akarnak, akár a fejük tetejére is állhatnak.

A hetvenéves Anusha tanácsai

A rossz példák mellett találkoztam egy idős nénivel is, aki már ötven éve él boldog házasságában a férjével, pedig anno neki sem volt választása. Az ő fiatalkora idején szerelmi házasságról szó sem lehetett, Raóval a szülei boronálták össze. Anusha így vélekedik a házasságról: „A szerelmet túlértékelik, pedig az jön-megy, nem állandó. Viszont ha okosan választasz párt, akkor a köztetek kialakuló szeretet biztos alapokra fog épülni. A gyermekeimnek is azt tanácsoltam, hogy csupán pár kritériumot gondoljanak végig. Ha ezek nincsenek meg, úgy vélem, a pár mindenképpen szenvedni fog egy idő után. Azt érdemes meggondolni,

  • Együtt nagyobb gazdagságra, jómódra tud-e szert tenni a pár?
  • Meg tudják-e együtt hatékonyan oldani a felmerülő nehézségeket?
  • Meg tudják-e osztani egymással az érzelmeiket?
  • Ugyanolyan műveltek-e, jókat beszélgetnek?
  • Ha találkoznak egymással, milyen hangulatot teremtenek? Tiszteletnek, kedvességnek, vidámságnak kellene jellemeznie az együtt eltöltött időt.
  • Fontos, hogy legyen fizikai vonzalom, tetsszenek egymásnak külsőleg.
  • Támogatni tudják-e egymást a spirituális fejlődés útján?
  • Képesek-e egymást inspirálni?”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top