nlc.hu
Mindennapok
Te szoktál emlékezni az álmaidra?

Te szoktál emlékezni az álmaidra?

Az agyunk élénk tevékenységet folytat akkor is, amikor mi magunk passzív állapotban vagyunk. Sőt: egyesek szerint, komolyabb munkát végez ilyenkor, mint amikor nem vagyunk ébren!
Te szoktál emlékezni az álmaidra?

Tihanyi-Konda Szilvia a Caféblog bloggere legutóbbi bejegyzésében az álmokról írt, pontosabban azok fontosságáról.

Mint írja, akkor is álmodunk, amikor nem vagyunk ennek tudatában. De csak akkor emlékszünk arra, amit álmodtunk, ha röviddel az álom bekövetkezte után ébredünk fel: akár az óra ébresztésére vagy valamilyen zajra, hirtelen éjszakai zörejre.

Az álmok lehetnek hétköznapiak, de lehetnek ijesztőek is, vagy annyira zavarosak, hogy fel sem tudjuk idézni, hogyan is volt. A rossz álmok az alvás közepe vagy vége felé – tehát a mélyebb alvási, a leginkább tudattalan szakasz alatt következnek be. Talán ezért is olyan zavarba ejtőek és ijesztőek, hogy olykor az ember fel is ébred és nagyon rossz érzése lesz, mert újra átéli az álom alatti rettegést, és tehetetlenséget. A rémálmokat “álom alatti szorongásos rohamoknak” is szokták nevezni.

Egyesek szerint a furcsa vagy zavaros álmokban életünk korábbi eseményei idéződnek fel bennünk. Egy másik, misztikusabb elgondolás szerint olyan dolgok is előjöhetnek álmunkban, amelyek csak azután fognak bekövetkezni: erre alapoznak az álmoskönyvek is, amelyek ráadásul mindenféle különös értelmet adnak az álomban megjelenő állatoknak, tárgyaknak, helyzeteknek. Ezeknek az álmoskönyveknek legtöbbször nem sok valóságalapjuk van – többnyire az adott kor babonáin alapulnak. Az is jól ismert elgondolás, amely a szimbólumokról szól: eszerint az álmok szimbólumokkal üzennek. A megértésük komoly ismereteket, de főként önismeretet kíván, mivel az álmodott dolgok mást jelenthetnek az álmodó számára szubkultúrák vagy a személyes ismeretek szintjei viszonylatában.

Ha kíváncsi vagy Szilvia teljes bejegyzésére, kattints Caféblog oldalára. 

(Kiemelt kép: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top