nlc.hu
Mindennapok
Napi hétezer lépés is elég lehet az egészségünk megőrzéséhez

Lehet, hogy nem is kell tízezer lépés az egészségünk megőrzéséhez?

Mozogni muszáj, csak az a kérdés, mennyit. Állítólag a napi lépésszámnak nem feltétlenül kell elérnie a tízezret.

Sokszor, sok helyen találkozni azzal az ajánlással, miszerint naponta tízezer lépést kell tennünk az egészségünk megőrzése érdekében. Egy új tanulmány szerint akár a 7000 lépés is elég lehet, ez is jelentős egészségügyi előnyökkel jár, ami megnyugtathatja azokat, akiknek valamilyen okból a tízezer lépést nem sikerült beiktatni a mindennapjaikba, hiszen ez egy könnyebben elérhető és megvalósítható cél. 

Amanda Paluch, Massachusettsi Egyetem munkatársa a csapatával több mint 2100 középkorú résztvevő segítségével próbált utánajárni annak, hogy van-e összefüggés és ha igen, milyen a naponta megtett lépések száma és a korai elhalálozás kockázata között. A kutatás 13 évet ölelt fel, ezen idő alatt a résztvevők három százaléka hunyt el.

Ugyan nem lehet egyértelműen kijelenteni ezen kutatás alapján, hogy van ok-okozati összefüggés aközött, hogy aki többet sétál, az hosszabb ideig él, de az évek során gyűjtött adatok arra engednek következtetni, hogy 7000 lépéshez érdemes tartani magunkat. Azoknak a körében ugyanis, akik legalább ennyit léptek naponta, 50-70 százalékkal alacsonyabb a korai halálozási kockázata, mint azoknál, akik nem tettek meg ilyen távolságot. Érdekes módon a gyaloglás gyorsasága, intenzitás és az egészségügyi előnyök, illetve a halandóság között viszont semmilyen kapcsolatot nem találtak.

(via My Modern Met)

séta

Fotó: Pixabay

Ezt tedd meg az egészségedért:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top