Azt mondják, mindig nyitva vagy.
Igen, télen-nyáron, éjjel-nappal. Vannak, akik tudják már: ha az ajtó be van zárva, akkor is csak egy kamulánc van rajta. Itt alszom, jöhetnek bármikor. Mert egy férfinak elég annyi alvás, amennyit pislog. Ha ezek a padok beszélni tudnának, az már nem lenne sajtóképes, annyian aludtak rajtuk. Van, hogy tele vannak éjszakánként, persze csak barátokkal, dzsúdósokkal. Meg hátul van a hajóm, a Banya. Banyahajó. Abban is lehet aludni, mutatom. De csak barátoknak, ha megittak három kupicát, ne kelljen már hazavillamosozniuk, főleg, hogy villamos itt nincs is.
Vagy ha esetleg jönnek egy hölggyel, akkor le tudjanak pihenni. Vagy hát felolvasni egymásnak. Zsoltárokat például.
Olyankor behúzom a függönyt, nem is akarom zavarni az áhítatot. Van zuhany is, ha megizzadnának benne.
Hogy kerültél ide?
Én dunai gyerek vagyok, anyámék a Dunán csináltak egy kílbótban. Október 31-én születtem, a világtakarékossági napon, ugye, de velem nem spóroltak, nagyra nőttem. Aztán úgy húsz évvel ezelőtt Sződligeten találtam a Banyát, akkor már nyolc éve elsüllyedt, ki kellett ásni, három tonna iszapot kiszedni belőle, lyukas volt, megcsináltuk Tugyi Laci barátommal, aki már akkor kompos volt itt, és vártuk, hogy emelkedjen a Duna. Meg is jött az ár karácsonykor, ’89 lehetett vagy ’90. Aztán akkor a Laci megengedte, hogy idekössem szembe. Majd levizsgáztam, én is elkezdtem kompozni, itt akkor még nem nagyon volt semmi, ami volt, azt kibéreltem. Eladtam a házam Óbudán, megvettem ezt, aztán most csinálom. Az első 4-5 évben persze csak mínusz volt.
Az önkormányzat hagyta?
Ez nem az önkormányzatnak a területe, hanem a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságé, az önkormányzatnak semmi köze hozzá, bár először azt hitte, hogy van, amikor idejött szórakozni velem. Voltak itt korhadt fák, amik rádőlhettek volna gyerekekre,
én meg csináltam egy fiatalító metszést, ezért feljelentettek,
de bebizonyítottam, hogy mindenre van itt engedélyem. Úgy nézett ki itt minden, mint egy dzsungel, most meg lejárnak ide családok, gyerekek, majdnem minden héten foglalt a bogrács ott fent. Bérelni sem kell, csak annyit kérek, hogy ne szatyorból igyanak, hanem itt nálam, a pultnál.
Mivel foglalkoztál, mielőtt révész lettél?
Válogatott sportoló voltam, utána az utánpótlásnak voltam az edzője. Aztán meg az éjszakában dolgoztam. Végül idejöttem, megnyugodva, szépen. Csinálok mindent, lassan, precízen. Elég volt nekem a stressz.
Jól érzem itt magam, ha be kell mennem a Flórián térre, már libabőrös vagyok.
Rendben tartom a területet, locsolom, nyírom a füvet, építettem játszóteret.
A kompot is te üzemelteted?
Én. Nyáron a Józsival együtt, van már rendes menetrend, óránkénti. Télen meg nincs menetrend. Csak felhívnak, hogy itt legyek, aztán átviszem őket. Persze a legtöbbször egyébként is itt vagyok. Ha kint mínusz öt van, én tudok ezzel a kis kandallóval csinálni vagy tizenötöt bentre. És akkor itt ülünk, mi, környékbeliek, de jönnek még Csepelről, Újpestről is, hogy egy jót vitatkozzanak. Híres a rétesem, ott sütöm a látványpékségben. (Mutatja a gázsütőt a sarokban.) Van, aki felhív, hogy rakjak félre húsz darab rétest, átjön érte a város másik feléről. És akkor itt lobog a tűz, mi meg megváltjuk a világot minden este. Majdnem.
Télen filmklub is van, szerdánként csinálja egy barátom, a Tibi. Van vászon, kivetítjük, megbeszéljük utána még vagy egy-két órán át, kinek mit mondott. Közben rakom a tüzet, töltöm a piát. Régi filmeket nézünk, vagy szoktunk néha Gusztáv-rajzfilmet, Vukot, Mézga családot is, szétröhögjük magunkat. A kedvenc filmem egyébként a Volt egyszer egy vadnyugat, biztos, hogy láttam több mint tízszer.
Meg amikor kell, jön a Mikulás. Sötétben, hajóval érkezünk a gyerekekhez, a Mikulás átöltözik hátul, nekünk meg vannak ilyen nagy csillagszóróink a Metróból, összefogunk négyet, így jövünk: nem rénszarvassal, hanem csillagszórós hajóval. Itt aztán leül a Mikulás, van neki egy széke meg nagy piros zsákja, amibe előzőleg már le vannak adva a papírok, kihúz egyet, felszólítja a Kovács Gizikét vagy a Stronzhauer Hümérkét, hogy
Hümérke, az óvó nénit most már tényleg nem kell minden délelőtt leköpdösni, és ígérd meg, hogy jó kisfiú leszel.
A gyerek meg persze hogy megígéri, és megkapja az ajándékot, amit a szülők előző nap idehoztak. Eleinte én voltam a Mikulás, csak a gyerekek felismertek, szóval most már egy barátom az, vagy kettő. Jó nagyok, tudod. Ezt az egészet persze a gyerekek miatt csinálom, a kis husikák úgy élvezik, ezért van a játszótér is.
Csak úgy hívnak, hogy Jani bácsi, ez mondjuk kurvára zavar.
Hogy sikerült a legutóbbi dzsúdós buli?
Jól. Az mindig jó. Most megint lesz, az edzőmnek lesz a születésnapja. Ha mi összejövünk, tíz percen belül csak a dzsúdóról beszélünk, meg az elmúlt negyven-ötven évről. Hogy ki verte meg először az orosz meg a japán gyereket, amikor már ki lehetett menni. Meg hogy milyen volt, amikor a magyar bajnokságra ezzel a hülyével mentem, aki itt mellettem ül, ilyenek.
Magyar foci?
Hú, de utálom azokat a szarháziakat. Bár nem is a gyerekekkel van baj, hanem azzal, amit elhitetnek velük, és amit aztán képviselnek. Nagyon utálom a focit. A sporttáborban, amikor egyszerre edzettünk velük, akkor addig nem volt szabad bemennünk a kantinba, amíg azok nem végeztek. Álltunk sorba kint, hogy azok bent kaszinózhassanak. Nyilván nem volt szabad hőbörögni, szóval kihívtuk őket egy focimeccsre, aztán mi, dzsúdósok megvertük a futballutánpótlást 2:1-re, érted. Nagy baj van azzal, amit elhitetnek velük. Na, ki is megyek a román nagykövetségre. (Pisiszünet.)
Mit szeretsz itt a legjobban?
A miliőt. Meg a halakat, a kacsákat, az erdőben az őzikét, ott szemben meg a vaddisznókat. Átmegyünk az unokámmal, ha megjön Angliából, sátorozunk, vagy csak egy polifoamon alszunk a szabad ég alatt. Nagyon szeretek itt lenni. Azért csináltam ilyen nagy asztalokat, hogy egymás mellé üljenek az emberek, és beszélgessenek.
Aztán akkor így megismerkedünk.
Nyáron mindig van egy este, amikor a Benkő Zsolti bluesgitáros itt zenél. Az jó. Egyébként mindig blues szokott itt szólni, nem tudom, most miért nem. Vagy ha nem ez, akkor van karaoke, az Attila gyereknek akkor itt van a keverőpultja, és nyomja. Az is jó.
Számot lehet kérni?
Igen, hát berakok én mindent. Szól a YouTube, ha kell. A Lagzi Lajcsit meg a Jimmyt nem szívesen, pedig az, ha egy szarházi is volt, ki tudott énekelni vagy nyolc oktávot, majdnem mint a Pavarotti. Ha én itt vagyok délelőtt, kirakom a nyugágyam, és akkor üvölt a Pavarotti. A Carrerast annyira nem komálom, de a Pavarotti, az az isten. Meg még a B.B. King és az Eric Clapton. Ebből élek, de azért az ilyen lajcsisoknak azt mondom inkább, hogy
itt van ez a Duna-part, a vadkacsák, szépen zöldell a fa, hagyjuk ezt a Lagzi Lajcsit a picsába már egy kicsit, inkább nézelődjünk és beszélgessünk.
Vagy legyünk csendben, és nézzük a vizet meg a zöldet. Hallgassuk a Frank Zappától a Csendet. Kiülsz oda egy kicsit a partra, csöndben vagy, csak úgy szárnyalnak a gondolataid, és akkor megfejted saját magadat. Amennyiben tudod. Nem hallod végre a szomszéd fúrógépét, vagy ahogy a vécét lehúzza. Becsukod a szemed, néha kinyitod, akkor látsz pár kacsát, és az az igazi. Rájössz arra, hogy milyen jó, hogy itt vagy. Én is, amikor átmegyek oda a szigetre, ott hallgatom a Zappától a Csendet.
Ehhez mit szólnak a többiek?
Hát hogy
Jani, bazmeg, te hülye vagy?
Pedig kibaszott sokat dolgoztam ezért. Nem sokaknak adatik meg ez az élet. Na jó, nekem sem adatik, csinálni kell. Persze nem vagyunk egyformák, van, akinek ez nem elég. Az életre nincs recept. Nekem sem volt mindig elég. Toltam is, mint az ördög. Az éjszakában dolgoztam, jól kerestem, de megelégeltem. De egy forint adósságom sincsen, inkább nekem tartoznak. Csak megadnák a felét! Itt is macerás minden, persze. Kilencig azért ellustálkodom, ha felkelek hatkor, de közben arra gondolok, hogy meg kell húzni ezt a kötelet, meg azt, meg másik hetet, meg az uszadékot el kell pingpongoznom csáklyával, át kell vinnem két utast, lenyírni a füvet, meg le kell festeni ezt a kurva anyja picsáját, mert szétrohad. Soroljam? De nekem mégis tetszik. Meg hát én választottam.
Mi a legnehezebb itt?
A hatóság. Meg a Köjál. A Köjál a baj. Ha nem így fésülködök, akkor megbüntetnek, ha így, akkor is. De nem a vízi rendőrök, hanem mindenki, aki gurulós. A vízi rendőrök abszolút jóindulatúak. Mondjuk van, hogy mi segítünk rajtuk, amikor árvízkor nem tudják a csöveseket összeszedni, akkor én szedem össze őket. Itt laknak az erdőben, de egyszer akkorát jött a víz, hogy felszorultak a fára. Aztán se a rendőr nem tudott bemenni, se a tűzoltó, én meg bementem a ladikommal, leszedtem őket a fáról. Vittem pokrócot meg kekszet nekik, meg hát májfúrót is, persze. Mindjárt vidámabbak voltak. Idehoztam őket, kaptak még egyet, még vidámabbak lettek.
Azért van olyan nap, amikor nincs kedved felkelni, és nincs kedved az emberekhez?
Persze, majd ha kimész, nézd meg, csak a zárva tábla van kifele. Olyankor átmegyek oda szembe, átviszek egy üveg bort vagy hármat, rakok egy kis tüzet. A tűz meg a víz a mindenem.
Az nagyon érdekes dolog, nem is tudom megfejteni, hogy rakok egy tüzet, ülünk hárman, és egy szót nem szólunk, és értjük egymást.
Gyerekek?
Három van, és két unokám. Az egyik gyerek Sydney-ben végezte az óvónőképzőt, most már itt él Budán, a másik éppen Vietnámban nyaral, de ő is Ausztráliában élt egy ideig. Szóval onnan támadtunk először. Lementem Sydney-be én is vagy hatszor, amikor még ott volt kint az egész család. Ott is ki volt nekem nézve egy étterem a tengerparton, hasonló mint ez, az lett volna a sydney-i Ebihal. De aztán eljöttek a gyerekek, én meg akkor minek maradtam volna. Az egyik például kiköltözött Mexikóba, miután összejött egy mexikói indián sráccal az Ozorán, én csak úgy mondtam, hogy a Winnetou elrabolta. Amikor annak vége lett, elköltözött Genfbe. Ilyenek.
A feleségeddel mi a helyzet?
Nyugdíjas. Nyugdíjas csajom van. De a minisztériumban dolgozik a mai napig is, már vagy 1250 éve, aztán nem akarják elengedni. Nekem meg már tele a hócipőm, hogy nem lehet vele beszélni telefonon, mert állandóan dolga van. Mindegy, hadd csinálja, ezt szereti. Hétvégenként egyébként besegít itt is. Középiskolában jöttünk össze, aztán az első randink a Műjégen volt, azóta vagyunk együtt. Hetente találkozunk vagy kétszer-háromszor. Szeretet kell meg elfogadás! Én régimódi vagyok, csak a nőket szeretem. De azokat nagyon, libabőrös is lettem most.
A kutyát hogy hívják?
Bonifác. Nyolcéves lesz. Ha véletlen elfelejtem, és nem viszem magammal a kompon, úgy meg tud sértődni, hogy két óráig nem szól hozzám. Mint amikor itt a világmegváltó vitáink vannak a törzsvendégekkel:
van, aki két napra megsértődik, aztán megkérdezi, mit isztok.
Hajózni elmész csak úgy?
Persze, van itt egy kis öböl, elmegyek mondjuk oda, és elvagyok, mint a befőtt. Vagy az unokámmal megyek úgy 4-5 napra, fölmegyünk Kamocsára a Vág folyón. De én átmennék az óceánon is, csak a nejem nem annyira támogatja.
Szüleimnek volt telke Horányban, meg a kílbót is megmaradt, gyerekként be voltam kötve a hajó orrába, azóta vízen vagyok. Bár azért a nyolcadik kerületben voltam nagyon sokáig, akkor azt gondoltam, hogy nem tudok leszokni a belvárosról. Ott mindenkit ismertünk, huncutkodtunk egész nap. Most meg kiráz a hideg a város gondolatától, meg egyébként is kurva sok munka van itt. Meg akartam lovat is, de nekem az állat az olyan, hogy bárhova bejöhet. Aztán az hülyén nézne ki, ahogy a ló jön át a stégen.
Mit gondolsz a Lupa-tavi fejlesztésekről?
Többen leszünk. Én úgy vagyok vele, hogy mindenki lakjon jól. Már a tortából. Mindenki találja meg a számítását. Persze ott kicsit hátrébb van a tizedesvessző, mint itt, de hát mindegy, nekem ez bőven elég. Meg úgy vagyok vele, hogy nem az a gazdag, akinek sok van, hanem akinek a kevesebb is elég. Soha nem voltam kapzsi, elég az, amit a Teremtő adott.
A Teremtővel is jóban vagy?
Ja, a Petyával?
Igen, itt ivott nálam tegnap is.
A Lupa-szigetről mit érdemes tudni?
Egykoron Luppa Péteré volt, ilyen úri hely, ide jöttek pihenni az urak az asszonyok elől. Azok meg nem tudtak átmenni a vízen utánuk. 82 ház van a szigeten, és egy üres telek, összesen 11 állandó lakóval. Ismerünk mindenkit, meg hát sok a történet, kevesen tudják például, hogy itt a sziget csúcsán, a házukból árult fagyit a Soros György, a szomszéd ház meg a Schmitt Pálé. Néha helikopterrel jön. Például múltkor a Hungaroringen volt valami dolga, biztos átadott vagy megnyitott valamit, aztán inkább helikopterrel jött haza, talán nem tudta, hol hagyta az autóját.
A politika érint téged?
Engem nem, nem foglalkozom vele. Nekem mindegy, ki milyen színű. A legjobb, ha valószínű. Itt minden ugyanolyan. Na, és tetszik itt?
Igen, nagyon.
Nekem is, ezért járok ide gyakran.
