nlc.hu
Meghitt percek

Grincsfa hiedelem

Ezt az elátkozott növényt ne használd karácsonykor!

Évek óta egyre nagyobb népszerűségnek örvend a grincsfa, de talán mégsem annyira jó ötlet ilyet tenni a lakásba, legalábbis, ha hihetünk a hiedelemnek.

Kár lenne tagadni, hogy a végletekig babonás nemzet vagyunk, gyakorlatilag annyi hiedelem szövi át az életünket, hogy minden napra jutna egy. A karácsony kapcsán is bővelkedünk ezekben, ott van mindjárt Luca-széke, mint az egyik leghíresebb, vagy éppen az, hogy az idejekorán bevitt fenyő kapzsiságot szül, akárcsak a tévhit, hogy tilos a szemetet kivinni, mert vele együtt kidobjuk a szerencsénket. (Igen, ez nemcsak a szilveszter és újév kiváltsága.) 

Grincsfa

A grincsfa (fotó: Getty Images)

És akkor a grincsfát még nem is említettük, ami szintén nem a legjobb ómen, hiszen a Grincs volt az a zöld, mesebeli figura, aki ellopta a karácsonyt! 

A Grincs és az ő metaforája 

Dr. Seuss, vagy pontosabban Theodor Seuss Geisel német származású amerikai író volt az, aki 1957-ben megteremtette a Grincs figuráját a mesekönyvében. A történet szerint a Grincs egy pocakos, cinikus személyiségű remete, aki 53 éve él elvonultan egy sziklán a kutyájával. Utálja Kifalva lakóit, folyton morog, rosszkedvű, és különösen a karácsonyi időszak bosszantja, annak minden részletével, ezért úgy dönt, elpusztítja az ünnepet, és elrabolja Kifalva lakóitól a karácsonyt. Ellopja az összes fát, az égősorokat, a dekorációt, sőt, még az ajándékokat is, végül a terve mégis kudarcba fullad, a város enélkül is megtartja az ünnepet, mert ahogyan a tanulság rámutat: a karácsony nem a tárgyakban él, hanem az ott élők szívében. Ez a Grincset is annyira meghatja, hogy végül Kifalva összes lakóját meghívja a barlangjába. 

Ezzel el is érkeztünk ahhoz, hogy miért mondják azt, hogy a grincsfán átok ül. A Grincs, mint metafora a rosszindulat megtestesítője, a neve semmi jót nem tartogat, a grincsfa szimbolikája pedig még ennél is rémisztőbb. A gúzsba kötött növény a tehetetlenséget jelképezi, ráadásul azzal, hogy a hegye lefelé mutat, negatív jelentéstartalmat kölcsönöz neki, hiszen vallásos értelemben lent, a talpunk alatt található a pokol.

Ehhez még hozzáadódik, hogy ezen jellemzően égősor vagy gyertya sincsen, a fény hiánya pedig a sötétségre, a kilátástalanságra vagy éppen a halálra utal a vallási és spirituális tanok szerint. Mindent egybevetve tehát a grincsfa szimbolikája csupa negatív képből áll össze, ennek köszönhető, hogy a renoméja nem a legjobb. Ám, ha téged a péntek 13-án látott, jobbról balra áthaladó fekete macska látványa sem ejt kétségbe, akkor bátran válaszd ezt, akár karácsonyfa helyett is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top