A szalakóta a magyar puszták jellegzetes, döntően kékes tollruhát viselő, varjúméretű madara. Sajnos ez a faj is erősen megritkult a XX. század második felében, ezért a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület jelentős erőfeszítéseket tesz azért, hogy megőrizze és növelje a különleges madárfaj költőállományát a Heves-Borsodi-síkon. Az utóbbi évek legjelentősebb, ehhez a fajhoz kapcsolódó védelmi programja „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében (LIFE13/NAT/HU/000081)” elnevezésű LIFE+ projekt, aminek egyik fő tevékenysége a már eddig létesített fészkelőhelyeken kívül újabbak kialakítása és ezek állapotának javítása. Az egyik ilyen, Mezőcsát határában kirakott mesterséges odúhoz kapcsolódik a múlt héten kikelt fiókák története.
(Fotó: Seres Nándor)
Június 19-én gazdálkodói bejelentés nyomán érkezett meg a Bükki Nemzeti Park igazgatóság természetvédelmi őre, Seres Nándor egy szerencsétlenül járt szalakótapár lakhelyéhez, ahol az odúból bálamadzagba akadva csüngött egy elpusztult felnőtt madár, a költőpár egyik tagja. Az éles szemű gazdálkodó azt is megfigyelte, hogy a másik madár továbbra is ki-be közlekedett az odú röpnyílásán, ami azt sejtette, hogy odabent tojások vagy már kikelt fiókák lehettek. Megfigyelése helytálló volt, hiszen az odúhoz fölmászva, annak belsejébe bepillantva egy valószínűleg csóka által odavitt, bálamadzag „fészekbélésen” négy tojást talált a természetvédelmi őr.
A fiókák kikeltetéséhez és felneveléséhez biztosan szükség van mindkét madár gondoskodó helytállására, ugyanis míg egyikőjük kotlik, a másiknak biztosítania kell az egész család táplálékát. Hogy e csonka família esetében is mind a négy tojás egyenlő esélyekkel indulhasson az életben, a természetvédelmi őrszolgálat munkatársai a tojásokat a Mályi Madármentő Állomásra vitték, ahol a kotló szülőpárt egy keltetőgép helyettesítette. Itt pótpapájuk, a központ munkatársa segítségével a kis szalakóták egy hét leforgása alatt egyesével ki is keltek.
(Fotó: Seres Nándor)
A következő feladat az őrszolgálat előtt az volt, hogy megfelelő örökbefogadó családokat találjanak. Ha az összes fiókát ugyanazzal a költőpárral adoptáltatták volna, akkor a hirtelen jött túl sok éhes száj nagyon megterhelő lehetne a felnőttek számára, és bizonytalanná válna a sikeres fiókanevelésük. Ezért olyan odúkat kellett felkutatni, ahol 3 vagy annál kevesebb utód van. Mezőség-szerte körülbelül 50 odú lakóinak ellenőrzése során sikerült megfelelő létszámú és korban is „hozzájuk illő” fészekaljakat találni, ahová június 28-án el is helyezték őket. Az örökbefogadó szülőpárok révén felcseperedhetnek és felkészülhetnek az életre, sokkal inkább szalakótához illően, mint amilyen nevelést az ember, legyen bármilyen lelkiismeretes is, nyújtani tudna nekik.
Természetesen, ha a felesleges bálamadzagoktól felelős módon szabadulnának meg azok, akiknek nincs már rájuk szükségük, akkor ehhez hasonló, gyakran az állatok és kicsinyeik életét veszélyeztető balesetek nem fordulhatnának elő.
