nlc.hu
Mindennapok

Diana hercegnő kedvenc ékszerei

Emlékeket őrző smaragdok és gyémántok – Diana hercegnő kedvenc ékszerei

Imádta a chokereket, a zafírt, az igazgyöngyöt és a gyémántokat. Diana hercegnő az ékszer választásban is igazi ikon volt.

Az 1997-ben, Párizsban elhunyt Diana walesi hercegné nem csak a szívek királynője titulust nyerte el, hanem a mai napig igazi divatikonnak számít. A Shy Di (Félénk Di) korszakától, ami a Károly herceggel kötött eljegyzésekor még jellemezte stílusát egészen a merészebb, sokszor a királyi ház elvárásaival szembeforduló kreációválasztását jellemző időszakig.

A halála után 10 évvel a Kensington Palotában rendezett Diana: Her Fashion Story kiállítás kurátora, Eleri Lynn akkor azt mondta, Dianának megvolt az a különleges képessége, hogy ruháival és ékszereivel üzenjen, mivel nyilvános megszólalásokra ritkán nyílt alkalma.

Ami ékszereit illeti, teljesen egyértelműen csak pár megállapítást tehetünk. Egyrészt, imádta az igazgyöngyöket, a zafírt, a chockereket és hivatalos megjelenésekor főleg a királynőtől, II. Erzsébettől kapott darabokat hordta. Amit kevesen vettek észre, hogy a hercegné előszeretettel hordott aranyékszereket is, köztük több, családi gyűrűt, amit viszont a házasságkötése után már csak ritkán, nem hivatalos eseményeken vett fel. Tinédzserkorában is volt már chokere, egy D-betűvel a közepén, szintén aranyból. amit később is megtartott.

A gyakran viselt és ékszereiből válogattunk ki pár szépséget:

Frances Shand Kydd gyémánt fülbevaló

Diana és Károly esküvőjük után a Buckingham Palota erkélyén

Diana és Károly esküvőjük után a Buckingham Palota erkélyén (Photo by – / POOL / AFP)

Esküvőjére Diana kölcsönkérte édesanyja fülbevalóját, amiben középen egy nagyobb körte alakú gyémánt van, amit 50 kisebb gyémánt vesz körül. A hercegnő ezt az ékszert soha többé nem vette fel. Édesanyja azonban ezt viselte Diana temetésén, halála után pedig legidősebb lánya, Lady Sarah McCorquodale örökölte.

A Spencer családi tiara

Diana a Spencer családi tiarát zafír és gyémánt ékszerekkel egészítette ki, melyeket a szaúdi koronahercegtől kapott ajándékba. A kép egy ausztrál fogadáson készült 1983-ban.

Diana a Spencer családi tiarát zafír és gyémánt ékszerekkel egészítette ki, melyeket a szaúdi koronahercegtől kapott ajándékba. A kép egy ausztrál fogadáson készült 1983-ban. (Fotó: Anwar Hussein/Getty Images)

Bár eleinte úgy tudták, hogy a XIII. században készült, a Spencer családi tiara valójában több ékszerből áll össze, és az idők során többször át is alakították. A Diana idején viselt verzió 1935-ben nyerte el formáját, számos ezüstben fekvő gyémántokkal és virágokat formáló arany szálakkal. Diana testvérei, Jane és Sarah is ezt viselte a saját esküvőjén. II. Erzsébet felajánlotta Dianának, hogy az oltár előtt viselje Mária királyné Szerelmesek csomója: Cambridge Tiaráját, de Diana a családi örökséghez ragaszkodott.

Szerelmesek csomója: Cambridge Tiara

Diana hercegné és a Cambridge tiara.

Diana hercegné és a Cambridge tiara. A kép 1992-ben készült (Fotó: Dave GAYWOOD / AFP)

A királyi család első hivatalos ékszerkészítője a Garrard & Co volt, Mária királyné arra kérte fel őket, készítsenek egy replikát nagyanyja ékszeréből az eredetiből megmaradt gyöngyök és gyémántok felhasználásával. A francia neoklasszikus stílusú darabban 19 keleti gyöngy van, amik egy-egy gyémánton függnek. Mária II. Erzsébetre hagyta a tiarát, aki később Dianának ajándékozta. Válása után az ékszer visszakerült a királynőhöz, azóta pedig Katalin hercegné fejét díszítette több fogadáson is.

Mária királyné Gerrard chokere

Diana a születésnapjára rendezett gálán.

Diana a születésnapjára rendezett gálán. (Fotó: PAUL VICENTE / AFP)

Figyelemre méltó darab a smaragd és gyémánt choker, amit még Mária királyné csináltatott Garrardnál a húszas években. Végrendeletében unokájára, II. Erzsébetre hagyta, de ő alig horda. Diana ezzel szemben a válása után is szerette viselni. Mint a 36. születésnapjára rendezett gálán is a londoni Tate-ben.

A nagy kedvenc: a hétsoros gyöngy és zafír choker

Diana egyik leghíresebb ékszerét viseli

Diana egyik leghíresebb ékszerét viseli (Fotó: Jon LEVY / AFP)

Diana egyik leghíresebb ékszere ez, ami aznap este is a nyakában volt, amikor Károly herceg elismerte a félrelépését. Hét sor gyöngy és egy nagy sri-lankai zafír, amit gyémántok vesznek körbe. A zafír eredetileg Erzsébet anyakirályné ajándéka volt egy brossban. Mivel a hercegné nem szerette a brossokat, chokert készíttetett belőle.

Ezt viselte akkor is, amikor 1990-ben Budapestre látogatott. Diana egyébként kétszer járt hazánkban. 1990-ben férjével, majd két évvel később egyedül érkezett Magyarországra.

Diana hercegnő és Göncz Árpád

Diana hercegnő és Göncz Árpád 1990-ben (fotó: Georges De Keerle/Getty Images)

Akkor a Brit Balett társulatot kísérte el hazánkba mint a szervezet fővédnöke. Göncz Árpád társaságában egy Victor Edelstein piros estélyiben, fején a korábban már említett, Spencer család diadémjával nézte végig az előadást az Operában. Ezután a köztársasági elnök magánvacsorán látta vendégül a hercegnőt a rezidenciáján. Egy Diana életéről készült dokumentumfilmben így mesélt erről Göncz: “Az asztalnál levette a diadémot, mert nyomta hátul a fejét, én pedig megkérdeztem megfoghatom-e. Igent mondott. Nagyon nehéz, feleltem, mire ő: ha maga azt tudná. Ma már értem, hogy nem a fejék valódi súlyára gondolt…”

A hattyúk tava nyaklánc

Diana a Royal Albert Hallban A hattyúk tava előadásán

Diana a Royal Albert Hallban A hattyúk tava előadásán (Fotó: JOHN STILLWELL / PA / AFP)

A Garrard által készített gyönyörű nyakláncot Diana utolsó nyilvános megjelenésén viselte a Royal Albert Hallban. Mivel A hattyúk tavát tekintették meg, a nyaklánc később ezt a nevet kapta. A hozzá passzoló fülbevalóval együtt az ékszerei többségével ellentétben nem került vissza a családjához, hanem eladták egy magángyűjtőnek.

És a feledhetetlen eljegyzési gyűrű, a ceyloni zafír

Diana és Károly herceg

Diana és Károly (Photo by Princess Diana Archive/Getty Images)

Az 1981-es eljegyzésre Diana a ma már híres és sokat utánzott, most Katalin hercegné által hordott, 18 karátos fehéraranyba és gyémántok köré foglalt ceyloni zafírt kapta Károlytól. A darab Viktória királynő brossa alapján készült Garraradnál. Diana a válás után is hordta az ékszert, halála után legidősebb fia, Vilmos örökölte.

A királyi család és a divat

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top