Fulladás. Szédülés. Gyomorbántalmak. Hasogató fejfájás. Állandó levertség, türelmetlenség, fokozott érzékenység, alvászavarok és leküzdhetetlen tömegiszony – néhány a pánikbetegség klasszikus tünetei közül. Az áldozatok személyes történetei sok mindenben különböznek, de van, amiben a betegek és az orvosok is egyetértenek: hosszú távon semmiféle gyógyszer, de még a teljes életmódváltás sem jelenthet megoldást. Csakis a vasakarat, az önbizalom, és ami sokszor egyenesen lehetetlennek tűnik: az életöröm visszaszerzése.
Nem vagy egyedül!
“Amikor a munkahelyemről
két hét pihenésre küldtek, már az
utcára is alig mertem kimenni.
Ági (25) élete nyolc hónappal ezelőtt gyökeresen megváltozott. Kilenc év együttélés után szakított a párjával. “Ő volt az első szerelmem, és azt hittem, az utolsó is. Depressziós, lehangolt, végül pánikbeteg lettem, miután véget ért a kapcsolatunk. Megbántam a szakítást, szerettem volna visszacsinálni az egészet, de már késő volt. Nem tudtam elfogadni és feldolgozni a helyzetet.”
Ági szociális munkásként dolgozik, így a pánikbetegség tünetei nem voltak idegenek számára. Amint felismerte a helyzetet, háziorvoshoz, majd pszichiáterhez fordult.
“A családom és a barátaim tudtak a betegségemről, és számomra is világos volt, hogy segítségre van szükségem. A pontos diagnózisom: pszichés szorongás szomatikus helyzetben. A szeretteimmel közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy nem kezdünk neki egy folyamatos gyógyszeres terápiának, mivel akkor erős gyógyszereket (nyugtatók, antidepresszánsok) kellett volna szednem. Ezek azonban csak enyhítették volna a fizikai tüneteket, de magát a problémát nem oldották volna meg. Így egy enyhe, gyógynövényekből álló nyugtató mellett döntöttünk, ami nem okoz függőséget” – meséli a lány.
Ám a természetes gyógymódok eleinte nem hatottak: sírógörcsök jöttek rá a munkahelyén vagy éppen az utcán. Nem volt étvágya, állandóan remegett, fájt a gyomra, és több mint tizenöt kilót fogyott.
“Kicsit meghaltam…”
“Összecsaptak a fejem fölött a hullámok. Amikor a munkahelyemről két hét pihenésre küldtek, már az utcára is alig mertem kimenni. Döntenem kellett, hogy összeszedem magam, vagy feladom a »normális életet«. Elhatároztam, hogy ez így nem mehet tovább, nem veszíthetem el egyszerre a párkapcsolatom és a munkám is.”
Ági továbbra sem nyúlt gyógyszerekhez, helyette a tibeti hangtál-meditációt választotta, és felkeresett egy asztrológust is. A spirituális fejlődés mellett a külsejét is megújította: frizurát váltott, ismét elkezdett összejárni a barátaival, és vásárolt néhány könyvet, melyekről úgy érezte, inspirálhatják a változásban.
“Kezdtem végre megérteni, ha kicsit bele is haltam a dologba, ez a szenvedés hosszú távon engem szolgál, hiszen erősebb, jobb, kitartóbb ember leszek. És mivel semmi sem tart örökké, tudtam, a betegségem sem fog.” Ági három hónap után tette le a gyógynövényes nyugtatót. Addigra elmúlt a gyomorgörcse, megint tudott aludni, és az utcán sem szorongott többé.
“Szerencsésnek tartom magam, hogy ilyen rövid idő alatt meggyógyultam. Nem ment volna, ha nem tudatosítom magamban és a környezetemben, hogy beteg vagyok, segítség kell. Azoknak a sorstársaknak, akik még küzdenek a pánikbetegséggel, azt tudom tanácsolni, hogy beszéljék ki magukból az érzéseiket, merjenek támogatást kérni, mert nincsenek egyedül!”
“Nem felelhetek meg mindenkinek”
Hanna (35) már évek óta küzd a pánikbetegséggel. A régóta lappangó tüneteket a munkahelyi stressz váltotta ki belőle. “Mindennap késő estig bent voltunk. Elvesztettem a lelkesedésem, mert a nálam nagyobb hangúak miatt nem érvényesülhettem. Egy idő után inkább nem szóltam egy szót sem. Akkor sem, amikor a napi tizennégy óra munka rendszeressé vált, még hétvégén is. Ha néha megemlítettem, hogy a párommal szeretnék lenni, azonnal lehurrogtak. A társaság nagy része ugyanis az éjfélig tartó munka után még kocsmázni indult.” Az erőltetett tempó szörnyű tüneteket produkált. Hanna folyamatosan fáradtnak érezte magát, sokszor szédült, összevissza evett, ha egyáltalán volt étvágya. A legnagyobb gondot a gyomorfájás jelentette, a munkahelyére menet rendszeresen elkapta a hasmenés.
“A végén már egész nap nem ettem, nehogy baleset történjen. Az éhségből fakadó szédülés és gyengeség mellett pszichés zavarok is rám törtek, mint például a halálfélelem, a menekülési kényszer. Mindez addig fokozódott, hogy képtelen voltam bejárni dolgozni. Hiába fordultam orvoshoz, ő vírusos bélgyulladásra fogta a tüneteket. Végül neurológushoz mentem. Ott kiderült, hogy szorongásos pánikzavarom van.”
Mélypont
Hanna számára akkor érkezett el a mélypont, amikor egy reggel arra ment be az irodába, hogy meghalt az egyik kolléganője, aki mindössze huszonhárom éves volt. Motorbalesetet szenvedtek a barátjával.
“A kollégám temetése napján a százéves dédim kórházba került, a páromat pedig kirúgták. Teljesen összeomlottam. Másnaptól azt kértem, hogy otthonról dolgozhassak, de a stressz és a nyomás így is megmaradt.” Hanna végül úgy döntött, új állás után néz, de az új munkahelyéről már másnap délelőtt taxival ment haza: alig tudott magáról, és a nap további részét a fürdőszobában töltötte.
“Türelmet kértem tőlük, de mire talpra álltam, nem volt meg az állásom. Ebben az időben már az is teljesítmény volt, ha a szomszéd boltig elmentem.” Hanna ekkor talált rá egy pszichológusra, aki autogén tréninget és mély, feltáró terápiát javasolt.
“Bár még mindig rosszul voltam, megértettem: nem szabad magamat emésztenem mások miatt, és nem felelhetek meg egyszerre mindenkinek. Az autogén tréninget reggel-este csináltam, folyamatosan naplóztam, mit érzek. Ezeket megbeszéltük a pszichológusommal, és iránymutatást kaptam különböző helyzetek kezeléséhez. Ezzel párhuzamosan pszichiáterhez is jártam, aki nyugtatót és antidepresszánst írt fel. Nem volt jó ötlet, mert eljutottam arra a pontra, hogy az összes gyógyszert be akartam venni. Felhívtam a párom, hogy még utoljára hallhassam a hangját. Végül üvöltve-kínlódva lebeszéltem magam az egészről, de mindennap rettegtem, hogy vagy belehalok a betegségbe, vagy én ölöm meg magamat.”
Ha a lélek elfárad, a test jelez
“Az antidepresszánsoktól még jobban kikészültek a beleim is. Volt olyan, hogy a kádban ültem, nem tudtam magamról, alul-felül jött ki belőlem a nem is tudom, mi, hiszen evésre már rég nem gondoltam. Anyukámék így törték rám az ajtót, majd kiszedtek, lemosdattak, bepelenkáztak. Miután magamhoz tértem, soha többé nem szedtem be antidepresszánst, a nyugtatót pedig fél év után fokozatosan letettem.”
Hanna emésztési gondjai ekkorra már olyan komollyá váltak, hogy gasztroenterológushoz fordult. A CT-vizsgálat kimutatta, hogy Crohn-betegségben, azaz az emésztőrendszer krónikus gyulladásában szenved.
“Fellélegeztem, hiszen végre van valami, aminek neve van, nem csak vaksötétben tévelygek. Kijöttem a dokitól, és egyedül, villamosra szállva hazamentem. Ez akkor csoda volt! Kaptam gyógyszereket, amiktől egy csapásra jobb lett az emésztésem. Ahogy kezdtem visszanyerni az irányítást a testem fölött, úgy távolodott a pánik. A pszichológussal dolgoztunk tovább, és összekaptam magam. Ha belenéztem a tükörbe, úgy éreztem, megint én vagyok. Találtam egy természetgyógyászt, akihez a mai napig járok. Egy éve lett munkám, a kollégák kedvesek, és megértik, ha betegség miatt hiányzom pár napot. Hiszek benne, hogy a lélek nyelve a betegség, és ha a lélek elfárad, akkor a test jelez, hogy rossz az irány, változtass!”
Hanna és párja jelenleg a nyár végi esküvőjüket szervezik, emellett a lány dolgozik, balettra jár, jógázik, bulizik, olvas, mindennek képes örülni, és egészségesebben él.
“Tavaly szeptemberben nagy álmom vált valóra, elutaztunk Ibizára, és ott megkérte a párom a kezem. Most már tudom, hogy érdemes élni és vigyázni magamra, és senkivel nem cserélnék, ez a lényeg! Az én utam, az én cipőm, járok benne, aztán jön, ami jön, mindig össze tudom szedni az erőmet!”
Sikerélmények és életmódváltás
“A gyógyulás teljes életmódváltást
kíván. Hosszú távon pedig sokat segíthet az önbizalom helyreállításában egy új életcél kitűzése.
“Az emberek gyakran nem a mentális képletüknek megfelelő munkát végeznek, amitől kialakulhat az állandó stressz, a lelki elégedetlenség és a pánikbetegség – mondja Tóth-Horváth Gábor pszichológus. – Maga a roham a szervezet reakciója, ami őseink számára kimondottan előnyös volt, mert a pániknak köszönhetően például gyorsan elfutottak egy ragadozó elől. Manapság erre fizikailag semmi szükségünk, de a halálfélelemmel járó rosszullét, a heves szívdobogás, a szapora légzés megmaradt. Ilyen esetekben a légzéskontroll lehet a legnagyobb segítség, a mély, lassú, egyenletes levegővétel – ha nem annyira heves a roham.”
A szakember szerint a rohamokat a kezdeti időszakban nem sokan tudják egyedül leküzdeni. Ilyenkor jó egy rokon vagy barát, akinek a száma a telefonban gyorshívásként van beállítva. Orvosolása azért nehéz feladat, mert annyira váratlanul érkezik, és olyan intenzív tapasztalás, hogy a korábban megjegyzett praktikák gyakran a pánikoló eszébe se jutnak.
“Rengeteg módszer enyhítheti a rohamot a háziállat simogatásától a hanggenerátor-programokig, amelyek megnyugtató frekvencián sugároznak természethangokat. Kezdődő pánikroham esetén érdemes olyasmire koncentrálni, ami komoly energiabefektetést igényel, és eltereli a figyelmet, mint például a számolás, egy vers felidézése vagy a bevásárlólista készítése.
A gyógyulás teljes életmódváltást kíván. Hosszú távon pedig sokat segíthet az önbizalom helyreállításában egy új életcél kitűzése. Legtöbbször a háttérben a stressz mellett meghúzódik egy önértékelési válság, amelyet azonban sikerélményekkel kiválóan lehet orvosolni.”
Cikkünk a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg.
A tartalomból:
- Nem kell mindig őszintének lenni? – Beszélgetés Csányi Vilmossal és Csernus Imrével
- A hazugság pszichológiája
- A gyerek, aki bennünk él
- Az első önálló lépések – Máté Gábor írása
- Bizarr gyönyörök rabjai
