Otthon

Nincs borhűtő a luxuslakásban, perel a tulajdonos

A kivitelező beígérte, mégsem került borhűtő a konyhába.

Egy Ayal Martin Hayes nevű férfi áprilisban 3,6 millió dollárért, vagyis mintegy egymilliárd forintért vásárolt egy lakást a New York-i Broome Street 565-ben. A 30 emeletes luxusház kivitelezője beépített borhűtőt is ígért a konyhába, ám azt végül nem építették be. Hayes pert indított a kivitelező ellen a borhűtő hiánya miatt.

„Ez leértékelti a konyhát és a lakást, főleg a borkedvelők szemében” – fogalmaztak a New York megyei Legfelsőbb Bíróságra benyújtott keresetben.

bor palack

(iStock)

A kivitelező szóvivője úgy nyilatkozott, több lehetőséget is felajánlottak a tulajdonosnak a borhűtő pótlására. Hozzátette, hogy a pert komolytalannak érzik, és a bíróságon határozottan fognak fellépni.

Bár az ügyben felperesként csak Ayal Martin Hayes szerepel, csoportos kereset indult, vagyis az összes luxuslakás tulajdonosa nevében követeli a beígért borhűtőket.

via

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése